- Tulajdonképpen mi ösztönözte arra, hogy ide kijöjjön, és mindebbe belevágjon? – kezdtük vele a beszélgetést. Sokan, sokféle elhatározással teszik meg ezt. Önnek mi döntött ebben?
- Nekem az, hogy nemsokára 54 éves vagyok, és nem szeretek csak úgy otthon lenni. És akkor ezt kitaláltam magamnak, hogy ezt megpróbálom. Kikapcsolódok. Mindennap kijövök ide, mielőtt munkába indulok is, akár pihenni, akár dolgozni.
- Egyébként 50-60 éves kor körül sokan érzik azt, hogy valami természet közeli munka hozhat megnyugvást nekik. Hamvas Béla is írt arról, hogy nincs is jobb annál, mint ha a saját pince elé kiülve, a saját bort kortyolgatva merenghet valaki a világ folyásán.
- Igen, ez kicsikét nyugis. Hiányozna, ha nem tudnék kijönni.
- Mit tud ennek a pincének a történetéről, első formájáról? – kezdtük a beszélgetést.
- Ez eredetileg egy nagyon régi, egyszerű, szerény csőszpince volt ezen a szőlőhegyen.
- Mikor vette meg tulajdonképpen?
- Négy éve foglaltam le. Három évig tartott a huzavona, ameddig előkerültek az örökösök, el tudtuk intézni, hogy kinek mi jár, és az egyéb formaságokat, és két évi spórolás után ki is tudtuk fizetni, ami szükséges volt. Ezután gondolhattam a gyakorlati birtokba vételre. Az átépítést, ha már volt rá lehetőség, minél előbb, viszonylag hamar meg akartuk csinálni. El kellett persze tervezni, hogy milyen legyen, hogyan legyen, ezen is elgondolkodtunk.
- Saját maga tervezte végül ilyenre?
- Igen. Magamnak, meg a családomnak. És sok mindent magam is valósítottam meg.
- A szélesebb családjában volt valakinek szőlész-borász múltja?
- Nagyapámnak volt valami minimális ismerete a szőlőről, de kimondottan szakszerű gyakorlata, tapasztalata egyikünknek sem. Én Zalából származom egyébként, gyerekkoromban költöztünk ide.
- De Monoron valahogy és valamiért csak idetalált a Strázsára…
- Nagyon sokat kijártam ide. Édesapám barátja volt itt a legöregebb, akinek az unokája itt a Rendezvényházat csinálja. És velük viszonylag sokat voltunk ebben a pincében. És ez megmaradt bennem.
- Mi vonzotta akkor elsősorban? Az itteni hangulat, a bor, vagy a szőlő?
Nem is igazából a szőlőtermesztés, mert ahhoz nagyon sok munka kell, amire most még nincs annyira időm. Lehet, hogy később majd úgy gondolom, hogy megpróbálom. Ha lesz lehetőségem, veszek szőlőt, mert bort mindenképpen szeretnék készíteni.
- Szőlőtelepítést tehát nem is tervez?
- Megkíséreltem már, de abból – sajnos – nem maradt meg semmi. Ősszel újra próbáljuk.
- És ha egyszer szőlőt telepít, akkor csemegeszőlőt tervez, eladásra, vagy esetleg bort, vendéglátásra?
- Én magamnak építettem ezt a pincét, nem állandó vendégvárásra. Egyelőre nem.
- Pedig ahhoz nagyon jó helyen van. A Kilátóhoz tartó turistáknak éppen útba esik.
- Ha a gyerekeim esetleg majd bármi ilyesmit szeretnének, nem lennék ellenük. Hogyha van rá lehetőség, segítenénk őket, ha még energiáim lennének. Én most inkább csemegeszőlőt szeretnék, amit elfogyasztunk. A borszőlővel sok a munka. Azt, ha nem is sokat, de majd inkább megveszem, valószínűleg a Szárazhegyről. Most (miután az aszály miatt kevesebb lett a bogyóban a lé) a Lukácsyéknál sincs eladó. Először ideiglenes borom lesz. Van egy barátom, ő ért hozzá, ő jobban benne van, ő fog segíteni, itt a szomszédom, a Mészáros Gyuri. Az apja is szőlész volt.
