A Veres családnak egyébként is nagyon sokágú, mély gyökerei kapcsolódnak a monori szőlőkultúrához. Nagyon sokan ismerhetik a Strázsa Locsodi utcájában azt a külső falfestményt, ami e szőlőhegy egykori legendás személyiségeit ábrázolja (Erről cikk is jelent meg, a Monori Lokálpatrióta Egylet „Strázsahegyi anekdoták” című könyvében). Ez a kép ugyan eléggé elhalványodott már, de a rajta lévő, balról a második – oda annak idején szinte naponta kijáró – idősebb Veres László emléke kevésbé.
Hiszen ő volt az első kezdeményezője az ottani borversenyeknek, amivel el is kezdődött e tájék borainak minőségi javulása. Tanár fia, aki – erre a saját pincéjére – megvalósíttatta ezt a megörökítést, több területen is sokat tett a monori borturizmus fellendítéséért. Először merült fel benne pl., hogy ki kellene táblázni a vasútállomásról a Strázsára vezető utat, kezdeményezője volt a kilátó megépítésének, valamint a szüreti felvonulás felújításának, és erdélyi barátjával megfaragtatta és felállíttatta szőlőhegyünk centrumában Szent Orbán szobrát. Lacika fia, Ildikó testvére (nagyapja és apja hagyományai nyomait követve, és egy ideig szőlőművelést is vállalva) pont az említett festett pincét alakíttatta át családi házává, ahol szeretnek is lakni. Veres Lajos (Ildikó nagybátyja) is ki-kijárogatott szőlőt művelni, nagynénjének, Veres Idának a férje pedig a Veres papa eredeti pincéjének jelenlegi tulajdonosa, és szőlőjének gondozója.
- Gyerekként jártunk ki a Veres papa pincéjébe. Szüreteltünk, előfordult, hogy kötöztem és metszettem is a szőlőt. Amikor a szüleim megvették a Locsodi utcai pincét - ahol most Lacikáék laknak - mindig jó kis családi móka volt a szüret. A szőlőt gyorsan leszedtünk, hívtunk rokonokat, barátokat, főztünk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Nagyon jó emlékeim vannak erről a pincéről, mert tinédzser korunktól oda jártunk bulizni. De a pilisi Papa és Mama is hozzájárult, hogy megismerjük ezt a világot. 15-18 éves koromig hozzájuk is jártunk szüretelni, habár talán ott is azt váruk a legjobban gyerekként, hogy mit főzött ebédre a Mama. A pilisi Papának sok szőlője volt, értett hozzá, mint a Veres papa, és minden évben készített bort. Nagyban csinálta. Apa is szerette, csinálta ezt, de azért neki inkább a kosárlabda volt az élete, az kötötte le minden energiáját. Annak ellenére, hogy nem vagyunk gazdálkodó típusok, évek óta téma volt közöttünk a pince. Szeretjük a zöldet, a természetet. Biztos benne van ebben az is, hogy az életemnek ez azért része is volt.
- Jakab Lászlónak és rokonságának volt valamilyen kapcsolata eddig a szőlőműveléssel?
- Nem volt semmi közünk hozzá. Viszont évek óta – nyári időszakban pl. 2-3 hetente – felmentünk a családdal a Kilátóba. Az egy rítus volt. A gyerekekkel biciklire pattantunk, és azután ott sétálgattunk. Ez a rész nagyon tetszett. Szeretjük a boros rendezvényeket is. Itt nagyon jó minőségű és ápolt pincék vannak. Igazában ennyi volt, ami miatt egy ilyen pince jellegű dologba bele tudtunk fogni. Mindketten éreztük, hogy borászkodni egyelőre nem szeretnénk, nincsenek ilyen terveink; de milyen jó lenne, ha Monoron lenne egy pincénk.
- Az a szólás járja, hogy akinek a Strázsán nincs pincéje, nem is igazi monori, csak „gyüttment”…- ---- Mi ’85-ben költöztünk ide – mondja erre Jakab László –, most már 34 éve lassan. De nem a „gyüttmentség” motivált minket. Kb. 5-8 éve indult el egy ilyen gondolkodás, hogy tök jó lenne egy pince. Nézegettük, és az az igazság, hogy nekünk ez a rész tetszett (az Orbán tér és környéke); de általában a Téglagyár közelében voltak eladó pincék. Nézegettük, úgy másfél év óta rajta vagyunk, és ez a Barta családi pince volt, ami már régóta tetszett nekünk. Ez a Sárfehér soron található – folytatta Ildikó – nagyon komoly gádorral, terasszal. Külön szoba fönt, lent, fürdőszoba, villany, víz. A gyerekeknek is jó a szabadban, szaladgálni a pincegádorok között, bogarakat, csigákat keresni.
Sok ilyen élményem van nekem is. Jelenleg abból amennyi pénzünk van, szeretnénk felújítani, csinosítani, alakítani. Ez továbbra is csak idő és pénz kérdése lesz, hogy ez milyen ütemben tud megvalósulni.
- Hogy született meg a döntés, és milyen átalakításokra gondolnak? – kérdeztük Lászlót.
