Monor természeti földrajza:
Monor város a Duna-Tisza közén, Budapesttől körülbelül 30 km-re délkeletre fekszik. A mai Magyarország mértani középpontja, Pusztavacs is kevesebb, mint 20 km távolságra található Monortól. Aki meglátogat minket, érkezhet autóval, vagy vonattal, hiszen városunkon halad át a 4-es főút és a 100-as vasútvonal.
A hagyomány szerint az Alföldbe simuló Strázsa-hegyről kémlelték a környéket a török korban. Meghatározó kőzete a lösz. Ebbe mélyítették a pincéket, ezt használták a rakott fal és vályog készítéséhez, ebből égették a téglát és ezen képződtek a környéken foltokban előforduló, kiváló minőségű mezőségi talajok is. A Strázsán mamutmaradványokat is találtak.
A város belterülete azonban már az Alföldön fekszik, ahol a Dunából kifújt vékony lepelhomok fedi a felszínt. Az Alföld nem az a tengersík vidék városunk határában, amit Petőfi megénekelt, hanem inkább kisebb kiemelkedésekkel és mélyedésekkel tagolt tökéletlen síkság. Azt mondják Monor – Rómához hasonlóan – hét dombon terül el. Némi igazság van is ebben a kijelentésben, hiszen a tavaszi magasabb belvizek sok alig észrevehető mélyedésben egészen a felszín közelébe emelkednek, más részek viszont „messze” kiemelkednek a vízből.
A monoriak által kedvelt Forrás környékét – elsősorban növénytani értékei miatt – 1993-ban nyilvánították helyi jelentőségű védett területté. Az üde rétből itt vízigényes fűzfélék ligetes csoportjai emelkednek ki, a völgy legmélyebb részén pedig nádas található. A lágyszárúak jellegzetes képviselői a mocsári gólyahír és a fekete nadálytő.
A domboldalak növényzetét száraz gyepek, cserjések alkotják. Pusztagyepek védett növénye a budai imola. A cserjék közül galagonya, kecskerágó, vadrózsa és kökény található. A talajvíz táplálta Forrás vízmennyisége valaha a nagyobb esőzések, záporok, zivatarok vagy a tavaszi hirtelen hóolvadások idején megnövekedett, és a közvetlen környékén lefolyástalan mocsárterületet hozott létre.
Az utóbbi évtizedekben a rendkívüli szárazság miatt a nagy vízigényű mocsári és lápi fajok, így a gyékény-, nád- és sásfajok uralmát a kevésbé vízigényes fűzfélék vették át. Kirándulásaink alkalmával az állatvilág néhány szép példányával is találkozhatunk. A gyíkokat a fürgegyík és a zöld gyík képviseli.
A terület kiváló élőhely a békák egyes fajai számára. A madarak közül élelemre és fészkelő helyre talál a sárgarigó, a fülemüle és az erdei pinty. Az emlősök közül legtöbbször mezei nyúllal és őzzel találkozhatunk. A természetes növénytakaróból és állatvilágból Monor más részein nagyon kevés maradt. A közeli Csévharaszt és Nyáregyháza között terül el az ország egyik legszebb homoki erdőssztyep-vidéke. Valaha Monor egész területére ezek az erdős puszták voltak jellemzők. Helyüket az elmúlt két évszázadban szántóföldek, szőlő- és gyümölcsterületek valamint biológiai szempontból csekély értékű ültetett erdők vették át. A nagyüzemi mezőgazdaság megszűnése óta azonban újra teret kezd hódítani az eredetihez hasonlító vegetáció és visszatelepült néhány érdekes állatfaj is. Monor határában újra vannak ürgék és megjelentek a rájuk vadászó kerecsensólymok is.
Monor lakossága valamivel kevesebb mint 17 000 fő. A központ, amit a helyiek „város”-nak neveznek hamisítatlan kisvárosi hangulatot áraszt. Olyannyira, hogy volt olyan időszak, amikor a filmesek egymás után jöttek hozzánk a kisvárosi hangulatot megörökíteni.
Az évszázadok során Monort háromszor avatták várossá. Legutolsó – remélhetőleg végleges – várossá avatása 1989-ben történt. A közelmúltban Monor a Monori járás központja volt, ma természetes módon a monori kistérség centruma. Két középiskolája, egészségháza, zeneiskolája, helytörténeti múzeuma és tűzoltósága a kistérség igényeit is szolgálja. Monor csendes kisváros. Talán ezért költöznek hozzánk sokan a nagyvárosokból, elsősorban Budapestről. A kisvárosi élet velejárója, hogy a pincefalunkban zajló közösségi programjainkat szívesen látogatják a monoriak és a környékbeliek egyaránt.
Magyarország számos elfeledett gyöngyszeme közé sorolhatók a pincefalvak, pincesorok, pincehegyek, szőlőhegyek. Általában nem a nagy borászatok árnyékában, hanem kis falvak mellett eldugva, ismeretlenül, gyönyörű környezetben bújnak meg népi építészetünk széles repertoárját bemutatva. Szeretnénk mindezt ismerté tenni egy program keretében, amely nem más, mint a „Kalandozások a magyarországi pincefalvakban”.