A Monori Lovasbarátok Egyesülete a verseny megszervezésén túl, reggelit és ebédet biztosított a résztvevőknek, ugyanakkor a versenyre kilátogató érdeklődő közönség számára is étel és italkínálat is biztosítva volt. Ebédidő alatt a BOR-óka zenész együttes hangulatos népzenei játéka tette élvezetesebbé az ebédet. A rendezők a gyerekes családokról sem feledkeztek meg, sétakocsikázás arcfestés, fagylalt és egyéb ajándéktárgyak biztosították, hogy a fogathajtó verseny látványán túl egyéb élmények is színesítsék az eseményt.
A Bacchus téren megrendezett XIV. Monori Fogathajtó Verseny ismételten bebizonyította, hogy Monor a fogathajtás egyik fellegvára. Gratulálunk minden résztvevőnek és a Monori Lovasbarátok Egyesületének a sikeres rendezvényhez! Már most izgatottan várjuk a következő évi versenyt!