- És milyen eljárással való feldolgozásra gondol majd? A pincéje mélyén láttam – a saját gyümölcséből készült pálinkája mellett – klasszikusan nemes penészes fahordót, de a szépen felújított elegáns és kényelmesen berendezett, cserépkályhás fentebbi fogadótérben modern, rozsdamentes reduktív erjesztőtartályt is.
- Én a hagyományos borkészítési technológiát szeretném majd első körben. Nem szeretném a kénezést, meg az adalékokat, hogy pl. fehérebb legyen a bor, stb. Én a hagyományt szeretném. Aztán, majd ha eljutunk esetleg odáig, hogy jobban érdekel a történet, akkor meglátjuk.
- De úgy látom, hogy a gyümölcsös már komolyan alakul itt.
- Igen. 1500m2 ez a terület. 55 fa van benne. Szilva, meggy, sárga- és őszibarack.
- Feltűnt, hogy az udvari játszótér eszközei milyen profi faipari munkának látszanak, ami nem csak jó nagyapának, de ahhoz a szakmához értőnek is mutatják Önt (mivel a keze munkáját dicsérik), ahogy az udvari kiülő rész kialakítása is, ahol a beszélgetésünk történt.
- Én igazából asztalos szerettem volna lenni. De édesapám szabályozta az életemet abban az időben.
- Így nem lehet véletlen a pincelejárat kétszárnyú, pántos, patinás ajtajának mívessége sem.
- Azt az ajtót, meg a kerítést is én csináltam, de a kamra és a vécé bejáratait is. Gépeket is szereztem be a famunkáimhoz, amiket már némely asztalos is megirigyelhetne.
- Tulajdonképpen milyen volt az a pince, amit átvett? Miben különbözött a mostanitól?
- A telken a csősz háza mellett semmi nem volt. Én építettem hozzá azt a két kis épületet, amiből az egyik kamra, a másik vécé. Praktikusabbá kellett tenni a külső vendégfogadó udvari részt is, a bográcsolóval és a szalonnasütővel együtt. Olyan pince volt, hogy két lépcsőfokot le kellett menni, a présház részbe. Nem volt magasabb 2.30-nál, 5.90-es ajtóval, 60-70 cm-es vályogfalakkal, kis 40x50-es ablakkal rajta. Az épület tulajdonképpen ugyanúgy van, ahogyan volt, a kitéglázott boltozatot sem kellett megerősíteni vagy magasítani, mint több itteni löszbe vájt pincénél. Csak a felső teret volt szükséges mélyíteni, mert az épület volt nagyon alacsony, és az ottani burkolást, berendezést kellett mai, modernebb színvonalúvá alakítani.
- A család tudott segédkezni az átalakulás folyamatos munkálataiban?
- A gyerekeim azok maximálisan. Mindkét fiam Az egyik 26, a másik 29 éves. A nagyobbiknak van családja. Ők társaim a vállalkozásomban, és ezt is szeretik, szívesen jönnek ki. Hét végén itt mindig van valaki.
- Ez ma már ritkább, de a legszebb régi hagyomány volt valaha, továbbvinni a stabilitást jelentő családi vállalkozást.
- Minden meg van teremtve, igazán, csak folytatni kell.
- Itt a Strázsára sok fiatal manapság csak bulizni jár ki. A szőlész-borász hagyományt többnyire a szőlész-borász szülők gyerekei viszik tovább. Pedig a legjobb érzés lehet valamit együtt megálmodni, együtt elkészíteni, együtt használni, és közösen örülni a sikerének. Fontos lehet az is, hogy a házastárs milyen szerepet vállal mindebben.
-A feleségemnek – hál’ istennek – szőlő- és gyümölcstermesztő a szakmája, így ő, szerencsére, nagyon ért itt ehhez; és nagyon hozzá is járul közös álmunk valóra váltásához.
