Pincefalvak

Kutak a Strázsa-hegyen

Egy kis kúttörténelem

Az alföldi gémeskutakról mindenki hallott már, a legtöbben pedig úgy hiszik, ez a magyar pásztornép nagyszerű találmánya. Pedig a gémeskút a Lappföldtől a Szaharáig mindenütt, még a japán szigeteken is megtalálható.


Alföldi gémeskút

A Hortobágyon azonban, ahol a pusztai állattartás fénykorában a szárazság szenvedéssel és hatalmas veszteségekkel járt, a pusztai emberek leleményessége megszámlálhatatlan fajta víznyerőhelyet, kutat teremtett. Csak néhányat sorolunk közülük: sírkút, lápi kút, nádkút, kopolyakút, gerádicsos kút, veremkút, korsókút,deszkakút, bödönkút....
tovább

Monori Pincefalu hagyományos présházak épülettípusai

A Monori Pincefaluban, a Strázsahegyen az eredeti állapotban megmaradt hagyományos pincék a következő  alaptípusokba sorolhatók
(az A.D.U. Építész Iroda 1995‐ben készített tanulmánya alapján):
0. típus A „0” változat esetében épületről még nem beszélhetünk, mert csak a pincegádor ajtaja áll ki a földből, téglafalba foglaltan.
Monori pincetípusok 0. típus
tovább

Történetek anekdóták a Monori Pincefaluból, A vincellér unokája és az eltűnt Lázár-villa

A Lázár-villa fent volt, majdnem a hegy tetején, valamivel alatta az Ádler-féle kastély – magyarázza Kovács Sándor, s nem kétséges, hogy eközben maga előtt látja mindkettőt.  Az Ádler-féle épület – amelynek múltjából számomra olyasmi rémlik, hogy fenyőkkel volt körülvéve, melyeken mókusok ugrándoztak, s a partoldalon a sövény olyan sűrűre nőtt, hogy rá lehetett könyökölni, mint egy mellvédre, úgy bámulni lefelé a kék párában úszó Monorra – átépítve, de ma is megvan.

Kovács Sándorral beszélget Koblencz Zsuzsa
tovább

Történetek, anekdóták a Monori Pincefaluból, Zenészek és életművészek

Vannak olyan emberek, akikről nem tudjuk pontosan mikor és hogyan ismertük meg őket. Lassan mégis részesei lesznek az életünknek, miközben soha nem ismerjük meg őket igazán. A Strázsahegy egykor tele volt velük. Ki zenélésből tartotta el magát, így szórakoztatva a helyi közönséget, ki csupán napszámosként élt közöttünk, de gesztusai, történetei miatt felejthetetlen maradt.

Vannak olyan emberek, akikről nem tudjuk pontosan mikor és hogyan ismertük meg őket
tovább

Finn családi és csapatjáték a KultPincében

Mölkky, más néven Gyep-Bowling
A Mölkky egy finn dobójáték, amely Dél-Finnország Päijänne Tavastia nevű vidékéről
származik. A Mölkky nem igényel különleges felszerelést és sikere a szerencse és az
ügyesség kettősén alapul.
A Mölkky udvari bowlingnak is nevezhető, mivel a bowling és egy olasz gyepjáték, a bocce
keverékeként is emlegetik. A játék egyszerű természete miatt bármilyen időjárási tényező
mellett játszható. Fiatal gyermekek is könnyedén részt vehetnek benne, míg az idősebb
játékosok további stratégiai és ügyességi szinteket adhatnak hozzá, amivel a játék még
szórakoztatóbbá válik mindenki számára. A játékhoz legalább két emberre van szükség,
de annyi fővel játszható, amennyivel csak szeretnénk, így csapatépítő tréningek során is kitűnően használható.

Mölkky finn családi és csapatjáték
tovább

Történetek, anekdóták a Monori Pincefaluból, pincehegyi találkozások

Herda Kálmán közismert és népszerű ember volt Monoron, akiről azonban én akkor hallottam először, amikor valaki elmesélte, hogy a hangja éppen olyan, mint Sárdi Jánosé. Azé a Sárdi Jánosé, akiért rajongott az operettkedvelő közönség úgy nyolcvan éve, de még a mai hatvanas-hetvenes korosztály is tudta - hiába nevelkedett az Illésen, az Omegán és a Beatles-en- hogy kiről van szó, ha szóba került a Kalotaszegi madonna című film, vagy a Leányvásár.

Mostanában már nem érdemes szóba hozni, generációk nőttek fel, akiknek nem mond semmit a neve, én azonban akkor annyira kíváncsi lettem a monori Sárdi-hangra, hogy felgyalogoltam érte a Strázsahegyre, majd megírtam a találkozásunkat a Pest Megyei Hírlapba.


tovább

Történetek anekdóták a Monori Pincefaluból, lovak a kályha mellett, dalnokok a Sintár-pincében

Ha a vendéget már eleve egy olyan, kézzel írott táblácska fogadja, mint amilyet Sintár András minden alkalommal kihelyez a pincéje bejáratához, a látogató azonnal jó kedvre derül. „Ez a pince nyitva /várlak mindig vissza!”

Hát lehet ilyen helyre nem visszatérni?

Sintár Andrásnak – akit Öcsi bácsi néven ismer a környék – nem kell a szomszédba mennie rigmusokért, a verseléshez elég, ha jó kedve van. Mivel közismerten, mondhatni alapjáraton jó kedélyű ember, víg történeteinek se szeri se száma. Noha most, 78 évesen miközben hivatását, a kereskedést nem hagyta abba, változatlanul napi tíz órákat dolgozik Bitang elnevezésű vas- műszaki boltjában – már azt állítja, fogyóban van a jó kedve. A tavalyi évet például így jellemzi: nem történt semmi, mert nem volt min nevetni.

Így hát a pincekamrában, e februári, zord hideg napot a minden pincekamrában megtalálható forró kályha mellett emlékidézéssel töltjük. És főleg nevetéssel.

Előkerülnek azok az idők, amikor a Vasipari kátéesz dolgozói testületileg a Stárzsahegyen lévő pincefaluba jártak kikapcsolódni, s ezek a jó hangulatú összejövetelek arra késztették Sintár Andrást, hogy neki is legyen saját pincéje. Főleg, mert Bara Gabi bácsi kijelentette: akinek nincs, az nem is monori ember. 

Sintár András és Berki István Monori Pincefalu

tovább
1 2 3 4