- Úgy tudjuk, hogy nem is ez az első közös vállalkozásuk. A Vigadó legutóbbi Mesebeli Mézeskalácsváros kiállításán pl. szponzorként találkozhattunk a nevükkel, és az oda látogatók még terméküket is megkóstolhatták. Édességeket áruló ponyvás kocsijukkal pedig régóta számos helyi-, sőt más helységbeli helyszíneken is még többen találkozhattak.
- Amikor – 1990-ben – összeházasodtunk, elkezdtünk édesipari termékeket gyártani és forgalmazni, búcsúkon és vásárokban. Az árusításuk során viszont nagyon sokat fagyoskodtunk, és egyre inkább azt a motivációt éreztük, hogy idősebb életkorunkra más életmódot találhassunk. Én mindig szerettem főzni – folytatta Anikó - , és ismerőseim is biztattak, hogy megpróbálhatnám ezt idegeneknek is. Felnőttképzés keretében elvégeztem a szakács iskolát, és pár évre rá le tudtam tenni a vendéglátó üzletvezető vizsgát is.
- És Tamás hogyan jutott el idáig?
- Az én eredeti szakmám víz-, gáz- és központifűtés-szerelő, de azt (édesipari vállalkozásunk óta) nem gyakorlom. A pinceátalakítás során azonban természetesen azért annak is nagy hasznát vettem. A Strázsához való családi kötődésem igen erős. Amióta az eszemet tudom – ’69-es évjáratú vagyok - , azóta kijárok ide a Strázsára. Itt volt már akkor a nagyapám birtoka, meg mellette még kettő. Az egyik az apámé, a másik a testvéréé lett. Gyakran kijöttünk. Azóta szőlészkedünk, termelünk, bort készítünk. Az eredeti kis pinceépületünket kicsinosítottuk, a mellettük lévőt pedig fölvásároltuk, hogy ne legyen esetleg kellemetlen szomszédság, mert közben megindult Monorról a kifelé költözés.
- Térjünk is rá akkor ennek a komplett, szép, nagy rendezvényház kialakítási folyamatának megismerésére, az örökség továbbfejlesztésére.
- Amit nem is „örököltünk” – javította ki Tamás -, mert tulajdonképpen él a gazdája, az apám. Csak egyszer csak úgy rendelkezett, hogy ő átíratja. A számos részből álló telek határai sem voltak akkor pontosan tisztázva, amikor a rokonoknak szétosztotta. A póthagyatéki papírok megcsináltatása rengeteg idő- és anyagi ráfordítással járt, de igazságosan sikerült megoldania, ami nekünk nehezebb lett volna. A belépéskor padlócsempe hirdeti, hogy hivatalosan 2017-ben indulhatott el – működési engedéllyel (egy esküvővel) – a Petrovai Pince vállalkozás.
- Azt mondták, hogy erre a pillanatra sokat kellett várniuk.
-A lehetséges beépítési százalék kicsisége miatt – minden szükséges adminisztráció mellett is – meg kellett várni a módosított építési szabályzat elkészülését. Összevonhattuk a kisebbik fiunkra íratott telket is a mienkével. És mire végre nekiláthattunk volna az építkezésnek, még jött a vírus is. De közben sokan láthatták, hogy készül itt valami, és nőtt a kíváncsi leendő vendégek köre.
- 2023.november 14-én jelenhetett meg a legjobban várt híradás.
- Igen. Az így szólt: „Mostantól nemcsak borok és ételek, hanem kivételes rendezvények helyszíne is a Petrovai Pince.” A korszerű vizesblokkok és a szakszerű konyha kialakítása után megteremtettük a légkondicionálást, a kivetítési lehetőséget, a felszerelt bárpultot, és minden olyasmit, amire a bulizástól a lakodalmon át a céges rendezvényekig szükség lehet.
- Óriási energiáik mellett előrelátásuk is elismerést érdemel, amit a parkoló megoldása, valamint az osztható nagy belső- és külső terek is igazolhatnak.
