- Úgy tudjuk, hogy ez a döntés ezúttal nehezen született meg.
- Több szempontból is. Amikor az e Borrend alapötletét kitaláló és irányítását 2015-ig végző nagymesterünk – Bodor Jani bácsi – váratlanul elhunyt, nagy kérdéssé vált a hogyan tovább.
Akkor először a kancellár (Kiss Péter) ideiglenesen átvette a vezetést. Akkor is biztattak már engem, hogy csináljam én, de szerintem jóval idősebb, tapasztaltabb embert kívánt ez a pozíció. Végül Ambrózi Pál egy olyan kitétellel fogadta el a felkérést, hogy csak egy cikluson keresztül viszi ő a dolgot, de utána találjunk helyette valakit. Próbálkoztunk egymás meggyőzésével, de senki nem szerette volna átvenni ezt a felelősségteljes feladatot. Ambrózi Pál is fiatalítást szeretett volna. De egy komolyabb egzisztenciájú, hátterű embernek való ez, aki igazából komolyan tudja csinálni. Akik alkalmasak lettek volna rá, nem vállalták. Igazából nem maradt senki, aki vállalja. Elhalasztottuk a választást. Augusztusban kezdtük el újra, a KultPincében a próbálkozást, és hát akkor sem, jártunk sikerrel. Sokat gondolkodtunk, hogy mégis hogy lehetne csinálni. Jogilag is sorskérdéssé vált. Egyenes következménye lett volna a megoldatlanságnak, hogy ha én sem vállalom el, akkor a Borrend feloszlik…!
- Ön, a többiek bizalma ellenére, miért nem vágott bele egyből? Hisz családi hagyományai, végzettsége, gyakorlati és elméleti tapasztalatai alapján méltán gondolhattak Önre.
- Az igaz, hogy már atyai nagyapám (id. Lukácsy Géza) is tekintélyes hegyközségi vezető volt. A helyi és országos borversenyeken is jeleskedő édesapám (id. Lukácsy György), óriási tapasztalattal rendelkező agrármérnök, családi pincészetünk széles körben elismert vezetője.
Bátyám kertészmérnök, és sokoldalú elméleti nemzetközi tudással rendelkező egyetemi adjunktus, akit országhatáron túl is felkértek borászati szakmai előadások tartására. Jómagam a Gyöngyösi Főiskolán szereztem idegenforgalmi közgazdász végzettséget. Édespám és bátyám alapító tagja a Borrendnek, én pedig tíz éve léptem be oda, ahol fiatalon a Nagytanácsnak is tagja lettem.
-Amikor a Nagytanács tagjai közül – gyors egymásutánban – több tapasztalt vezető halt meg, a beválasztott fiatalok mentették meg a Borrendet. A fiatalság tehát előnyt is jelenthet.
- Az igaz, de a túl sok elfoglaltság, az hátrányt is. Kezdetben a Gazdakörben a kortárs gazdákat próbáltuk összefogni, két éve pedig falugazdászként a helyi gazdák érdekképviseletével foglalkozom, pályázatokkal, támogatásokkal kapcsolatban adok tanácsot, segítséget azoknak, akiknek szüksége van rá. Emellett a családi gazdaságban a fizikai munka javát én végzem. A borkészítésben mindenképpen számítok bátyám szakértői segítségére, az értékesítés pedig már teljesen az én reszortom lett. Természetesen mindehhez igénylem és elfogadom édesapám segítségét. Nem utolsósorban pedig – 35 évesen – háromgyermekes apa vagyok!
- Így már teljesen érthető, hogy olyan kevés szabad ideje van, hogy ezt a beszélgetést sem volt könnyű egyeztetnünk. És világos, hogy meg kellett gondolnia a nagymesterséget is.
Amellett, hogy Bodor János nagyon lelkesen és sok sikerrel, eredményesen végezte vezetői munkáját, voltak, akik kívülről inkább egy baráti társaságnak tűnő alakulatnak jellemezték a Borrendet. Most fiatal tanult, diplomás, számítógéphez értő, nyelvet tudó szakemberek is bekerültek a vezetésbe.
