- Mi adta az ötletet, hogy monorierdeiként pincét vásároljanak a Strázsa hegyen?
- Igazából mindannyiunknak van egy teljes embert igénylő alapmunkája – kezdte Bányász Zita –, ez a présház, és a Pincefalu nekünk egy szerelem. Néhány éve már kijártunk a Strázsára, a Borvidékek Hétvégéje és egyéb rendezvényekre, és nagyon megszerettük a hangulatát, a barátokkal való találkozást, a közös kóstolgatást. Az utóbbi néhány évben célirányosan kerestük a borvacsorákon való részvételt, a különböző borkóstolókat, meglátogattunk több borvárost és fesztiválokra jártunk. A Strázsán sétálgatva egyre inkább élveztük a pincékből áradó hangulatot. Mindenhol kedvesen invitáltak minket egy-egy kóstolóra. Egyre inkább erősödött az érzés bennünk, mi is szeretnénk ehhez a családias közösséghez tartozni, szeretnénk magunknak itt egy saját kis pincét. Végül az Irsai Olivér dűlőn találtuk és vásároltuk meg a pincénket. Nem a haszonszerzés hajtott minket, hanem a Pincefalu fejlődése. Valami olyat szerettünk volna ebből kihozni, amiben mi is jól érezzük magunkat, de mellette a vendéglátást is mielőbb ki szerettük volna próbálni,
- Milyen alapra építették előzetes elgondolásuk megvalósítását?
- Családi alapokra, Anya-Fiúsra; vendéglátós az idősebbik fiam, nekem pedig szintén van vendéglátós végzettségem, illetve sokrétű szakmai- és élettapasztalatom. Mindemellett mindketten szeretjük a vendéglátást, az embereket, és a vendégekkel történő kommunikációt. Gondoltuk, ez így együtt jól működhet.
Hogyan működik a közös munka?-kérdezem Mátét.
Ahogy Édesanyám is említette, mindketten vendéglátós vénával rendelkezünk, nem kellett megerőltetnünk magunkat a célirányú együttműködéshez, a rendezvényre való felkészüléshez. Természetesen kívánt sok tervezést, előkészületet, mit-és hogy kivitelezzünk, stb. Mostanra már tudjuk, hogyan osszuk el a munkát egymás között, és azt is, hogyan legyünk fogadókészek - erősítette meg Máté.
- De Ön, ilyen fiatalon, miként tudott a vendéglátásban ennyi tapasztalatotszerezni?- kérdezem Mátét.
-Szakközépiskolában tanultam a vendéglátás elméletét, hat éven keresztül, a kötelező nyári gyakorlatokkal, amit a legkülönbözőbb egységekben kellett teljesíteni. Ennek során egyre jobban megkedveltem a szakmát. Felszolgálóként különböző embereket ismerhettem meg. Kimehettem dolgozni Finnországba, ahol fejleszthettem az angol nyelvtudásomat. Majd az iskola után Angliában is dolgozhattam közel egy évet. Ezt követően hazajöttem Magyarországra, és már négy éve egy belvárosi olasz étteremben dolgozom. Megszerettem ezt az életet, és szépnek tartom ezt a szakmát. A pozitív visszajelzés, az elismerés is megadatott számomra – összegezte szakmai vallomását Máté.
- Zita olyan energikus, sok irányban tevékenykedő egyéniség, aki hol árut szerez be, hol mozgóárus. Ugyanakkor egy személyben - életük dolgos munkájának eredményeként - Tiszanánán, a Tisza-tónál megálmodott „Zitka Kuckója” pihenőházait irányítja.
Maradhat-e egyáltalán ideje a présház dolgainak szervezésére is?
- Igen, és mindenképp szeretnék még több időt ráfordítani. Mivel a gyermekeim már felnőttek, és kirepültek a családi fészekből, az így felszabadult időmet hasznosan szeretném tölteni, mindig ott, ahol a legnagyobb szükség hozza, akár a Tiszán, vagy épp a Pincefaluban.
- Mi a legfontosabb ebben most az Ön számára?
- Nagyon fontos, hogy elégedettek legyenek a vendégek. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy mi mindannyian szívvel-lélekkel tesszük a dolgunk, és nem utolsósorban jól érezzük benne magunkat. A vendégek is elmondják, hogy jó látni, hogy a család a présházunknál együtt, szimbiózisban dolgozik. Már „csak” ezért is érdemes csinálni!
- Számíthatnak még más családtag segítségére is?
- Igen, a férjemre és kisebbik fiamra, akik sokat segítenek a pince körüli egyéb munkálatokban. Mindenképp említésre méltók, hiszen nélkülük nem tudnánk kivitelezni egy nagyobb szabású rendezvényt. - Öcsém, Botond, ha szükséges, nagyon szívesen kijön, és a vendégek kiszolgálásában is segít – tette hozzá Máté.
- Szokatlan, de figyelemfelkeltő a pince külső falán a borospalack és –pohár, illetve vízipipa jelkép. Ugyanígy a présház „Mohibi” elnevezése. Sokan találgathatják, hogy vajon mit jelenthet, és mit szeretnének ezzel kifejezni.
