Gyömrői Pálinka Barát Klub tagjainak sikere a Quintessence (VIII.) Pálinka- és Párlatversenyen

Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (VIII.) Pálinka- és Párlatversenyre több szempontból is rekordszámú nevezés érkezett. Magyarországon eddig még soha egyetlen egy pálinka és párlat megmérettetésre sem neveztek 1318 mintával. (A korábbi abszolút rekord a tavalyi Quintessence Pálinkaverseny 1132 nevezéséhez volt köthető.)

Volcz Zoltán Quintessence pálinkaverseny, díjátadás
Az impozáns mintaszám mellett rekord hazánkban a 433 nevezett kereskedelmi tétel és az is, hogy érkezett versenyminta Magyarországon kívül Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, Németországból, Lengyelországból, Törökországból és Kínából is. A nevezett pálinkák és párlatok 264 nevezőtől, 151 településről származnak. A pálinkák és párlatok értékelésére január 12‒13-án került sor Ongán.



A kétnapos zsűrizés során a 28 fős nemzetközi bíráló csapat közül minden versenymintát minimum 6 szakember (bizottsági, gyors és szárazpróba zsűri tagok vegyesen) értékelt, de olykor 10 bíráló mondott véleményt a pálinkáról. A bíráló lapok az egyesület saját maga által fejlesztett számítógépes szoftver programjának segítségével bírálónként kerültek kitöltése. Ha nem volt konszenzus, vagy 14 pont felett minimum 3 pontnál nagyobb különbség mutatkozott a bírálatok között, akkor automatikusan új bizottsághoz, majd szükség esetén a csúcszsűrihez került a versenyminta: Végül a számítógépes program segítségével a bizottság összesített lapot töltött ki mintánként, egyeztetett vélemény alapján. Az éremhatárok a következők voltak: arany 18‒20 pont, ezüst 16‒17 pont, bronz 14‒15 pont.

Gyömrői Pálinkabarát Klub tagja Volcz Zoltán és Szabó András eredményesen szerepeltek a VIII. Quintessence 2017 pálinkaversenyen. Szabó András öt nevezett párlattal 2 bronz és 3 ezüst díjazást nyert.
Volcz Zoltán hat nevezett párlattal 2 bronz 3 ezüst és a Feketeribizli párlatával arany díjazást nyert és egyben ez a párlat kategória győztes is lett. Gratulálunk a szép eredményekhez!
Vilmoskörte bronz oklevél >>
Irsai Olivér ezüst oklevél >>
Feketeribizli arany oklevél >>
Kategória győztes oklevél >>