- Az ár fontos tényező volt, és nagyon örültünk, hogy sikerült megegyeznünk az eladókkal. Szeretnénk pl. a két szint külső lépcsője helyett egy belsőt építeni, hogy a fenti nagy téren is lehessen pihennii, játszani a gyerekeknek. A fenti nagy nappaliból lehetne két kisebb, pihenő jellegű szobát kialakítani. A teraszt is bedeszkáztuk, ahol csak oszlopok voltak. Szeretnénk rendbe hozni, burkolni, csinosítgatni. Nagy telek nincs, kb. akkora, mint az épület, szőlő sincs hozzá.
- Akkor - ha szőlőt művelni, borászkodni nem akarnak, mi lesz a konkrét céljuk ezzel a pincével?
- Cél volt pincét venni kis telekkel, mert szőlőt művelni nincs időnk, így ideális megoldás volt ez a pince – válaszolta Ildikó. (Megjegyezhetjük, hogy aki ismeri őket, az ezt tudja is. Hiszen László több diplomával is rendelkezik /különböző területeken/, és jelenleg a KÖVÁL Nonprofit Zrt.-nél uszodavezető, és emellett a Piac-, az MSE Sporttelep- és a városüzemeltetés felelőse is egyben.)
A jogász végzettségű Ildikó pedig foglalkozott telekommunikációval a Siemensnél, közigazgatással Péterin és Gombán, majd kisebb-nagyobb pályamódosítás után egyéni vállalkozóként pedig munkaerő-toborzással, valamint cukrászattal foglalkozik.
Ki tudunk menni – folytatja László –, ott tudunk vállalni családi rendezvényeket. Ilyen praktikus szempontjaink is voltak. Egyelőre jó érzés, hogy van egy pincénk. Ha az ember elfárad a munkahelyén, szeretne ott pihenni.
Egymás szavába vágva hangsúlyozzák:- A szőlészetet meghagyjuk azoknak, akik valóban értenek hozzá (Lukácsy család, Megyeri – Hanti és a többiek).
- Nem szeretnénk konkurencia lenni. Minket – mint egy hétvégi teleknél – itt a természetközelség érdekel. – Nekem még szempont az is – szólalt meg Ildikóban az anya –, hogy a gyerekim ne menjenek Pestre szórakozni. Megteremthetünk ezzel egy olyan feltételt, hogy ők is feljárhatnak oda, összejárhatnak, akár egy ilyen saját kis közösségépítő története is lehet ennek. És én is így inkább felmegyek értük oda, de még haza is sétálhatnak akár. Nekem is szép emlékeim vannak a Locsodi úti pincéről. Nagyon sokat jártunk bulizni, kerti partikat szerveztünk, jó volt, hogy volt egy olyan hely, ahol önfeledtek lehettünk.
- Úgy hallottuk, ott megvalósítható ötleteken, távlati terveken is gondolkodnak már.
- Nem nagyon tudjuk még, hogy milyen perspektívának lehetünk ott a részei – fogalmazta meg Ildikó –, de vannak közösségépítő távolabbi terveink, akár ennek a pincének a hasznosítására is. Látom, hogy formálódik itt egy közösség. És azt gondolom, hogy jó lenne ebben nekünk is részt venni.
Jogos, és tettre kész felvetéssel folytatta László: - Vannak már jó rendezvények (Orbán-nap, Jégvirágtól - Borvirágig, Borvidékek Hétvégéje), de a gond az, hogy szálláslehetőség nincs a hegyen. Pedig nem biztos, hogy ilyenkor a vendégek kocsiba szeretnének ülni egy jobban sikerült este után…
Lehetne még ott olyanokat csinálni, amit még más nem csinált.
- És ilyesminek mi is szeretnénk részesei lenni – fűzte hozzá Ildikó.
- És nem fog hiányozni a szőlőhegy pincéjéből a legjobb bor, a saját?
- Érdekes, hogy igazán egyikünk sem szereti az alkoholt – hallhatjuk a Jakab - Veres Pince hölgytagjától. Az tény, hogy a borversenyek és a gazdák szakértelme miatt fokozatosan javul az itteni borok minősége. De régebben sem feltétlenül a bor volt a lényeg, hanem ennek az egésznek a hangulata.
- Meglepte Önöket, hogy Kugel György pont fiatal, új pincetulajdonosi érzéseikre volt kíváncsi?
László: - Igazán még az elején vagyunk, ez a pincevásárlás még eléggé friss dolog.
Ildikó: - Jólesett, hogy a Gyuri bá’ felhívott, és azt mondta, hogy nagyon örül, hogy ezt mi vettük meg.
Eszembe nem jutott, hogy ennek valaki ott örül.
*
Pedig valószínűleg sokan örülhetnek. A hagyományőrzéssel és új hagyományok teremtésének szándékával érkező megbízható, sokoldalú fiatalok – kreatív ötleteikkel, jobbító szándékukkal – csak pozitív hatással lehetnek a Strázsa környezetére; megmaradására, továbbfejlődésére.
Bolcsó Gusztáv