Mondhatni, családi kívánság volt ez – derül ki beszélgetésünkből, de akkor már nem tudom visszatartani a kérdést: a Monori Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjeként épp elég dolga van a várossal, hogyhogy legalább a pihenőidejében nem kívánkozik másféle vidékre?

 Mert a hegy, bár része a városnak, egészen más hangulattal bír – feleli. Az ottani családi, baráti összejövetelek, vagy akár csak azok a délutánok, amikor a pincés gazda maga tesz-vesz, igazít, alakít, olyan kikapcsolódást jelentenek, olyan ragaszkodóvá tudják tenni azt, aki részese ennek, hogy jobbat nemigen kívánhat. Ráadásul praktikus is: egészen más miliő, viszont olyan közel van a városhoz, hogy naponta akár többször is haza lehet szaladni, ha otthon halaszthatatlan intézni való adódna.

 Amikor tehát a kívánság a kellő hőfokra felerősödött, az addig pincétlen Rajkiék is elindultak pincét keresni. Megnéztek többet is, de a női megérzés döntött végül. Rajki László felsége ugyanis végig amellett volt, hogy az a bizonyos épület, amihez többször is visszatértek, az a nekik való.

 Ez pedig az eltelt két évben nagyon is beigazolódni látszik.

 Hamar ”fogadóképessé”  tették az új szerzeményt, hogy alkalmas legyen a vendégfogadásra, de azóta is dolgoznak rajta, hogy a saját ízlésükre alakítsák. Nem sietik el. Beszerezni a megfelelő burkolóanyagokat, dolgozni a belső tér hasznos, egyszersmind szép kialakításán, berendezést keresni, alakítani, csiszolni, festeni – ezekben mind öröm van.

 Zsákutcában áll Rajkiék pincéje is, ami a lehető legszerencsésebb elhelyezkedése egy pihenőhelynek. Mindemellett nagy szerencséjük van a szomszédokkal – tudom meg- csupa nagyszerű ember veszi őket körül.

 Amit azért nem nevezhetünk véletlennek, mert Rajki László, miképpen elmesélte, ingatlanvásárlásnál döntőnek tartja az épület jó tulajdonságai mellett azt is, hogy milyen a környezete. Van, akit a vadregény vonz, őket inkább a tiszta, rendezett, belátható környék. Az ő pincéjük minden kívánalomnak éppen megfelel.

 A folyamatos átalakítás, berendezkedés mellett már több emlékezetes összejövetelre is sor került a két év alatt. A bogrács harminc adagos, a pincében 16-18 vendég fér el kényelmesen. Amikor azonban az évről-évre népszerűbb bornapokat rendezik a hegyen, hiába nem tartozik a nyitott pincék közé Rajkiéké, ők azért szívesen látják a hozzájuk betérőket. Olyankor megesik, hogy nyolcvan, száz látogató is jön-megy náluk, de még senki nem köszönt el úgy, hogy elégedetlen lett volna a látvánnyal, vagy a vendéglátással.

 A pincehegyet mindenki más miatt tartja vonzónak. Kit a családiassága,  kit a közössége köt hozzá. Rajki László a pincefalu legvonzóbb tulajdonságaként említi, hogy kívül-belül sikerült megőrizni az évszázados hagyományait. Az új tulajdonosok nem akarnak kilógni a sorból, nem akarnak mindenáron másnak látszani, mint a többiek, hanem tisztelettel beilleszkednek a kialakult formák, színek, hangulatok közé, amelyek mind a pincesorokat megteremtő elődöket idézik.