- Így lehet igazán szép és teljes az együttműködés itt. Ezek szerint a tárgyi körülmények megteremtésében maga itt a főnök, a szőlő-gyümölcs vonatkozásában pedig a felesége.
- így van, és ez valóban jól működő összefogás.
- A gyümölcsfélékkel egyébként – ha erről is szabad érdeklődnöm – itt mi a céljuk?
- Igazándiból az, hogy legyen a családnak mit elfogyasztani. És amíg közöttünk nincs, aki segítség nélkül bort tudna készíteni, a megmaradt gyümölcs hasznosul. A pálinkafőzésben nagyon benne vannak. Az itteni szilvafáim mellett van még két telkem az Irányi utcában, és ott is vannak gyümölcsfák.
- És az unokák sem csak az itteni játékszereket szeretik, hanem biztos a gyümölcsöket is.
- Egy van még csak, sajnos, de nagyon nagy a család. A menyemnek két testvére van, a másik fiam barátnőjének szintén kettő, ott is vannak gyerekek (2-3), és a sógoréknál is három.
- Azt is meg szeretném kérdezni, hogy magához a borhoz milyen kapcsolat fűzi? Közismert szólásmondás, hogy jó a fehérbor, a vörös, az ilyen meg az olyan fajta, de a legjobb: a saját.
- Hát, reméljük, hogy majd így lesz. De akinek nincs ideje a szőlőre, annak muszáj venni.
- Az ide érkező turisták is folyamatosan keresik a helyi borokat.
- Azért vannak finomabb szőlők is, mint a monoriak…
- Ebben igaza van, de az is tény, hogy az utóbbi évtizedekben nagyot fejlődött itt, az alföldi, Kiskunsági Borvidéken is a borok minősége. Olyannyira, hogy ezt országos, sőt még francia trófeák elnyerése is bizonyítja.
- De erre itt csak azok a nagy tudású emberek képesek, akik nem ma kezdték a borkészítést.
- Van kedvenc bora?
- Igazából a fehérbort szeretem. De a feleségem erről többet tudna mondani, mert ő jobban boros. Szőlő- és gyümölcstermesztő szakmájából adódóan rengeteg borkóstolóra, versenyekre, találkozókra. is jár. Ezen a vonalon a nagykátai szakközépiskolába járt, majd két mezőgazdasági jellegű diplomát szerzett, Gyöngyösön, meg a Corvinuson.
- Hogy viszonyul egyébként jelenleg az itteni borrendezvényekhez?
- Most még az első Borvidékek Hétvégéjén voltunk. Ez egy jó rendezvény, aminek mi is közvetlenül érezhettük a hatását. Annyi ember volt…, és jöttek be hozzánk, hozták ide is a poharukat. Akkor is kapott borom volt,/ a Tibi bácsitól, meg a Mészáros Gyurkától/. Adtam nekik belőle, meg füstölt kolbászt, és szalonnát. Meg volt még babgulyás is. Meg is kérdeztem a Gyuri bácsitól, hogy milyen lehetőség van jogilag ilyenkor erre, ha a jövőben is benne szeretnék lenni; ha bejönnek hozzám, hogy és mit adhatok nekik? Ez most nagyon barátságosan sikerült. Nagyon jól, nekem nagyon kellemes érzés volt.
- Lehet, hogy ezek után már be is kapcsolódik majd a Borvidékek Hétvégéjének vendéglátói közé?
- Hát, én azt mondom, hogy szinte 100%, de majd meglátjuk. Ha majd az egészség engedi, meg lehetőség, alkalom is lesz rá, akkor szeretnék
- Esetleg a Borrenddel kapcsolatban is lennének tervei?
- Arra nem vágyom.
- Mi jelentené itt magának ezek után a legnagyobb örömet?
- Ha a gyerekeim, unokáim ugyanúgy szeretnének ide kijárni, mini én (aki – mint mondtam – minden nap kijövök). Hogy ők is érezzék, hogy amit megcsinálnak, amit megkapálnak, amit – bort, pálinkát – próbálnak készíteni, az megmarad nekik. Ez nekem elég; ha a családom ide kijön, és jól érzi magát itt.
Bolcsó Gusztáv
