- Felkeltette érdeklődésünket, hogy fővárosi, II. kerületi lakosként, hogyan került ide?
- Én tulajdonképpen gombai lakos vagyok. Ottani református családból származom. Állandó lakhelyem is ott van, Budára ideiglenesen vagyok bejelentkezve.
- Hogy alakult úgy, hogy éppen Monoron vegyen pincét?
- Úgy kezdődött az egész, hogy az én növérem összeházasodott ifjabb Nagy Lászlóval, és ezáltal a két család egyesült. A monori Nagy-pincében mi is sokat voltunk családi összejöveteleken. Előtte igazán nem is voltam a Strázsán. Hallottam róla, de soha nem voltam itt.
- Mi mindig nagyon örülünk, ha egy máshonnan jövőnek is szimpatikus lesz ez a hely. Ha pedig előtte egyéb területeken már sikeres is volt, akkor különösen, mert azokat itt is kamatoztathatja, értéket, jó példát hozva ide, elméleti és gyakorlati tapasztalataival.
- Ilyenek már nekem is vannak. 2005-ben kezdtem el egyetemi tanulmányaimat, és gyakorlatilag majdnem tíz éven keresztül jártam mindenféle felsőoktatási intézménybe. Sopronban szereztem meg alapdiplomámat. Mosonmagyaróváron, Székesfehérváron, azután pedig – idén januárban – a Szegedi Tudományegyetemen vettem fel még plusz képzéseket.
Az összes diplomám mérnöki.
Valamennyi kapcsolódik a vadgazdálkodáshoz, illetve leginkább a mezőgazdasághoz, földhöz.
- Előzetes beszélgetésünk során már elcsodálkoztam azon, hogy okleveles vadgazda mellett birtokrendező mérnök, mezőgazdasági szaktanácsadó-, és mezőgazdasági értékbecslő szakmérnök 35 évesen.
- Az első diplomám megszerzése végén már
elkezdtem dolgozni azon a területen. Napi nyolc óra munkát és két egyetemi
képzést végeztem, párhuzamosan. Igyekeztem minél
jobban kihasználni az időt, hogy minél előbb többre juthassak.
- Hát ez igencsak sikerült, amint az előbbi felsorolásból is kiderült.
- Sopronban egy évet kutatómérnökként dolgoztam, a Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani intézetében, onnan kerültem a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez, utána az Agrárminisztériumba, majd a jelenlegi NÉBIH-hez.
- És mindemellett jut ideje vadászszenvedélye gyakorlására is?
- Igen. 18 éves koromtól a gombai vadásztársaság tagja vagyok. Édesapám és a nagyapám is vadász volt.
- Felsorolt tájékozottsági területeiben az a szerencsés, hogy ezekből itt is szinte valamennyit hasznosítani tudja. És még kapcsolódnak is egymáshoz.
- Igen. A családban felmenőim egyik ágról leginkább földművesek, másfelől pedig kisbirtokosok voltak. De mindkét részről a földdel foglalkoztak, évszázadokon keresztül. A nagyszülők is pl. mindig állatokat tartottak, kertet műveltek. És ott azért megtanultam ezeket a munkákat én is. Ahogy idősödik az ember, úgy egyre jobban kezd visszatérni az eredetéhez. Jó esetben, úgy gondolom, én is azon az úton vagyok, hogy ezek előjönnek. A gyerekkori élmények is. Mindez egyre értékesebb lesz. Kicsit visszahúz az ember szíve ide, Gombára, de most már Monorra is.
- Szőlővel kapcsolatos múltja is van Gombán?
- Természetesen. Hát ugye, a nagyszülőknek volt, mint akkor mindenkinek, saját szőlője. Az önellátó paraszti kultúrához – a háború előtt még létezett ilyen – ott azért ez hozzátartozott a házhoz, a birtokhoz. Később meg valószínűleg majd én is akarok szőlővel foglalkozni. Már vettem is hozzá egy kisebb területet.
- Jelenleg egyébként milyen tevékenységgel foglalkozik munkahelyén?
- Most a NÉBIH-nél állategészségügyi, járványvédelmi területtel. Most a madárinfluezával és a sertéspestissel kell foglalkoznunk leggyakrabban.
A vadászattal, a vaddisznókkal pl.
