- Elsőként arról kérdeztük Ajtai urat, hogy mit tud az őt megelőző monori szikvízgyártásról?
- A II. világháború előtt két szikvízkészítő volt Monoron. Az egyik a Solti testvérek, a másik pedig a Somodi László. Solti László 1928-ban alapította a szódagyárát, ami sokáig működött. Majd több zsidó is vállalkozott. Pl. a Hirschl szódás, a Hunyadi utcában. De az említett kettő működött a felszabadulásig, utána államosították.
- Ön mikor kezdte?
- 1963-ban lettem szikvízkészítő iparos. Egy nagyon kicsi gépet tudtam vásárolni, egy olyan kocsmárostól, aki a kocsmájában szintén csinálta a szódát, a fröccshöz. Mindössze ötliteres hengere volt, 5 liter víz fért bele. Összerázta a vizet meg a szénsavat, és ezzel kezdtem gyártani, ebből indult a nagyobb vállalkozás. Már az általános iskolában mondta Dömötör nevű tanárom, milyen jó dolog, hogy vízből is lehet pénzt csinálni. Attól kezdve mindennap elmentem a Somodiék szódagyárához, és a nagykapu alatt – lehasalva – lestem be, és hallottam a gépek zakatolását. Míg egyszer a Somodi néni kijött az utcára, és behívott és, mindent megmutatott. És akkor csak néztem azt a zakatoló, szívó csodajárgányt. És ott naponta elmondtam, hogy segítek, szeretek hajtani; mert akkor nem volt még villany, csak kerekes hajtás. A Somodiék voltak nekem a példa. 5. osztályosként akkor kerültem a zsidó iskolából a Kossuthba.
- Igazi elhivatottság volt ez, hogy ilyen kisgyerekkortól kitartott mellette.
- Nagyon vonzódtam a géphez. Mikor jöttek a vásárok, akkor fogtam a mamának a vödrit, és mentem szikvizet árulni, kiabálva, hogy: „Friss vizet tessék!” Nem bírtam még el akkor a vödröt, csak a két kezemmel, úgy a lábam között tartva. A kútból is alig tudtam a vitet felhúzni, még attól is féltettek, nehogy beleessek a kútba… Aztán árultam a vasútnál is, amikor a vonatok jöttek. Volt egy üvegem, meg egy poharam. Két hónapon belül meg már 10 üvegem volt, és árultam a vizet…
- Ha már kutat mondott, nem mindegy, hogy milyen, hány méteres kút vizéből készül a szóda.
- Meg van határozva. Azt a bizonyos talajvízhatárt át kell lépni. A jelenlegi kutam 30 m körüli mélységű, amiből nagyon sokat termelünk ki, és nagyon jó vize van.
- Úgy tudom, nem mindegy, hogy szódát mondunk, vagy szikvizet.
Egyébként a szakmám része volt, de életemben két kisfröccsöt
ittam talán, akármennyire is divat lett.
- Mondta, hogy kis teljesítményű géppel kezdte. Jelenleg milyennel dolgozik?
- A legmodernebbel, aminél a keverőgép nincs is benn a palackozó üzemben. Bármelyik helyiségben el lehet helyezni, és a kész szódavíz csak a vezetéken keresztül érkezik a töltőhelyre. Tehát nálam is egy külön helyiségben van a gép, külön a töltő. Erről már 7 db üveg jön le egy időben, automata. Magyar gyártmány, egy nagymágocsi vállalkozó a találmánya. És az az értéke, hogy ezzel óránként nagyon sok szódát lehet tölteni. Az előző gépünk négycsapos volt, két személy kellett, hogy töltse. Itt viszont elég egy ember.
- Ez a vállalkozás végül is most hány emberrel dolgozik?
-A nejem most már az igazgató. A szikvízzel 3 fő foglalkozik. Ketten vannak bent az üzemben, meg most már csak egy teríti. Annyira nem kapunk embert. Sajnos – teszi hozzá a feleség –, nem egy könnyű munka, és az időjárás viszontagságainak is ki vannak téve. Nekik nagyon sokat kell dolgozni. Régen lovas kocsival szállítottunk, majd kistraktorral (2 emberrel), most Kia autóval, a hét minden napján. Tudják az emberek, hogy melyik nap melyik körzetben várhatják.
