- A pince hogy került az Önök használatába?
- A nagyszüleimé volt – vette át a szót Regina -, miközben egy adás-vételi szerződést húzott elő. A nagyszülők 1986 áprilisában (tehát 40 éve!) vásárolták meg és a házuk kertjében termett szőlőből készült bort itt tárolták. Miután a nagyapám elhunyt a nagymamám és édesanyám átadta a pincekulcsokat és mi elkezdtük a saját ízlésünknek megfelelően átalakítani, szépítgetni a présházat és a környezetét, így jött létre a Borbás Pince. Ahhoz pedig, hogy ilyen szép legyen mint jelenleg, Tamás folyamatos, sokoldalú minőségi munkája volt szükséges.
- Térjünk rá akkor most beszélgetésünk tulajdonképpeni alapaktualitására, hogy komolyan belevágott a szőlőtelepítésbe is, ami mindenképpen üdvözlendő és példamutató tevékenységnek tartható itt, szőlőhegyünk és az innen származó bor jövője szempontjából.
- Az ültetvény létesítése nagy kihívás volt, sok előkészítést és szervezést igényelt. A szükséges engedélyezésektől kezdve, az anyagok és eszközök beszerzéséig és a munkafolyamatoknak megvolt a szoros időbeosztása, hogy minden a megfelelő időben rendelkezésre álljon és lehessen továbbhaladni a következő feladattal. A telepítéshez szakemberek és ismerős szőlősgazdák véleményét is kikértem. Az idősebb borrendi tagok is önzetlenül segítettek, amiben tudtak. Igazi nagy összefogás volt, mindenki örült, hogy szépül a hegy.
- Mert látták, hogy Ön komolyan csinálja, meg hogy elhatározásától sem a szárazság, sem az aranyszínű sárgaság fertőzés veszélye nem tántorította el.
- Be kell tartani a védekezés előírt szabályait – vágott közbe Regina.
Majd úgy folytatta Tamás, hogy: - Alapvetően a telepítés is családi projekt volt, azzal együtt, hogy édesapám és az egyik barátunk is kint volt velünk egész nap. A leghajlékonyabb derekúak – a feleségem, és a két gyermekünk – az ültető gépről mélyen lehajolva, felváltva ültette el az 1200 oltványt. Jelenleg a támrendszer kiépítése folyik. Még van lendület, hogy haladjunk vele.
- Van olyan érdeklődő gyermekük, aki esetleg egykor majd átveheti a stafétát apjától?
- A fiam érdeklődik. Azt mondta máris, hogy ő szeretne mindegyik fajtából saját tőkét, amit ő gondozna. Szeret kijárni velem a szőlőbe és ide a pincébe is. Sokszor jól jön a segítő kéz a pincemunkáknál.
- A borkészítésben hogy jutott el a nullától mostanáig?
- Maximalista vagyok, szeretem azt, amibe belevágok a legtökéletesebben végrehajtani. Elkezdtem rengeteg szakirodalmat olvasni, ismereteket gyűjteni, majd elvégeztem egy szőlész-borász képzést a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gyöngyösi campusán. Az útnak az elején járok, sok gyakorlati tapasztalat kell még.
- Mit ért el eddig ezen a területen? Pincefalán már számos oklevelet láttam.
- Első igazán inspiráló sikerem 2024-ben a Gazdaköri Borversenyen elért 1.helyezésem volt. Abban az évben a borrendi bál vacsoráján a borsorban is szerepelt az a Hárslevelű borom. A monori városi borversenyen rendszeresen nevezem a borokat, és a környező települések borversenyein is részt vettem több alkalommal. Általában arany vagy ezüst minősítést sikerül elérni. Fontosnak tartom a borversenyeken való részvételt a visszajelzések miatt.
- 2023-ban neveztek ki vincellérré, és 2025-ben lehettem a Borrend tagja, majd a vezetőség Nagytanácsában megszavazták számomra a kincstárnoki tisztséget.
- Mik a további, elsődleges borászati tervei?
- 3-4 fajtával kívánok foglalkozni, kisebb mennyiségben. Arra törekszem, hogy kiváló borokat alkossak, új ismeretek beépítésével, tudatos önfejlesztéssel, hűnek maradva a kézműves szemlélethez és a helyi hagyományokhoz.
- Azt nyilatkozta valahol, hogy Ön „őszinte” borokat szeretne készíteni, hogyan értelmezhetjük ezt?
- Fontosnak tartjuk, hogy nem szeretnénk többet mutatni a borainkkal, mint ami valójában, minimálisan kívánunk belenyúlni a természetességébe. Minél kisebb mértékben hozzáadni, illetve elvenni belőle. Nem szeretnénk, hogy olyan „technológiai” bor legyen, amiben túlsúlyban vannak a kezelőanyagok. Csak a legszükségesebb kezeléseket kívánjuk végrehajtani a borokban és ez igaz a szőlőre is. Erre talán mondhatjuk, hogy ez a filozófiánk.
- Hogy gondolkodik a megtermelt bor sorsáról? Azt mondta, hogy apai dédszüleinek bögrecsárdája volt Úriban, ahol saját borukat kínálták.
- Borainkat értékesíteni szeretnénk majd a pincénél, és szeretnénk velük egyéb kitelepülő rendezvényeken is megjelenni.
- Érzékelhető, hogy ebben a nagyon szépen felújított présházban jól érzik magukat. A virágos pergolába kiülve pedig talán még inkább. Vendégként tanúsíthatom, hogy bárki más is, aki idejön. Megkérdezném azért végül, mindezek után, hogy eddigi tapasztalataik szerint – szűkebb és tágabb itteni környezetüket is beleértve - van-e olyasmi, amin jó lenne változtatni?
- Én arra bíztatnám a fiatalokat, hogy gondozzák a családi pincéket, a présházakat és környezetüket a Pincefalu területén. Ne herdálják el azokat, ne hagyják, hogy lepusztuljanak és elértéktelenedjenek az ingatlanok. Járjanak ki gyakrabban, hogy legyen végre egy olyan társasági élet, ami régen megvolt. Hátha beindulna itt valami, ami arra ösztökélné a pincetulajdonosokat, hogy rendezett környezetet tartsanak fenn. Jó pár présházat már szépen felújítottak, de lenne még mivel foglalkozni.
- Összegző zárszóként Borbás Tamás még hangsúlyozta:
- Nem csak a Fesztiválkörutat, hanem a Pincefalu egészét kellene védeni, oltalmazni, fejleszteni! Sokkal több lehetőség van ebben az egyedülálló gyöngyszemben, mint sokan gondolják.
Bolcsó Gusztáv
