- Olyan embert kérdezünk minderről, akinek foglalkozása is sok tapasztalatot hozott ez ügyben.
- 56 éve születtem Monoron, foglalkozásomat tekintve földmérő vállalkozó vagyok. Két nagy fiam van, akik már dolgoznak. Szüleim, nagyszüleim, és dédszüleim is már Monoron születtek.
Apai ágon a Seres és Magócsi, anyai ágon a Bokros és Fekete családok leszármazottja vagyok.
A 1980-as évekig, még büszkén mondhatom, hogy fél Monor a rokonságomhoz tartozott.
-Volt-e családjában, rokonságában szőlész-borász elődje?
-Szőlész-borász nem volt, de mindkét – a Fekete és a Seres – nagyapámnak is volt szőlője. Édesapám öccse, Lajos bácsi, 86 évesen is aktívan gondozza a régi, eredeti Seres szőlőket.
Korát meghazudtolóan, nap mint nap kimegy a szőlőbe, és műveli-, és dolgozza a régi hagyományos tőkés kis birtokot.
Nekünk is volt szőlőnk, otthon a családi háznál, amit édesapámmal, Seres Istvánnal, és bátyámmal együtt műveltünk.
A 90-es évek végén, már nekem is lett saját szőlőm, Monoron, a majori útnál, a volt Tsz területén.
Nagy kihívás volt ez számomra, mivel egy régi, elhanyagolt szőlőterületet kellett rendbe hoznom. 10 sort, 200 méter hosszan!
Amit a szőlészetben Nagyapámtól, Apámtól láttam, és tanultam, azt itt mind megvalósíthattam. Kezdődött a kordonok, szőlőtőkék pótlásával, a februári családi metszéssel. a zöldmunkákkal, a rengeteg permetezéssel, de a végén a családi szüretelés, a szőlőfürtök látványa mindenért kárpótolt.
- Végül is jelenleg mennyi és milyen szőlővel rendelkezik? És hogy áll a borkészítéssel?
-A világ megváltozott, a munka mellett, mint földmérőnek, egyre kevesebb időm jutott ennek csodálatos hivatásnak.
A szőlővel együtt kell élni, benne kell lenni, nap mint nap. Ha ez a kapcsolat nincs meg, megsértődik, és a szőlő elfordul tőlem.
10 év csodás időszak után a szőlőt eladtam. Nem maradt rá időm.
A bor készítése azért megmaradt. Egy igazi monori családnak mindig volt saját bora.
A szőlőtermést ezután már vásároltam. Monorierdőről Tóth Lászlótól, Köveskálról Pálffy Gyulától, Mór környékéről Berecz Sándortól, Gyöngyöstarjánról.
A szőlő, és a bor összehozza az embereket. A férfiember beleérik. Szíve mélyén, egy kor után, akiknek volt egy kis családi kötödés a szőlőhöz, mind szeretne valahol egy présházat, egy kis szőlőt. Ahol, a mindennapos kötelező tevékenysége után, eltereli a gondolatait az állandó munkáról, és kikapcsolhat.
- Önállóan dolgozza fel?
- Természetesen a hosszú szervezés, és egyeztetés után eljön a szüret ideje és akkor útra kelek, hogy elmenjek az ország szép tájaira, egy pár mázsa szőlőért.
A pincét előkészítem az új szőlő fogadására. Minden felszerelésem megvan a szőlő feldolgozásához, részben amit Nagyapámtól, Apámtól örököltem – prések , darálók, hordók – , de leginkább az új, és modernebb eszközöket (tartályokat) használom én is.
A rohanó világ engem is magával sodort, így borkészítéssel, már egyre kisebb mértékben foglalkozom, inkább felváltotta a kész bor vásárlása.
A környezetünkben jobbnál, jobb borászok dolgoznak azért, hogy minőségi boraikkal kedvünkben járjanak. Ilyen pl. a Megyeri-Hanti borászat, Vásárhelyi József, Sárosi István, a Lukácsy pincészet, …. és még sorolhatnám.
- Vannak telepítési, fejlesztési tervei?
- Két évvel ezelőtt, a nagyon jó pinceszomszédom elhunyt, megvásároltam az eladóvá vált pincéjét, ami az én pincém közvetlen szomszédságában van. Nagyon szép, régi pince, felújításra vár. Itt szeretnék egy pincemúzeumot berendezni és megnyitni, a Strázsa-hegyre látogatók részére, hogy az erre kirándulók, egy séta közben, belülről is megtekinthessék.
Betekinthessenek a présház életébe, láthassák, hogy régen hogyan nézett ki, mire szolgált, mi volt a funkciója.
A berendezési tárgyak- és eszközök, szép számmal már össze is gyűltek.
Már csak a kivitelezés hiányzik, de egy éven belül szeretnék elkészülni vele.
A pincém mellett még vannak kisebb földterületek, amiken – ha sikerülne egyszer megvásárolni –, egy szép kis szőlőlugasos kertet szeretnék kialakítani, ahol az arra látogatók megpihenhetnének.
Ezért jött az az ötlet, hogy ezen az autentikus helyen jó lenne berendezni egy szőlész-borász pincemúzeumot.
A pincéim szép strázsa-hegyi környezetben helyezkednek el, közel a KultPincéhez. Az ide látogatókat talán egy másik, szép látnivalóval gazdagíthatná.
A két nagyfiamnak vásároltam egy kis pincét, ha kedvük lesz, és megérnek, a bor készítésére,
ez adjon nekik egy kis lendületet.
-A KultPince közelsége, színvonala ezek szerint ösztönzően hatott múzeuma ötletére.
