Szent János napi boráldás a monori Nagyboldogasszony templomban

Hagyományteremtő szándékkal a Vigadó Nonprofit Kft, a Monor Környéki Strázsa Borrend és a Római katolikus egyházközség december 27-én János-napi boráldást szervezett a monori Nagyboldogasszony templomban a Monoron és környékén termelt szőlőből készült 2021. év újborai számára.Borrend tagjai díszruhában vettek részt a jeles eseményen, majd a borszentelést követően egy jó hangulatú borkóstoló következett a Fürge Páva élmény bisztróban.


János napi boráldás

Bár ez a nap, vagyis december 27-e egy bibliai evangélistáról lett elnevezve, mégis egyesek szerint a gyökerek a pogány szokások kavalkádjában keresendők. Ugyanis a hitetlen germánok a téli napfordulókor áldozatot mutattak be, majd borivással ünnepeltek. A később megtérő hívek erről a szokásról nem tudtak leszokni, így az egyházak arra ösztönözték az embereket, hogy a szentjeik emlékezetére igyanak.

Hogy ez a fenti állítás mennyire állja meg a helyét, azt nem lehet tudni, de az tény, hogy a bor fogyasztását sokszor kötik össze Szent Jánossal. Írásos bizonyítékok szerint a 13. századtól, Németországban terjedt el a János-napi borszentelés, melynek Johannisminne a német neve. Ekkor a pap a következő szavakkal adta vissza a bort a híveinek: „Igyátok Szent János szeretetét!” Tehát a megszentelt bor maga az evangélista szeretete.

Magyarországon már 1499-ból is vannak írásos emlékek az ünnepi ceremóniákról, mégpedig a pécsi misekönyvben tesznek róla említést. Miután a pap megáldotta a bort, nagy reménysége lehet a gazdáknak a következő évi jó termésre. Forrás: vinoport.hu

János napi boráldás