A nagyszülei, a szülei is parasztemberek voltak, gazdálkodtak, volt része disznótorban gyerekként is jócskán – meséli – és azokban az időkben a disznót, ami náluk kétmázsásnál sosem volt kisebb, mert csak úgy érte meg dolgozni vele, miután leszúrták, szalmaágyra fektették. Jól be is takarták, és az égő szalmát – amiből vagy két bálára valót is elhasználtak – lapátokkal igazgatták. Villával is, de közben nagyon vigyáztak, meg ne sértsék a bőrt. Hiszen hogy nézne ki az a szalonna, ami aztán szakadt, rongyos bőrrel lóg a kamra rúdján.
Nagyon kellett érteni a szalmás pörzsölés fortélyaihoz. A fával működő szerkezet valóságos megkönnyebbülést jelentett, mert annak lángját, irányát, erősségét a kezelője szabályozni tudta. Igaz, nyomott vagy tizenöt kilót, amit nem kevés ideig kellett kézben tartani. Ráadásul az akácfát – és csakis azt - már jó előre apróra hasogatva szárítani kellett a konyhában. Száraz aprófa nélkül ugyanis a pörkölő semmit nem ért volna. Pedig annak kis túlzással úgy kellett fújnia, mint a lángszórónak.
Aki mindezeket nekem elmagyarázza, négy évtizedet töltött a szakmában, és most azt mondja, legalább harminc éve nem látott már fapörzsölőt. Pedig, ha látna, megalkudna rá, hogy megvehesse. Annál jobb módszer ugyanis nem létezik. Semmi más nem képes olyan szépen és akkurátusan leégetni a szőrt a bőrről úgy, hogy annak az íze utóbb egészen különlegesen finom maradjon.
Mert a gáz ugyan sokkal kényelmesebb – csak ki kell nyitni a palackot, és már szinte vége is a műveletnek, olyan gyorsan megy – de annak a gáznak a stichjét a gourmand, a hozzáértő, netán a finnyásabb vendég még a tányérján is érzi, minden falat után.
Hentesmesterünknek mégis az a véleménye, hogy bár a kézműves termékek reneszánszukat élik, a szalmás vagy a fapörzsölés technikája mégsem fog már visszatérni soha. Ugyanis a gázpörzsölés túlontúl kényelmes ezekhez képest.
Ejtünk még néhány szót a néhai disznó bőrét fedő koromréteg éles késsel való, óvatos lekaparásától a forró vizes, sikárkefés sikálásig – óvatosan végrehajtandó műveletek ezek is, de gyakorlott bölléreken és segítőin nem foghatnak ki.
A gázos pörzsölésről már nem beszélünk többet, mintha elmondtunk volna mindent azzal, hogy kényelmesnek és gyorsnak tituláltuk.
Csak később derül ki, miközben belepillantok a gázművek balesetmegelőzést oktató weboldalába: ezzel meg az a baj, hogy robbanásveszélyes.
A jó tanácsok írója szerint a disznóvágások elég sok munkát adnak az őrangyaloknak, a gázpörkölőket ugyanis nem kevesen nyomáscsökkentő nélkül használják.
Így persze a nagy gázelvétel miatt az amúgy is hideg időben a gáznyomás gyorsan lecsökken, kicsi lesz a láng, ezért az őrangyalok mellé, rögtön a szentségek emlegetése is odakerül. - írja a humorérzékben nem szűkölködő szerző, majd így folytatja:
„Ekkor elkezdik melegíteni a PB-gázpalackot, jobb esetben csak meleg vízzel. És ez már nem tréfadolog. Amikor megláttam, hogy öreg rutinos rókánk mire készül rögtön két lehetőség közül választhattam, sikítva elmenekülök, vagy kínálok egy jobb megoldást. Ez utóbbit választottam. Elővettem utolsó kincsemet egy szabályos nyomáscsökkentővel ellátott disznópörzsölőt.Tény, ezzel nem lehet a kert túlsó végéből leperzselni a malacot, de normál folyamatos használatra tökéletesen alkalmas. Ja, és biztonságos!”
Csakhogy - mint kiderült – a disznóvágás résztvevői még mindig úgy érezték, hogy az erős hidegben elkélt egy kis rásegítés.
- Fiam melegítsd meg a PB-gáz palack oldalát azzal a lánggal, hadd haladjunk – szólt Pista bácsi a pörzsölő kezelőjére, ám ekkor az elővigyázatos szakember hozott egy nagy lavór forró vizet.
Bevallja, nem nézte, hogy ez a nagykönyvben leírt maximum 40 fokos-e. Beleállította a PB-gáz palackot és a lánggal együtt a világbéke is helyreállt, legalábbis egy kis időre.
Mindezekből kitetszik, mennyi fortélyra, tudásra, tapasztalatra és elővigyázatosságra van szükség disznóvágáskor.
De egybehangzó állítások szerint mindenféleképpen megéri. Szerencsére mindezen tudás és tapasztalat birtokában van Pityu böllér is, aki a KultPince disznóvágásait vezényli és szakmai részét végzi.