- Kugel György úrral nagyon régi az ismeretségünk, még – vagy 35 éve – kollégák is voltunk.
Mindig jó kapcsolatban voltunk, és vagyunk egymással.
Mikor megvásárolta, a volt nagy hírű Kele-pincét, már tudtam, hogy itt valami pozitív folyamat fog elindulni.
Óriási munka árán, hosszú évek alatt, kialakította, és felépítette a KultPincét.
A hegy ékköve lett. Ha ezt most Nagyapám látná. Biztos örülne.
A monori ember mindentől egy kicsit idegenkedik, de mikor kapcsolatba kerül vele, és megtapasztalja valaminek a jó oldalát, akkor belátja, hogy van értelme.
Legyen az vakmerő ötlet, egy pince, egy rendezvényház. Hát ez fantasztikus! Ilyen, Monoron!
Én is a magam módján egy kicsit szeretnék hozzátenni.
Hátha ez példaértékű lenne fiainknak, unokáinknak. Fejleszteni, szépíteni, de ha mást nem, akkor megőrizni a jövőnek.
- Az Önnel kapcsolatos fő kérdésünk – ami elsősorban most felkeltette a figyelmünket – az, hogy 3 pincével (vagy lehet, hogy majd még többel is) gondolkodik a jövőjéről. Miért vágott bele ebbe a ritkaságnak számító vállalkozásba, milyen céllal, és egyáltalán hogy jött ez létre?
- Az első pincét még 1984-ban örököltem, Fekete Sándor nagyapámtól. Gyerekkoromban
sokat kikerékpároztunk a hegyre, Nagyapámmal.
Mindent megmutatott, hogy, mit, mikor, hogyan kell csinálni. Ügyesen, kis lépésekben, nem az volt a célja hogy mindig dolgozni menjünk. Lassan megszerettette velem a pincei élet örömeit.
A döngölt agyagot fellocsolta, felsepertünk, lent a pincében a karbidlámpát megtöltöttük,
a furmányos egérfogókat feltöltöttük. A fali szekrényben mindig volt valami kis „nasi” nekem.
Hazafelé, mikor jöttünk le a nagy homokban, egy kicsit leengedtük a bicikligumit, hogy a homokban is tudjunk biciklizni.
Ezek kis apróságok, de én kiskoromból emlékszem ezekre
-Egyébként van rálátása és véleménye az ottani ingatlancserékről?
- Az élet mulandó, mi csak albérlők vagyunk a földön szoktam mondani. Megszületünk, élünk, és meghalunk.
Az ingatlantulajdonosok cserélődnek, nagyon fontos lenne, hogy az ingatlanokat, ne lakás céljára adják el azok, akik megöröklik. Nagyszüleink sem örülnének, ha ez a hegy átmeneti szállás lenne, sok idegen ember számára.
A pincéket a mi környezetünkben már nem nagyon kell hirdetni eladásra. Ha tudunk eladó pincét ajánljuk olyan embernek, aki szívesen, a funkciójának megfelelően, saját örömére használja.
- Lesz-e, aki folytathatja majd az itteni tevékenységét, mely az értékek megőrzésével az itteni közösség és a Strázsa jövőjét is szolgálja?
-Bízom benne, hogy fiaim folytatni fogják, amit én elkezdtem.
Régebben sokat segítettek, és szerettek kint lenni a hegyen.
Fiatalok, dolgoznak, most már egyre kevesebbet jönnek ki hozzám, a pincébe. De ha eljönnek, kiülünk, megiszunk egy pohár bort, beszélgetünk. Szerintem rá fognak érezni, a hegy szépségére, megnyugtató hatására.
- Milyen kapcsolatban van a Borrenddel, Borúttal. Gazdakörrel?
-Az idő hiánya miatt, tagként nem tudok részt venni ezekben az egyesületekben, de földmérőként, mindenkivel heti kapcsolatban vagyok. Mindent, ami a földdel, heggyel kapcsolatos dolog, megbeszélünk. Megtisztelő számomra, hogy a monori borászok nagy többsége, már engem kért fel a szőlőtelepítések, sorok tervezésével, kitűzésével.
- És a borrendezvényeken részt szokott venni?
- Én csak a nyári rendezvényeken szoktam részt venni. Nagyon fontos számomra a Borvidékek Hétvégéje.
Szerintem ez a rendezvény rázza fel a hegyet, ez a jeles esemény a motorja a jövőre nézve.
Igy válunk ismertté, mi monoriak.
- És hogy látja itt a környezetszennyezés helyzetét?
- Sok vendég van, magam is beszédes ember vagyok. A látogatóimnak mindig azt szoktam mondani, akinek van, vagy szeretne egy pincét, fenntartása nem egy nagy költség.
Egy kis odafigyeléssel, kis házi munkával, szorgalommal, családi kereten belül is széppé lehet tenni egy pincét.
Van, amikor az idősebb pincetulajdonosok ritkán tudnak kijönni, de nem adják fel. Ha nehezen is, de óvják és rendben tartják környezetüket.
-Akár földmérőként, akár pincetulajdonosként vagy egyszerűen átlagos monoriként, meg tudná-e fogalmazni a szőlőinkkel, pincéinkkel, a Strázsával kapcsolatos legfontosabb gondolatát?
- Ezt a kis hegyet meg kellene őrizni a jövő generációja részére.
Úgy, ahogy én kaptam nagyapámtól, én is tovább tudjam adni fiaimnak.
Ez Monor történelmi része.
Óvjuk, szeressük, és érezzük jól magunkat a következő száz évben is a Strázsa-hegyen.
Bolcsó Gusztáv