-Így van, teljesen, szakértelem az kell. De emellett most is azért harcolunk, hogy ez a baráti társaság is, ami jellemző a borrendekre, meglegyen. Hogy egzisztenciálisan is boldoguljanak a borrendben lévő családok. Nem kell, hogy ipari méretekben szőlőt termesszen, bort készítsen. Szeresse, a szívéhez álljon közel, és mellette vegyen részt a Borrend életében. Szeressenek minket az emberek, és példát mutassunk a kulturált borfogyasztásra, a boros élet szeretetére, és végül, de nem utolsósorban, a Monori bor hírnevét erősítsük. Igazából ez a Borrend missziója.
- Az új választás során megtörtént az új tisztségmegosztás is. Mi maradt, és mi az új?
- Bodor János egy életképes szervezetet tudott létrehozni. Amit lehetett, azt ő megcsinálta.
Hatalmas energia volt ebben részéről. Azt gondolom, hogy nagyon jó, hatékony alapokra tette a Borrendet. Jelentős eredményeket ért el. Az ő sokéves tapasztalata – amit összegyűjtött – hiányzik. Utána kiderült, hogy ez nem volt ott senki mögött. Igazából 2-3 ember dolgozik, viszi a dolgokat. Jó lenne, ha többen tennénk. Az a célom, hogy a Borrend méltósága, megítélése megmaradjon a következő ciklusra, és becsülettel végig legyen csinálva az egész. Ezért vállaltam el a tisztséget, hogy a Borrend mégis fennmaradhasson.
A kancellárral – Mészáros Janival – abszolút együtt dolgozunk. Ő már az előző ciklust is végigcsinálta. Megosztjuk a munkát, teljes mértékben. Az a célunk, hogy összetartsuk a tagságot a nagytanács vezetésével a Borrendben, a továbblépés érdekében.
- Igen. Én találtam ki. És
ezzel nem volt más célom, csak hogy hamarabb tudjunk a jó dolgokról,
újításokról, törekvésekről, és a problémákról.
- Hogyan állunk most a Pincefalu jellegének megőrzésével, ami a törvények, rendeletek, miniszteri megkeresések, egyéb kísérletek ellenére is nehéznek bizonyult eddig?
-Az a baj, hogy azokat a pincéket, amelyeket nem használnak borkészítésre – amikből, sajnos, már egész sorok vannak –, amikben igazából nem folyik semmilyen tevékenység; azokba előbb-utóbb megtörténik a betelepedés. A városvezetés sem talált erre megoldásokat. Hosszú távon nem tudunk ezzel mit csinálni. Egyébként pedig én úgy látom, hogy a Pincefalu szépen gyarapszik. De rendeltetésszerűen kellene használni. Ma már, ha az Orbán tér környékére jönnek, találnak a családok tulajdonában rendes pincéket, amelyeket felújítottak, egyedivé tettek, amelyeknek megvan a nívója. De ott szőlőtermesztés, borkészítés igazából nincsen, vagy csak kis mértékben van. Tisztelet azoknak, akik még csinálják. Viszont vannak olyanok, akik közül az őseik által megépített pincét alig-alig használja valaki. A hegy egyébkén kezd egy kicsit turisztikai célponttá válni. A turisztikai attrakciók (nagyrendezvények) során az ide érkező turistáknak is viszont kezd az a véleménye lenni, hogy nem is tudnak igazán helyi bort kóstolni, szinte sehol.
-A vendégváró pincék azért működnek
- Igazából van 8-10 vendégváró pince, amelyek váltják egymást, és minden hét végén nyitva vannak, De azok között is van olyan, amelyik nem készíti, hanem vásárolja a bor
-Azért én a másik oldalon is találkoztam szép pincékkel, összefogással, telepítéssel is.
- De érthető, hogy az Orbán-tér körüli terület felkapottabb, privilegizáltabb, látványosabb lett. Úgy gondolom, hogy sokkal előnyösebb a forgalom, a megközelíthetőség miatt is. Nem gondolom persze, hogy az egyik alantasabb lenne a másiknál. Teljesen más célcsoportot céloz meg a kettő. Igazából kiegészíti egymást a két hely.
-Az infrastruktúra kérdésében mi a helyzet?