- Az energiákról annyit – szólt hozzá Tamás -, hogy én (de feleségem nevében is mondhatom) soha nem értettem egyet ismerőseimnek azzal a magatartásával, hogy: „Jól van az úgy, ahogy van….Hiányzott belőlük az a késztetés, vállalkozói szellem, ami az éppen adott állapotok helyett a jobb, szebb, kulturáltabb megteremtésére ösztönözte volna őket...A tágas parkolók meg a nagy terek meg azért szükségesek, mert nagyrendezvények csak ezek biztosításával szervezhetők meg.
- Ezek szerint most már minden megvan a sikeres működéshez?
- Van még egy olyan problémánk, amihez mi és az itteni pincetulajdonosok is kevésnek bizonyulnak – vetette fel Anikó. Jó, hogy ide úgy tudnak feljönni, hogy senki pinceterületén nem kell átmenniük. De a felvezető, jól betontalpfázott, de keskeny úttal van probléma. Mert ha szembe menő járművek itt találkoznak, akkor nem tudnak egymás elől kitérni. Az lenne a jó – minden itteninek és vendégnek is -, ha egyszer a város vezetésétől kapnánk olyan támogatást, hogy egy sima jelzőt kitennének oda (mint amikor az utat javítják), hogy aki idejönne, a gombját megnyomhatná, és fölül akkor piros lenne, és ha felért, akkor zöld.
De időre beállítva automatikusan is működhetne.
- Ehhez Tamás is tett kiegészítő megjegyzést.
- Már csináltattunk volna itt ilyet mi is, de ennek a bekerülési összege hivatalosan nagyon nagy. Mi áramot is adnánk pedig hozzá a picetulajdonosokkal. Sok embernek könnyíthetné meg az életét. De egyedül, magánemberként nem vághatunk bele, mert azt mondják, hogy ha a lámpákon belül valami baleset történne, akkor ki lenne a felelős érte? Ezért kell hozzá engedély. Mi már megszoktuk, de az idegenek nem is tudják azt az íratlan szabályunkat, hogy aki nem jut fel a félútig, annak kell visszatolatnia. Ők – az emelkedő miatt – meg is ijedhetnek.
Ha felértünk, elénk tárul a szőlőhegy panorámája. Tulajdonképpen mekkora szőlőterület tartozik ide, ehhez a pincéhez?
- 1400 négyszögöl. És ezen főként olaszrizling van, és kékfrankos, amit sajátként kínálhatunk vendégeinknek is. A mennyiséget kékfrankos rozéból úgy tudjuk biztosítani, hogy vásárolnunk is kell hozzá a mátrai borvidékről, akikkel jó kapcsolatunk van.
- Kevés fiatalt vonz a szőlőművelés. Sokáig ihat még monori bort itt a turista?
- Lesz valamennyi monori bor, csak nem saját termelésű szőlőből, hanem saját készítésűből. Jelenleg nincs finanszírozott ösztönzés arra, hogy idő és céltudatosság legyen rá. Így kicsi szőlőt nem is érdemes termelni. Ha hozzáértés és szakértelem lenne is, sajnos permetezni kell. Az pedig drága, és az előírások miatt egyre kevésbé hatásos is, ami termelői kudarchoz vezethet.
-Pincéjében tradícinális fahordók és reduktív erjesztő tartályok is sorakoznak.
Ön szerzett a borászkodáshoz valamilyen szakirányú képzettséget, vagy csak elődei családi tapasztalataira építve készít bort?
-Szülői- és élettapasztalattal. És nem szégyellek kérdezősködni sem, idősebb borászoktól, termelőktől. És itt kiemelném a volt hegybírónkat, Czeglédi Györgyöt.
-Most már több rendezvényház is működik pincefalunkban. Érzékelnek közöttük valamilyen konkurenciaharcot, kuncsafcsábítást, irígységet?