- Ez nagyon aktuális most, amikor több városunkat is elárasztották a vaddisznók.
- Ez már több éve probléma.
- Mi lehet mégis a megoldás? Lelövés? Elaltatás?
- Az a baj, hogy belterületen a fegyverhasználat, a
vadászat: tilos. Senki sem szeretné ezt a feladatot, de mégis el kell végezni.
Ilyenkor olyan vadászt szoktak megbízni, aki hajlandó ezt elvégezni, és a
rendőrségtől külön engedélye van erre. De mégis előfordul, hogy ez nem
szerencsésen alakul, még ha minden jogszerű is.
- De már a medvék is megjelentek, nálunk is…
- A Felvidéken (Szlovákiában) megnövekedett az
állomány, és ezért a fiatal, kóborló egyedek könnyűszerrel
megteszik ezt a távolságot, és megjelennek itt. Igazából védett
állatok, így Magyarországon valamilyen befogásszerű megoldás lehetséges
(megfigyeléssel, altatással, csapdával).
-Említette, hogy már vett birtokot (egy kisebb területet). Megkérdezhetjük, hogy hol, mekkora ez, és mik vele a céljai?
- A Madula - soron van egy pincesor, és mögötte van egy 800 m2-es terület. Régi, nagyon öreg tőkéjű , kordonos szőlők voltak ott, amit az oszlopokkal együtt kiszedtünk.
- A kivágás nem egyszerű dolog, nehéz fizikai munkát igényel.
- A rengeteg drót, leszedésével, összevágásával kezdtük. Az oszlopokat gépekkel kellett kiemelni. A tőkéket is kiszedni, összegyűjteni, elégetni. Az év elején csináltuk valamikor, kézzel. Munka közben viszont eltörött a lábam… Megvan tárcsázva most. Kezd már rajta nőni a gaz. Egy öreg traktoros bácsi talán vállalja majd az irtását. Gondolkodom már azon is, hogy a pincéhez közelebb szeretnék majd valamilyen területet. De eléggé fölmentek már az árak. Olyan megfizethetetlen összegeket akarnak, elhanyagolt területekért, amin a gaz mellett húszéves fák vannak. És van, aki eladni sem akarja. Ugyanakkor ősszel majd gyümölcsfákat akarok telepíteni. Birsalmát is tervezek, ami nem fagyérzékeny, és jobban tűrheti a szárazságot is. De emellett vannak még földjeim Gombán és Bényén is szántó, egy kis rét és erdő is, meg 0,8 hektár kajszibarack ültetvény.
- A családban lehet munkáskézre, segítségre számítani?
- Alapvetően én viszem a hátamon a munkát. De a család szokott néha segíteni. Nekem nincs gyermekem, később talán majd még a keresztfiamra és a keresztlányomra számíthatok.
- Telepítésről akkor még nem gondolkodik?
- Nem akarok még telepíteni, mert csak hétvégeken jövök haza, alapvetően Budán élek. Hét végén azért ott van még sok más, pl. a vadászat is. Telepíteni akkor tudok majd, ha visszaköltözök ide, vidékre. Ez tervben van.
- És mit tervez majd telepíteni, ha rászánja magát?
- Ugyanúgy, mint a kajszi esetében is, a hagyományos magyar fajtákat, amik itt vannak már több száz éve.
-Olyan tapasztalt borász szakemberek vannak itt pincéje szomszédságában, akiktől bármikor kérhet szaktanácsot. Az Aranyi, Czeglédi, Mészáros név jogosan örvend nagy elismertségnek és megbecsülésnek, a szőlész-borászok között, nem csak Monoron, de országszerte is.
Egyébként a telepítés után csak saját borra, vagy eladásra is készülne?
- Csak saját részre.
- Pedig itt a környéken – főleg e forgalmas, központi helyen – többen kimondott vendéglátásra rendezkedtek be. Pincéje felső szintjén most akár első osztályú szálláshelyiségnek is megfelelő két szobát alakított ki. De az új fogadó-, illetve tárgyaló részek is alkalmasak lennének erre; a külső kiülő terek csábításával együtt.
- Saját vendégeimre, a családra és a barátokra számítok csak. Kb. 8-10 évvel ezelőtt kezdtünk ide járni. Akkor megtetszett a hangulata. Egy-két hétvégét is megéltem itt. Megismerhettem nagyon gondozott pincéket.
