Ez fényesen be is igazolódott, mert már a társalgásunk közepetáján tegező viszonyra váltottunk. Valahogy ez tűnt természetesnek. Pedig, mint kiderült, Gál Vali sem a monori kékfestő Gál családba, sem a városban ugyancsak közismert kereskedő Gálok famíliájába nem tartozik. Sőt: még csak nem is monori. Ettől a közléstől egy percre meg is állt bennem a szó, de aztán apránként kiderült, hogyan tett szert mégis Gál Vali nem csak a monoriságra, hanem ennek folyományaként egy strázsahegyi pincére is.

 Visszajáró lélek vagyok!- foglalta össze egy derűs összegzésben Monorral való kapcsolatát, ami 1971-ben úgy kezdődött, hogy az egyik főtéri társasházba költözött, és ott lakott egészen tizenkét esztendeig. Közben megismerte és megszerette a várost, számos barátot szerzett itt, akikkel azóta is meleg baráti kapcsolatot ápol.

Csakhogy megpályázott egy állást, ami egy másik városhoz kötötte volna, ahol lakásra is szert tett. Mire azonban a költözésre sor került volna, a hivatal, ahová hívták, megszűnt - az a lakás viszont megvolt,  a monori meg már nem. Úgyhogy végül mégis ment, és bár azóta már Kispesten él, azt állítja, a „lelke egyik csücske mindig monori marad”.

A barátai és a város eseményei révén ugyanis nagyon sok közösségi megmozdulásban vesz részt. Évekig elnöke volt a Hegyessy-Lions klubnak, legutóbb pedig – meséli boldogan - épp a napokban az a megtiszteltetés érte, hogy a monori fogathajtó versenyen a Monori Lovasbarátok Egyesületének tiszteletbeli tagjává fogadták.

 Hatvanadik születésnapján hirtelen arra is rá kellett döbbennie: csupa olyan jó barát veszi körül, akivel legalább harmincöt-negyven évnyi közös múltat tudhat maga mögött.

 A pince megszerzése ehhez képest  friss történetnek tűnik. Már nyolc-tíz évvel ezelőtt is kapacitálták, hogy olyan sokat van Monorom, vegyen egy pincét , ami hétvégi házként is szolgálhatna, ő azonban nem tudta elképzelni magát borászként. Aztán úgy alakult, hogy társra talált, a férje pedig szőlőhöz-borhoz értő emberként szívesen megfordult a barátok strázsahegyi pincéiben is. Végül megvették a Kultpince sorában, annak az Acsádi utca felőli végén azt a pincét, amelyiknek ők a negyedik tulajdonosai, immár hatodik éve. És ismerik valamennyi előző tulajdonost, merta pince történelme szempontjából az is fontos.

Az unokák imádják, hogy szaladgálhatnak, biciklizhetnek zavartalanul, meg hogy innen olyan hamar át lehet érni a gyömrői strandra.

A nyár javát a hegyen töltik, olyankor a felnőttek csakis fröccsel csillapítják a szomjukat, ami a Szárazhegyen termett monori szőlőből készül. Annak ugyanis összetéveszthetetlenül monori ízei vannak – állítja Gál Vali.

A két pincehelynyi területre azóta egy szaletlit is felépítettek, hogy helyhiány ne gátolja a nagyobb társasági összejöveteleket. A család és a baráti kör akkora, hogy alkalomadtán negyvenen is összejönnek, még csak különösebb ünnepi alkalom sem kell hozzá.

Így maradhat Gál Vali önként és örömmel visszajáró lélek mindaddig, amíg a hegy is visszavárja.