Ezt a rejtélyt kívántuk megfejteni Kósa Tiborral és feleségével, Krisztinával, az Él-Team Kft. tulajdonosával és gazdasági vezetőjével Vecsésen a telephelyükön, személyes beszélgetésünk alkalmával.
- Az
elhatározás, hogy legyen egy pincénk, a párom döntése, a választás pedig,
szinte egy pillanat műve volt. Egyik vasárnap
három-négy pincét is megnéztünk, a következő hét szerdáján pedig már a mi
nevünkön volt a választott „gödör” –, kezdte el történetüket Krisztina.
No, de nagyon előreszaladtunk az időben, amelynek
sorrendjéhez hozzátartozik, hogy tizegynéhány évvel ezelőtt nagy volt a
„szerelem”a Vértes alján meghúzódó egyik pincéhez. Csak egy hibája volt az
akkori kedves helynek: a hozzá tartozó másfél hektáros szőlő... – merthogy nem
borászkodásra akarták adni a leendő tulajdonosok a fejüket. Vonzó volt a
kísértés, ám ennél erősebb az elrettentő
erő, az a fránya szőlő...
Semmi sem sürgette őket, hacsak nem az, hogy országot-világot járva, egyre-másra gyűlt otthonukban a palackozott borok sokasága. Tájegységenként, fajtánként, ízenként, teltebb, vagy könnyebb formában, vöröset vagy éppen fehéret találva, gyűjtő szenvedélyükké váltak a borok. Nem is okozott mindaddig ez gondot, amíg a házaspár egyet nem gondolt: s a régi, pincével ellátott házukat, új házra nem cserélték. Annak pedig nem volt alagsora...
A véletlen és persze a szerencse azért segítségükre sietett. Egyre- másra invitálták őket a szomszédos Monori Pincefaluba: eseményre, rendezvényre, bórkostolásra. Addig, addig nem, míg a hegyen innen is ismertség, onnan is baráti társaság, jövetelükkor szívélyes vendéglátás, kedélyes koccintás, bensőséges beszélgetés, szívből jövő invitálás kísérte léptüket. Majd jött az ötlet, hogy megnézzék, hátha nekik is akad kedvükre való hely a Pincefaluban.
– Olyan jó, hogy megtaláltuk! Régi vágyam vált valóra! – vallotta be mosolyogva Tibor, a házigazda.
– Elhanyagolt, öreg pincét kerestünk, hogy aztán azt a saját kedvünkre formálhassuk ! – vette át a szót Krisztina. Hónapokon át dolgoztunk rajta, ez volt az a ház – mutatta –, aminek kezdetben nem is volt ablaka, a tető is épp omlott rajta... Kedélyesen a betérők nevezték el „gödörnek”. S hogy hűek legyünk a hely szelleméhez, a stílushoz, mit a falu képvisel, nagyszüleink feellingjében, egyéni ízléssel rendeztük be azt. S íme egy kép: a ház lábat, s szemet kapott, új vakolatot, a tető is felújított, s nézze, milyen takaros lett! – büszkélkedtek mukájukkal a tulajdonosok.
Hogyan lelt otthonra a harmincéves Fradi bor, kilencszáz magyar, olasz, spanyol, portugál és más borok társaságában, és miért éppen a Monori Pincefaluban az Irsai Olivér dűlő lett erre az ideális választás?
A hely, ahová jó elmenni, ahol jó összejönni, az őszinte szó, az egymás iránti figyelem, a jóakarat, az önzetlen segítségnyújtás, az összetartozás érzése, – mint fehér holló –, itt meglévő, mindennapos gyakorlat.