- Közöttünk egyáltalán nincs ilyen. Inkább egymást segítve, békés tapasztalatcserén beszélgetünk partnereinkkel. A vendégek mindig szeretnek újabb és újabb helyszíneket is meglátogatni, a változatosságot kedvelve, „barangolva”. Így minden helyszín működhet, a nagy területen, hosszú távon is. Meg arra kell törekednünk, hogy ennek a Strázsa-hegynek jó híre-neve legyen. És ezt a vendégek viszik is, helyszínről helyszínre, majd más településekre is.
-Erről jut eszembe, hogy tetszett hirdetéseikben a családias hangulatra és a saját termékek használatára való törekvés.
- Családi vállalkozásról lévén szó, ez szinte természetes – emelte ki Anikó. Ha a tulajdonos főz, a családtagok besegítenek, az ismerősök csapata – főállásuk mellett – szívesen felszolgál, ha szükség van rá, akkor ez szinte magától kialakul. Ismerős a virágos díszítő, és a friss helyi alapanyagokat is ilyenektől igyekezünk beszerezni. A rendezvények megrendelésekor is törekszünk a vendégek kívánságainak a teljesítésére. Saját borunk van, disznótoros rendezvényünket is saját vágásból szerveztük. A nagyrendezvények idegeneitől előzetesen kissé tartottunk, de szilveszterkor is szuper hangulatban, „vonatozva” olvadtak be a visszajárók társaságába. Saját családi rendezvényünkön is összejöttünk már 21-en. Eddig 50 fős lakodalmunk volt, de maximum 120 főt is fogadni tudunk egyszerre
- Mit szeretnének még leginkább kívánni?
- Hogy legyen sok vendégünk! – felelte, gondolkodás nélkül – Tamás.
- És legyen jó időjárás, ha nyitott esemény megrendezésére kerül sor!– tette hozzá, nyomatékosan Anikó. Mert a mi vállalkozásunk ilyenkor nagyon időjárásfüggő. Ha esik az eső, és fúj a szél (mint pl. húsvétkor is), akkor a kisgyerekesek el sem indulnak felénk… És, mivel az édességvállalkozást sem hagytuk még abba, még 100 km-re is elmegyünk,az időjárás nekünk is számít…
-Itt a Strázsán milyen terveket szeretnének még megvalósítani?
- Külső vakolatszínezést, csinosítást, parkosítást. Fel kell újítanunk a vásárolt romos épületet is. A 2000 körül kibővített, kitéglázott, borospincét is rendben kell tartan. És tervezzük a külső lekövezett terasz esküvői hátterének kialakítását.
- A jövő szempontjából feltétlenül gyerekeikről is szót kel ejtenünk.
- Jelenleg egészen másak a szakterületeik, de annak ellenére rengeteget segítenek nekünk.
-De az sem zárható ki, hogy idősebb korukban kedvet kaphatnak szülői örökségük ápolásához. (Sok példa van erre a Strázsán.)
- Tamás (az idősebbik fiunk) szakmája: pék, cukrász technikus. Közterület- felügyelői vizsgát tett, majd ebben is helyezkedett el. Azonban nemrég lelki-szociális gondozói képzettséget szerzett, valamint mentálhigiénés és intézményvezetői szakon fejezte be főiskolai tanulmányait, és szerzett diplomát. Szabad idejében pálinkát készít, hobbiból,melyekkel több érmet is szerzett már pálinkaversenyeken.
- Máté (kisebbik fiunk), a jogi egyetem elvégzése után ügyvédbojtárként dolgozik, és jelenleg ügyvédi szakvizsgájára készül.
-Büszkék vagyunkrájuk! – mondja Anikó -, hogy diplomás ember létükre nem szégyellik kivenni a részüket a vállalkozásainkban. Gondolok itt az édesség árusítására, kürtőskalács készítésére, és a rendezvényházunkban történő felszolgálásra, valamint s szőlőmunkára.
-Viszont – visszatekintve – van miért büszkélkedniük saját maguknak is.
-Talán arra, hogy lehetőségeket biztosítottunk nekik. A gyerekeinknek szeretnénk majd itt hagyni valamit, magunk után.
Bolcsó Gusztáv