- Máté szívesen vállalkozott ennek megmagyarázására. Körülbelül egy évtizede, a családi házunk mellett, volt egy veteményes kertünk – kezdte mesélni –, egy kicsi házikóval, ami leginkább arra a célra szolgált, hogy az én baráti társaságom összegyűlt ott hétvégenként. Beszélgettünk, társasoztunk, mindenfélét csináltunk. Mivel nagyon szerettünk vízipipázni, és itt ezt megtehettük, jó kis csapatépítő dolog lett belőle. Pesten is volt egy vízipipázó hely – ahová szintén jártunk –, amit úgy hívtak, hogy „Habibi”. Ez arabul azt jelenti, hogy „szeretőm” „kedvesem”.
Ugye a vezetéknevünk Mohácsi, így a vízipipázó helyből és a
mi nevünkből is született meg a „MOHIBI” ötlete. Utólag tudtuk meg, hogy arabul is van
jelentése, mégpedig az, hogy:„szerelmesek”.
- De ez az arab szó hogy és miért került a monori présház falára?
-Amikor a présház a tulajdonunkba került, gondolkodtunk a névválasztáson. A régi kis házikót azóta szüleim eladták, de eszembe jutott ez a kedves kamaszkori emlék. A kis házikó, ami most is tartó barátságoknak, szerelmeknek adott helyet. Az ötlet innen adódott, miért ne lehetne ezt a kedves emléket itt is megvalósítani. Így született újjá a MOHIBI, immár a Pincefaluban. Így a borozgatás mellett présházunkban vízipipázni is lehet.
-Ráadásul ez a présház a találkozásokhoz nagyon jó helyen is van, az Irsai Olivér sor frissen kövezett útján, a forgalmas Tarbály Pincével szemben. Szőlészettel-borászattal nem is foglalkoztak családjukban soha?
-Szakmai megközelítésből nézve nem, de nagyapámnak volt szőlőültetvénye, és bort is késztített, mi pedig gyerekként segédkeztünk – válaszolta Zita. Máté viszont, a munkája során, ahol dolgozik, jobban megismerkedett a borokkal.
-Egy olasz étteremben igazából – egészítette ki Máté -, de elég széles a borrepertoárja, mind magyar, mind nemzetközi szempontból.
-Kínálnak valami állandó alapbort, amiről tudhatják, hogy megtalálják itt?
- Már az első rendezvényünkön, a tavalyi Borvidékek Hétvégéjén, a 42 pince közül mi voltunk az egyetlenek, akik Balaton-felvidéki borokat kínáltak. Akkor sokan kimondottan azért jöttek hozzánk, mert látták a tájékoztatóban, hogy a Taverna Borászat borait fogjuk kínálni. Sokan ismerték őket, egyéb fesztiválokon már találkoztak velük.
- Hogy tudtak egyébként kapcsolatba kerülni a balatoni termelőkkel?
-Egy családi rendezvényen ismerkedtünk meg velük és a boraikkal egyaránt. Ezután meghívtak minket a négynapos Budapesti Borfesztiválra, ahol Ők kiállítóként vettekrészt, és végigkóstoltuk a Lesencsefalu szőlészetéből származó boraikat. Később a Budafokon is található pincéjükben tovább ismerkedtünk, immáron mélyrehatóbban a borokkal és a munkásságukkal. A Taverna borászat is családi vállalkozás, Anya-Fia borászok keze alatt születnek a finom nedűk.
-Hallottuk viszont azt is, hogy italújítással is jelentkeztek.
-Igen, bor alapú koktélokat is értékesítünk. Leginkább ismerős, klasszikus koktélokkal próbálunk újítani, de van egy-kettő, amiben a Taverna Borászat egyik gyöngyöző borát használjuk, mint összetevőt. Azért szeretnénk ezeket bevezetni, mert látjuk, hogy a borok mellett van rá igény. Természetesen gondoltunk az alkoholtnem fogyasztó vendégekre is, akik üdítőitalok közül választhatnak.
-Milyen terveket szeretnének még megvalósítani?
Zita: - Nemrégiben készültünk el az L alakú fedett teraszunkkal, illetve a teljes épület ereszcsatornázásával, ami nagyon időszerű volt. A továbbiakban az épület teljes korszerűsítésén fogunk dolgozni.
Máté: - Rövid távon egy nagyon jó közösségformálás a cél, mindazon vendégeinkből, akik nálunk szeretnék eltölteni az idejüket. A későbbiekben pedig majd egy fröccsterasszal szeretnénk bővíteni a szabadtéri ülőhelyek számát.
Zita: - A pincét is olyan állapotba kell hoznunk, hogy a későbbiekben, vagy rossz idő esetén, ott is helyet tudjunk biztosítani a vendégeinknek. Tudjuk, hogy ez rengeteg munkát és anyagi ráfordítást igényel. Szabadidőnket ennek szenteljük majd.
- Meg tudnák fogalmazni, hogy mi itt a vendéglátói hitvallásuk lényege?
- Talán a régi Mohibihoz tudnék visszanyúlni – vállalkozott a válaszra Máté. Szerintem mindannyian akkor lennénk a legelégedettebbek, ha azokat a pillanatokat tudnánk újra felidézni, amik korábban sok örömöt okoztak a kamaszkori MOHIBIBEN. Finom borokat kóstolgatva, vízipipa köré ülve, tartalmas beszélgetéseket folytatva, a régi barátságok és szerelmek mellett újak is születnének. Talán ezt szeretném a legjobban.
Bolcsó Gusztáv