- De sajnos olyanok is vannak, akik – minden előírás, tiltás ellenére is – nem rendeltetésszerűen használják területüket.
- Két évig keresgélve nem is találtam itt megfelelő helyet. Ez az akkor nagyon leromlott pince nem is volt eladásra meghirdetve. El volt hanyagolva, nagyon ritkán jártak ki ide. Szerencsém volt, hogy ki tudtam deríteni a tulajdonosát, és meg tudtam állapodni vele. Ahol életszerűen laktak, azokat a helyeket elkerültem. Akiknek itt tulajdona van, az legyen rendben.
- A monori pincetulajdonosok – amint már mondtam – nagyon örülhetnek Önnek, akinek egy szép példa felmutatását köszönhetik, hogy hogyan lehet felújítani, rendben tartani, vonzóvá tenni bármilyen állapotú régi pincét is. Jó példája így természetesen az egész Pincefalu értékét is növelte, és sokakat követésre is ösztönözhetett. A fiatalokat is.
- Hogy a fiatalokat hogy lehet itt megfogni? A vidék népesség megtartó
ereje csökken, a falusi környezet a fiatalokat ma már nem igazán vonzza,
ezt az életvitelt nemigen követik. Nyilván munkával nem nagyon lehet őket
idekötni. Közülük az, aki szőlőt akar művelni, az már most is egyre kevesebb.
Ez a pince nekem is egy „családi-baráti rendezvényház”; ahol az
összejöveteleket, mindenféle alkalmakat tudja megélni az ember. Ebben a csöndben, madárcsicsergésben, jó hangulatban, feltöltődni.
- Érdemes lenne szót ejteni arról is, hogy ki tervezte, ki készítette el ilyen minden részletében igényesre ezt az épületegyüttest? Az Önhöz hasonló korú tulajdonosokra ez szintén nem jellemző.
- Maga a pince az 1850-es években, katonai felmérésben már pincehelynek volt feltüntetve. Amit
én megvettem, azt 1992-ben kezdte el maga építeni, az előző tulajdonos. Egyenes
vonal ebben nemigen volt sehol. Nagyon nehéz volt azzá kihozni, de még mindig felfedezhetők benne az aránytalanság
nyomai. Ezekből van, amit meg is hagytunk. Tavaly,
augusztus végén vettük birtokba és
én nyilván azon voltam, hogy minél előbb fel kell újítani, hogy tudjuk
használni. Gyakorlatilag mindent én terveztem, képzeltem el,.
80-90%-ban. Az
én álmom volt, én akartam egy
pincét itt. Családommal, akik a kivitelezésben is segítettek, különböző
mesterembereket szereztek, innen a
környékről (Gombáról is), asztalost, kőművest.
- És a stílusos berendezési tárgyak hogy jöttek össze?
- Mindről sokat tudnék mesélni. A hartai festett
bútorokról, az aukciókon vett értékes képekről. Mind a ma már
hiányzó, elképzelt hangulatot szolgálják. Az asztalokat, székeket a megszűnt
Nicolette Panzió tulajdonosától kaptam, aki az idősebb Nagy Lacival nagyon jó
barátságban van, és
közvetített ebben az ügyben. Én újítattam fel. A díszcsempés csikókályhát is
(ami sparhelt és kandalló is egyben) mindenképpen akartam, mert nagyon jó
hangulatot ad. Vértesbogláron gyártják,
onnan van. A kovácsoltvas munkákat gombai lakatosok készítették. A gímszarvas
és az őzek, elbírált trófeáit magam lőttem. A stílusos szekrények beszerzésében (pl. Kakucsról)
édesanyám, sógorom, nővérem segített.
- A családról eddig csak érintőlegesen esett szó. Társa hogy viseli el, hogy gyakran ide jár?
- Párkapcsolatban élek, Budán. A kétlakiságba (hétköznap ott, hét végén itt) minden belefér.
Hét közben itteni rokonaim felügyelik a e
pincét és környékét. Anyukám, sógorom,nővérem van, apukám 12
éve meghalt.
- Monoron vannak a Strázsával kapcsolatban működő közösségek (pl. Borrend, Borút Egyesület). Érdeklik ezek?
