Szürkemarha pörkölt bográcsban (almával) recept

Elkészítése:

A hagymát megtisztítottam, majd félkarikára vágtam. (Ennél apróbbra nem kell, mert a hosszú főzés alatt úgyis szétfő.) A fokhagymát megtisztítottam, kés lapjával szétnyomtam. A húst megmostam, leöblítettem, majd kockákra vágtam. Utána ismét átöblítettem.

A hagymát zsíron elkezdem párolni, enyhén megsóztam, majd hozzáadtam 1 kanálnyi köménymagot. Azzal együtt kicsit pirítottam, majd a fokhagyma negyedét is beletettem a bográcsba. A húst is hozzátéve fehéredésig pirítottam. 5 perc pirítás után felöntöttem 1 dl száraz fehérborral, kevés vízzel, és belekerül a paprika és a paradicsom is.


Hozzáadtam a darált paprikát és 1 db csípős paprikát, majd megkóstoltam. Ilyenkor még egyáltalán nincsenek összeérve az ízek, de a sót már érezhetjük, kell- e még bele. Bográcsra passzoló fedővel lefedtem, és még egy órát főztem.

Megkevertem, kiszedtem a paradicsomok közben levált héját. Újabb főzés következett a fedő alatt, majd forgatások. Fél óra múlva tettem hozzá az őrölt borsot és a fokhagyma félretett háromnegyedét, valamint két darab feldarabolt almát. Igen! Jól olvassátok, almát!

Négy kanál őrölt pirospaprikát kevés fehérborral elkevertem, majd azt is hozzáadtam a már fortyogó pörköltléhez. Ekkor nyerte el végleges színét és ízét a pörkölt.

Hozzávalók:

5 kiló marhahús,
1,5 kiló hagyma,
2 fej fokhagyma,
3 db paradicsom,
3 db zöldpaprika,
1 db csípős paprika,
2 db alma,
2 dl Vitaprik (sós, darált, enyhén csípős paprika)
4 kanál őrölt pirospaprika,
1 kanál köménymag,
1 kávéskanál só (mivel a Vitaprik eleve sós volt)
1 kávéskanál őrölt bors,
2 dl száraz fehérbor.
Forrás:http://gasztropajtikonyhaja.blogspot.hu/2015/01/szurkemarha-porkolt-bogracsban-almaval.html