Séta a Jégvirágtól Borvirágig fesztiválon és jön a repülő palacsinta

A repülő palacsinta

Ha Molnár Károlyné Fekete Terézia – aki az idén lenne 122 éves – valami csoda folytán megjelenne most a szőlőskertjük déli pásztájánál, hogy szemügyre vegye a tájat, ahol az élete jelentős hányadát leélte, igencsak elszomorodna. Aztán csípőre tenné a kezét, járna egyet , hogy- fenékig ürítve a keserű poharat – leltározza, mi minden hiányzik, ami az ő idejében még megvolt.
A két gyönyörű diófa, amiket suháng korukban ültettek a szőlőktől kissé távolabb, hiszen szőlőt nem szabad árnyékolni, annak sok napsütés kell - azok a fák már nincsenek sehol. 
Milyen jókat lehetett pedig a lombjuk alatt ebédelni, uzsonnázni. És hogy megnőttek, kiterebélyesedtek, milyen hamar! A négy gyerekkel együtt nyúltak, erősödtek, alattuk már nem csak egy kis asztal fért el néhány székkel, hanem szinte egy egész ebédlő.
Molnár Károlyné Fekete Terézia az eltűnt szőlőskert felett is keseregne egy sort, aztán sarkon fordulna, és visszagyalogolna az örökkévalóságba. Biztosan ott van, hiszen életében olyannyira hitt benne, annyit imádkozott érte, hogy az kijár neki.
Nem is hinné, milyen sok mindent hagyott itt magából, amikor elment.
A híres szakácstudományát például - amit lakodalmakban is kamatoztatott- átörökítette mindkét lányára. Kézzel írott receptjeiből pár megmaradt cédulácska még mindig arról tanúskodik, hogy nem csak főzni, süteményt sütni is tudott és szeretett.

Jégvirágtól Borvirágig Forraltboros Kalandozások

Mit szólna vajon, ha most elolvashatná azt a pazar ételsort, amivel a Jégvirágtól borvirágig szombati rendezvényén várják a vendégeket a pincefalu nyitott pincéinek borosgazdái, s a pincékbe meghívott, azokba alkalmilag kitelepült vendéglátóhelyek séfjei?
Zöldfűszeres halkocsonya lime-al – silabizálná – libamájkrémleves szarvasgombával és pesztóval. Citromos, áfonyás, fahéjas lángos!- kapna a homlokához. Borkocsonyás májpástétom dióval- na, azt talán még ő is kipróbálná. A Pho-levest is meg lehet tanulni bizonyára - tűnődne – de kérdés, érdemes-e.
Így menne sorról sorra, míg végül megállapítaná: nagyon kifinomult, választékos ízlésre sikerült szert tenniük az utódoknak, akikről ezt egynémely, azóta történelmivé lett időkben végképp nem merte volna feltételezni.

Jégvirágtól Borvirágig Forraltboros Kalandozások

Amikor Kovács János pincéjének kínálatához érne olvasás közben, hangosan felnevetne. Amit ugyanis ott ígérnek, annál őszintébbet nem lehet ígérni: a vendég azt kapja, „amit találtunk otthon”. 
Azért a vadmalac eredi gombás mártással, a főtt, füstölt csülök, de különösen a pájsli, a sültvér és a vesevelő láttán egészen biztosan elégedetten bólogatna.
Végül összecsippentené a szemét, s az unokájához fordulva – aki, bár sose hitte volna, minden egyes alkalommal ugyanezt a szempárt látja, valahányszor mostanában tükörbe néz - megkérdezné, nem hiányolja-e a repülő palacsintát.
Az ő egyik utánozhatatlan specialitása ugyanis a túrós rakott palacsinta volt. Nem lehetett úgy vendégséget rendezni a szőlőskert melletti diófák alatt, hogy ez vanília-, tej - és vajillatú csoda ne kerüljön asztalra. 
Előkelő vendégek is megfordultak a kerti asztalnál – még talán a híres Kárpátia tengerjáró hajóorvosa is - őket utánozva próbálta az unoka úgy öt-hatévesen késsel-villával enni a kistányérján elterülő dús rakottpalacsinta adagot, amikor egy kés-villa attak nyomán a remegő tészta töltelékestől, mazsolástól elrepült előle. 

Jégvirágtól Borvirágig Forraltboros Kalandozások

Az ebéd befejezéséig az asztal alatt kuporogva próbálta kiheverni a megpróbáltatás szégyenét, majd úgy döntött: a jövőben a kiválasztottja inkább a meggyszósszal tálalt, tejben főtt gőzgombóc – családi nevén a „danfnudli” - lesz.
Ki hitte volna, hogy jönnek idők, amikor a szőlőskertekben annyi terített asztal várja, hogy csak az étlap felér egy novellafüzérrel.
A borok pedig méltóságban ezen a környéken is szépen felnőttek hozzájuk.

Koblencz Zsuzsa írása
Képek: Török Árpád és Kugel György