- Nem zárom ki, hogy később majd igen. De egyelőre most még annyira új itt minden, hogy először inkább a helyzetemet szeretném itt stabilizálni. Azzal szeretnék foglalkozni, hogy kiélvezzem ennek minden örömét. Utána meg majd meg fogom látni, hogy lesz-e annyi időm és igényem.
- Ehhez kapcsolódik az a kérdés is, hogy az itteni rendezvényekhez van-e, illetve milyen a kapcsolata? Vagy esetleg később kapcsolódna valamelyikhez?
- Eddig csak a Borvidékek Hétvégéjén voltam, de mindenképp egyszer majd az összeset ki szeretném próbálni. Támogatni kell ezeket a kezdeményezéseket, és kell foglalkozni vele, hogy több program is lehessen. És inkább a marketing része az érdekes. Hogy tudjanak az emberek róla, mert közel van Budapesthez. Tehát nagyon jó lehetőség, és minden adott, csak kell még ebben fejlődni.
- Eddigi ittléte alatt mit látott (lát) problematikusnak, javítandónak a Strázsa-hegy életében?
- Javítani? Hát nekem olyan jut eszembe, hogy pl. az utakat. Monor belvárosából idáig meg kellene csinálni. Van olyan rész, amit felújítottak, de olyan szakaszok is, amelyek katasztrofálisak. Az Orbán tértől lefele is nagyon nagy kátyúk vannak. Ezt nagyon régen meg kellett volna csinálni.
- És a közművesítéssel akadtak gondjai?
- Hát igen, az nincs. De a közművesítést meg kell akadályozni, mert akkor még jobban ki fognak települni ide az emberek, a vizet viszont egy-két éven belül meg kellene oldanom valahogy. Fúratni egy kutat, közösen összefogva a szomszédikkal. Most hordóban hordom ide a vizet. Nyilván nem egy komfortos dolog, de úgy gondolom, hogy meg kell birkózni vele.
- Vannak már pozitív itteni tapasztalatai?
- Ha nem láttam volna itt alapvetően pozitívnak a helyzetet, akkor nem jöttem volna ide.
Igazából az emberekre itt nem tudok mondani semmi rosszat. Csak pozitívumot. Mindenki örömmel fogadta jelenlétemet. Jól tudtunk beszélgetni. A szomszédaimmal kapcsolatban is kellemesek a tapasztalataim. Eddig még csak jobbára a munka dominált. Most már egyre többet szeretnék úgy kijönni, hogy ne csak a munka legyen. Hogy le tudjak ülni, egy pohár borra áthívni a szomszédokat, beszélgetni, hogy jobban megismerjük egymást. Munka közben ez nem lehetséges, de most már majd jobban ráérek, hiszen szinte teljesen elkészültünk a pince felújításával.
- A tárgyalt témánkban, vagy akár egész életében mit tart a legfontosabbnak?
- Huszonévesen még nem fogalmazódtak meg bennem ezzel kapcsolatos gondolatok, más volt a prioritás. De ahogy érik az ember, úgy változik. Az elmúlt néhány évben kezdett érlelődni bennem az az irányzat, amit keresztgyerekeimnek is elmondtam. Hogy azzal foglalkozzunk, és annak adjunk teret, ami igazán fontos az életben. Annak adjunk egy méltó színhelyet, ami szép, esztétikus. És ez a kettő: a család, meg a barátok, közösen. Mert a pince addig működik, ameddig van lelke, amíg lelket lehelünk bele, ameddig élünk benne.
Mert onnantól kezdve, hogy nem jön senki, semmit nem ér. Csak ha kijövünk pl. vasárnap, és csinálunk benne valamit, közösen.
. De hogy az életre vonatkozókat hogy
lehetne jól összefoglalni?... Hogy soha ne akarjunk rosszat másnak!
Még az ellenségeinknek se kívánjunk semmi rosszat. Senkinek. És mindig magunkkal foglalkozzunk, és ne másokkal. És elégedjünk meg azzal, ami van. Legyen érte hála. És dolgozzunk, tegyük széppé a környezetünket. Azt a helyet, udvart, házat, ahol élünk.
Ez nagyon fontos.
Bolcsó Gusztáv