- Ami nagyon nagy hiány, az a víz meg a csatorna. Ez az igazi probléma. A vízművek nem engedték bevezetni a közműveket a pincesorokra. Vannak, akik a borászkodáshoz kutat tudtak fúratni maguknak. Egyébként a víz felhordása és a szennyvíz elvezetése nagy nehézségekbe ütközik. Ez olyan dolog, hogy a bor készítéséhez kell a víz. Tisztaság nélkül nem lehet minőségi bort készíteni. A garancia a tisztaság. Aki nem tudta magának azt megteremteni, hogy kutat fúrjon, annak a borkészítése – szakvélemény szerint – veszélyes lehet.
-Az utak állapotáról mi a véleményük?
- A kivezető utakat lehetne koncesszióval fejleszteni. Több felmenő részen történtek vasúti betonalj megerősítések is, így most már azért nagyjából járhatók. A pincék közötti részeket pedig – ha máshogy nem – murvával nagyon szépen megoldotta a gazdák jó része.
- Jó tapasztalni, hogy már a Strázsán is megjelentek az „Okos város” koncepció jelei.
- Még csak az Orbán téren, de a nagyrendezvényekre nagy szükség volt itt is az intelligens vizesblokkra, és a napelemes világításra is.
- A Borrend – az Alapító Okirat szerint – kiemelt jogállású közhasznú szervezet, érdekvédelmi és kulturális tevékenységgel.
- A város kulturális örökségének ápolása – azt hiszem – (amikor pl. a pandémia nem akadályozta), kezdettől érzékelhetően megvalósult, összefogva a civil szervezetekkel.
Együttes borrendi ülésünk is volt. Nem rivalizálni akarunk. A bor szeretete és népszerűsítése szellemében „őrködünk a táj borának minőségén, jobbá tételén”, és képviseljük a Pincefalu lakóinak érdekeit.
- Érzékelhető volt itt szőlész-borászaink pandémia miatti állami támogatása?
- Hogyne, persze. Akiknek borászatuk, szőlészetük van, és saját szőlőből készítik termékeiket, és komolyan végzik a borértékesítést, azokat most már a második évben, és nagyon szépen támogatták.
-A monori bor – országos, sőt külföldi trófeái mellett – eredetvédelmet is kapott.
- A Kunsági Borvidéken belül ez külön földrajzi jelzéssel bíró terület lett. Ez egy elismerés a borainkkal kapcsolatban. Előtte a Gödöllői Borvidékhez tartoztunk. Itteni borászaink összefogásával megszületett a „Monori Bor” is.
- Mivel tudnak még hozzájárulni küldetésük minél jobb teljesítéséhez?
- Mi is fontosnak tartjuk a környezetvédelmet. Minden évben szervezetten összeszedjük pl. a szemetet a Pincefaluban. Szakszerű ismeretterjesztéssel, minden módon elősegítjük a kulturális borfogyasztást, és versenyeredményeinkkel, szakmai találkozókon való részvételünkkel és tapasztalatcseréinkkel is megismertetjük, terjesztjük a monori bor jó hírnevét.
- Végezetül valamiféle összegzést szeretnénk kérni attól, aki ilyen sokoldalúan és szinte megszállottan végzi választott hivatását. Mit tart ebben a legfontosabbnak, és e téren hogyan látja a jövőt?
- A legegyszerűbb dolog, hogy azt kövessük, amit őseink az Alapító Okiratban leírtak. A hazai bor szeretetét, e terület hirdetését, mindenfajta olyan dolgot, ami a hazai borral kapcsolatos. Ezt nagyon szépen lehet csinálni. Mindenképpen fontos, hogy megszólítsuk a fiatalokat, azokat, akik szőlővel, borral szeretnének foglalkozni. És szakmailag támogassuk őket, hogy minél nagyobb távlatban dolgozhassunk velük együtt. Sajnos, a mai világban – ezt látni kell – egyre kevesebb gazda van, aki ezzel komolyan, rendesen foglalkozik. Főleg hobbi szinten van sok szüret. De ha megszerettetjük valakivel ezt a természet közeli foglalkozást, ez változhat remélhetőleg; és mindannyiunkra jó hatással lehet.
Bolcsó Gusztáv