HIÁNYZÓ AGRÁRSTRATÉGIA
Ha tehát azzal a kijelentéssel találkozunk, hogy „exportban nőtt a lédig értékesítés aránya”, akkor el sem tudjuk dönteni, hogy ez a tény jó vagy rossz számunkra. Ha lett volna célkitűzés, például „növelni a borexportot minden szegmensben”, akkor ez egy hízelgő adat lenne. Ha azonban az lett volna a célkitűzésünk, hogy „a minőségi borok területén növelni az exportot”, akkor csalódottnak kellene lennünk. Ha nincs célkitűzés, akkor bármilyen érték értékelhető jónak vagy rossznak – attól függően, hogy éppen ki, milyen érvelésben használja ezt a tényt.
Az agrárstratégiában el kellene dönteni végre, hogy Magyarország borászatát hová pozicionáljuk.
Vajon a 3-4 eurós borok piacán szeretnénk kiszorítani az angol Tescók alsó polcáról az olcsó sauvignon blanc-t? Netán szeretnénk néhány saját, magyarnak tartott fajtát előtérbe helyezni, nem dömpingmennyiségű, de magas minőségű bort előállítva, és osztrák mintára megjelenni a világpiacon? Súgó: az egyik esetben Olaszországgal, Franciaországgal, Chilével, Ausztráliával, Spanyolországgal és a többi behemóttal kell versenyre kelnünk, a másik esetben a nagyjából velünk egyméretű országokkal.
Mivel nem döntöttük el, hogy milyen szegmensben képzeljük el a magyar bort, így a támogatásokat sem lehet megcélozni. A gépbeszerzési támogatást ugyanúgy megkapja egy 80 hektáron gazdálkodó szőlészet, mint a 4 hektáros gazda. Ha lenne bármilyen célkitűzésünk, akkor valamelyik előnyben részesülne.
Az agrástratégia határozná meg a fajtaválasztást is. Ha azt az utat látjuk járhatónak, hogy „minél olcsóbban minél többet”, akkor minden támogatást azon borászatok felé kell irányítani, akiknél 220-250 mázsás terméshozamokról beszélhetünk egy jó évben. Hogy milyen fajtával? Mindegy. Ahogy Széchenyi írta 190 évvel ezelőtt: „A helyzet, a föld nemigen különböző: Hegyaljai, Budai, Somlai, Badacsonyi fekvés helyes, de ne gondoljuk, hogy a bordeaux-i, a burgundi, a côte-roti-i stb. fekvés és éghajlat kevesebbé helyes volna. Jön most a tőke faja és neme, ám már ebben a részben úgy áll a francia szőlő a miénkhez, mint tíz az egyhez. Midőn ők a legnemesebb szőlőfajokat, amelyek csak a földkerekségen vannak, hazájukba viszik és megnemesítik, az alávalókat pedig elhányják, mi a legnemesebb fajtájukat szinte még név szerint sem ismerjük, azon jobb féléket pedig, amelyeket bírunk, nem olyan gonddal szaporítjuk, mint kellene, sőt, sok helyen alábbvalókért, mert ezek több nedvet adnak, kiküszöböljük.”
Forrás: tovább a teljes cikkre >> Vince.hu