Borrendi borász bál a monori Vigadó dísztermében

Korábban a Monor Környéki Strázsa Borrend hagyománya volt a borász bál megszervezése Lovagi Lakoma néven. A Borrend alapítója és nagymestere, Bodor János, valamint számos meghatározó alapító tag halálával, illetve a tagok idősödő korukból adódóan  azonban elmaradtak a bálok.

Borász bál és a Városi Borverseny díjátadója

Ebben az évben a Borrend nagytanácsának döntése alapján felelevenítették ezt a szép hagyományt, úgy, hogy egyben ez a rendezvény ünnepélyes keretet biztosít a  Városi Borverseny  eredményhirdetésének és a díjak átadásának.  A Borrend vezetősége a bál helyszínéül a Vigadó dísztermét választotta, amely igazán színvonalas környezetet biztosított a díjátadásnak és a bálnak egyaránt.  Az április 1-én megrendezett borversenyre 58 borminta érkezett, a szakmai zsűri bírálata szerint 25 arany, 27 ezüst és 6 bronz minősítés született.  Az eredményekből és a zsűri szóbeli értékeléséből is következik, hogy a nevezett borok túlnyomó többsége hibátlan, minőségi tétel volt, így a végleges sorrend felállítása hosszas egyeztetés alapján alakult ki.


Sárosi István Olaszrizling Monor Város Bora

Fajtánkként a díjnyertes borok a következők:


Fehér borok:
  • Sárosi István Olaszrizling I. helyezett
  • Strázsahegyi Borház Irsai Olivér II. helyezett
  • Molnár Családi pince III. helyezett

Rozé borok:    


  • Strázsahegyi Borház Kékfrankos I. helyezett
  • Megyeri Pince Kékfrankos II. helyezett
  • Vicencz Pince Kékfrankos III helyezett

Vörös borok:  


  • Megyeri Pince Cabernet Franc-Merlot Cuvée  I. helyezett
  • Fecske András Cabernet Sauvignon II helyezett
  • Baldavári Pince Cabernet Franc (2021)  III helyezett

Szakmai szűri pontozása alapján Monor Város Bora díjra, Sárosi István Olaszrizling borát javasolták!

Lukácsy Zoltán nagymester megnyitó beszédét követően megkezdődött a Városi Borverseny ünnepélyes díjátadója. Mindezek után következett a három fogásos vacsora.

A báli vacsorához, amelyet az Op-Art étterem készített és szolgált fel, az egyes fogásaihoz illő, díjnyertes borokat kóstolhatta a báli közönség. A vacsora alatti és az utána következő bál hangulatáról a Happy Five zenekar gondoskodott.


Borrendi Bál


A Borrend értékelése és reményük szerint a báli közönség szerint is a rendezvény az elvárások szerint sikerült, a bál fővédnöke Darázsi Kálmán polgármester volt.