Mozi a pincefaluban

 Mozizni – az valami egészen különleges élmény.


 Az olvasás például intim műfaj, a könyv az egyedüllétet igényli. Regényt olvasni vonaton, metrón, pályaudvaron, presszóban és számos egyéb helyen is lehetséges, olyankor azonban a külvilág csak szűrve jut el az olvasó emberhez. Igazán lebilincselő olvasmány esetében el se jut egyáltalán, és nincs is szükség rá, hiszen az ember olyankor épp másik világokban tesz látogatást.

 A filmet néző ember másképp viselkedik, mint az olvasó. Nevetését az első sorokból felfelé hullámzó jókedv felerősíti, szomorúságát az előtte vagy mögötte ülők közül váratlanul felhangzó egyetlen, szívszorítóan halk sóhajtás is elmélyítheti. Egy-egy, különösen őszintére sikerült, vagy épp hamisan félrecsúszó jelenet után körülnéz: vajon mások is ugyanígy érzik?

A mozizás a közösségi élmények legnagyszerűbbjei közé tartozik

KultMozi Klub Koltai Róbert filmjei

Ezt már akkor tudni lehetett, amikor a videomagnók elterjedésével a mozikat temetni kezdte a közvélekedés. Mert bár a filmszínházak legtöbbje  moziként valóban sírba szállt, de, hogy mekkora hiányérzet maradt utánuk, az elég gyakran tetten érhető. A nyári, alkalmi falusi  kertmozikban például - mint nemrégiben a gombai, nyárbúcsúztató programok egyikén, ahol az ősfás ligetben felállított vetítővászon előtt nem csak a kényelmetlen padokon, de a földre terített pokrócokon ücsörgő közönség is önfeledten élvezte a klasszikussá érett Indul a bakterház jeleneteit, még ha éppen huszadszorra nézte is. Mert itt összeolvadhat a jókedve a többiekével, hogy aztán így megsokszorozódva kitartson a derű akár a következő alkalomig is.

 KultMozi Klub, Koltai Róbert filmjei

A monori pincefaluban a Kultpince mozizós estéit  is az ilyen közösségi élmény iránti hiányérzet hívta életre évekkel ezelőtt, mindjárt a pince megszületése után. Az eseményeket pedig az idő mostanra valóságos kulturális-kulináris különlegességgé alakította.

 A strázsahegyi Kövidinka soron lévő Kultpincében - pontosabban annak ezekre az estékre  moziteremmé változó, az élményhez hangulatában is hozzáigazított helyiségében - gyűlik össze egy-egy alkalommal a nagycsaládnyi létszámú közönség, amely újabban már szavazásával részt vállal a megnézni kívánt film kiválasztásában. A KultMozi Klub Facebook oldalán szavazhatnak a leendő nézők a kiválasztott alkotásra, s a többség szavazatai döntik el, mi kerül a vászonra legközelebb.

Ez a játék, mint afféle vetélkedő, önmagában is élvezetes. S miközben az internetes közösségi oldalon a lájkok számának gyarapodása közben a filmek összemérik egymással népszerűségüket, addig Szurok Gábor séf kitalálja, milyen finom falatokkal, a meghívott borászok pedig azt, hogy milyen, a műsorkínálatban szereplő filmélmények hangulatához illő itallal tudják még inkább felerősíteni a vendégek jó érzéseit.

Ilyenkor vagy a Kultpince, vagy a Borháló és a monori borászok legjobbjai töltik poharakba legkiválóbb italaikat. A vetítéseket követően ugyanis a nézők, még a látottak hatása alatt, nem hazaindulnak némán, mint a mozikból általában, hanem beszélgető társaságot alkotva falatoznak, poharaznak. Jólesik ilyenkor egymással megbeszélni a sötétben felgyűlt gondolatokat.




Koltai Róbert  - aki korábban színészként és rendezőként,személyesen  is örömmel látott vendége volt a Kultpincének - alkotásai korábban kiemelkedő sikerrel szerepeltek a Strázsahegyi mozi repertoárján. Vannak még filmjei, amelyek majd ez után kerülnek itt közönség elé, de aligha tévedünk, ha az újrázásokra is számítunk.

A Kultmozi szervezői arra mindig ügyeltek, hogy minőségi filmek választékát kínálja közönségének. Legközelebb szeptember 15-én, este 19 órakor kezdődik a vetítés. Ez alkalommal a Nő a főszereplője a megtekintésre ajánlott mindhárom filmnek, amelyek közül e sorok írásakor a közönség még nem választotta ki a számára legkívánatosabbat. De akárhogy dönt is: a pincefalui moziélmény minősége mindenképpen garantált. Most, és ezután is.