A vasútállomástól ingyenes nosztalgiajárat szállította a borfalu aljába, a Szent Orbán térre az utasokat. Még emlékjegyet is kaptunk, amit a MÁV és a Volánbusz egyesülésének tiszteletére a buszvezető kilyukasztott, további lyukakkal is lehetett látni a jegyet a régi stílusú lyukasztó segítségével. Várakozás közben a Limbó hintó szólt a Hungária együttestől.
Elsőként a Lukácsy pince standjánál álltunk meg, ők a tíz hektárjukkal nagybirtokosnak számítanak. 2023-as Rajnai Rizlinget és Cabernet Franc-t kóstoltunk tőlük, könnyed, élvezetes borok voltak.
Személyesen is megismerkedhettünk Megyeri Szabolccsal, akinek jól csengő nevekre keresztelt borainak („Bármikor”, Bárhol”, „Bárhogyan”, „Mondandó, „Csevej”, „Együtt”) nagyrészét már ugye kóstoltam legutóbb, asztala mellett kézműves sajtos és szörpös stand állt, el is csábultunk egy málna s egy barackszörp erejéig.
A 3 hektáron gazdálkodó Bóka Jánostól decemberben címke nélküli borokat kóstoltam, utólag beazonosítottuk ezeket, s megkóstoltuk a továbbiakat is, beleértve a csipkebogyóval főzött forralt bort. Unortodox, de ötletes megoldás, a cukrot kissé sokallottuk benne, de örömmel elkortyoltuk így is.
Szabó Imre 800 négyzetméterről, tehát kevesebb, mint egy tized hektárról szüretel, forralt bora hagyományos ízvilágot képviselt. Nála pálinkát is kóstoltunk, a barack elfogyott, a meggyet és cseresznyét ízleltük meg. Ezek az emberközeli élmények adják egy ilyen kiruccanás legjavát.
A Baldavári pince standjánál az egyik legjobb fővárosi étterem, a Gléda kínálta melegételeit, de még nem voltunk éhesek, így csak a borokra szorítkoztunk, illetve megnéztük a pincétől néhány méterre fekvő, gyönyörűen gondozott 0,3 hektáros szőlőültetvényt. Elegáns, izgalmas borokat kóstoltunk, két-két évjárat Szürkebarátot és Kékfrankost, továbbá Cabernet Franc-t és kései Furmint – Hárslevelű cuvée-t, utóbbi kettő, mint megtudtuk, felvásárolt szőlőből készült.
Legnagyobb meglepetésünk Kovács Tamás borkóstolója volt, amelynek a testvére, András által birtokolt pince adott otthont. Az ő szőlője nem Monoron van, hanem Heves város külterületén, a Mátra vonzáskörzetében. Tamás elsősorban régi magyar szőlőfajtákkal foglalkozik 0,3 hektáron, részben közismertnek mondhatókkal, mint a Kövidinka s a Pozsonyi Fehér, de olyan igen ritka fajtákkal is, mint a Purcsin (utóbbiból koncentrált, izgalmas, vibráló bort készít) s a Góhér. Végére hagytam azt a két szőlőfajtát, amiből bort még soha nem kóstoltam, csak olvastam róluk, ez a Fehér Járdovány és a Balafánt. Nagy odafigyeléssel és gonddal készíti mikro-tételeit, melyek egy régmúlt világról mesélnek.
Remek napot töltöttünk el a monori pincefaluban, fel is véstem a következő nagyszabású nyitott pincés program dátumát a határidőnaplómba: június 6-án és 7-én kerül sor a „Borvidékek hétvégéjére”, amikoris az egykori Etyeki Pincefesztivál mintájára nemcsak a helyi pincék nyitnak ki, hanem más borvidékek borászai is megtisztelik a rendezvényt jelenlétükkel és boraikkal.