- Mennyiségileg milyen a termelés?
- Csökkenő tendenciában van. Az idősebb korosztály kihal – erősítik meg mindketten –, a fiatalabbak pedig már jobban szeretik az ásványvizet. A borosgazdák még ragaszkodnak az üveges szódához.
- Hogy állnak a palackokkal? Milyen fajtákat használnak?
- A szódásüvegek olyan erősek voltak, hogy még ma is forgalomban van belőle 100 éves is. A mai műanyagok már 3-4 alkalommal való töltés után is robbannak szét. Elég sok most már a műanyag, másfél literesek. Meg ilyenekben gyártunk – teszi hozzá a házastárs – üdítőitalokat is. 2 és 5 literesben is van. A műanyag szódásüvegünk visszaváltós, környezetbarát. Az üveget tulajdonképpen teljesen kivontuk a forgalomból, már elég régóta.
- Milyen saját üdítőket kezdtek gyártani, vagy forgalmaznak most is?
- Ma Hüsi néven gyártunk szénsavas és szénsavmentes üdítőitalokat, valamint szörpöket. Régen Bambit gyártottunk, amitelőször nem is a boltokba, hanem – a feleségemmel – búcsúkba, vásárokba vittünk. Vettem egy kis autót, és azzal jártuk délelőtt a vásárt, délután a búcsút. Nem tudtunk annyit vinni, hogy el ne fogyjon. Málna, narancs, körte, szőlő; gyümölcsízek vannak. Ez már a szalagon működik, mert géppel töltjük föl, literes és kétliteres formában. Ebben nincs kátrány, mint a Bambiban.
- Hogy jött létre az Ajtai Minerál, és mi tartozik ebbe az elnevezésbe?
- Én akkor, 1993-ban mentem nyugdíjba, kisvállalkozóként – mondta György –, amikor ez megszületett. Ezt a vállalkozást teljes egészében a fiam és a feleségem vezeti. A Minerál jelentése: ásvány. Kiskereskedelmi diszkontjainkban minden típusú ital megtalálható . A dohány megszűnt. Nem kaptunk rá engedélyt.
- A fiú egyébként folytatja a szikvízgyártást is?
- Ő ugyanúgy belefolyt a szikvízgyártásba. Mást tanult, de el kellett végeznie ehhez a tanfolyamot. Az ősök ugyan kereskedők voltak, de (ahogy már szó volt róla) 9 éves kora körül kezdett Ajtai György érdeklődni a szóda iránt – utalt rá felesége –, de felnőttként (amikor már elbírta a 30 kg-os szódásládát) az ÁFÉSZ-nál szikvíz üzemvezetőként dolgozott. Az otthoni példát is láthatta fiunk.
- Ballonok töltésével foglalkoztak? Drágák, de most már hűtőket is gyártanak hozzá.
- Csak elvétve foglalkoztunk velük. Az ára 15 ezer Ft. A vendéglátósoknak is sokszor jobban megéri a 3 láda hagyományos szódavíz, amit jobban tudnak hűteni is.
- Milyennek érzik a szikvízgyártás jövőjét?
- Ez elég kockázatos vállalkozás. Nem is igen akadnak utódok, akik újrakezdenék a szakmát. Rengeteg a palackos szénsavas ital, és a szódavizet egy kicsit mellőzték. Kezdtek az emberek átállni a szénsavas üdítőkre. Fél-, egy- és másfél literes, minden kapható. De maradt azért bizonyos szódás réteg is.
- Ez a divat csökkenhet a műanyagok száműzésével.
- Ha most lennék 20 éves, én sem áldoznék egy fillért sem arra, hogy szikvízgyártó legyek.
- Azt hallottam, hogy ezt vagy nagyban érdemes csinálni, vagy kicsiben.
- A Somodi Gabi másként értékesíti a szódát, mint én. Nála elviszik az üzemből. Neki nincsenek ilyen problémái, hogy most nincs emberem, nem tudok tölteni; nem szállítok. Csak azt szolgálja ki, aki hozza az üveget, és mindjárt megtölti. Ha elromlik az üveg, visszaadja, hogy vegyél másikat.
- És hogy áll a monori rendezvényekkel (Borvidékek Hétvégéje, FröccsSzombatok)?
- Ott is fogy a szódánk. Reméljük teremt egy kis hagyományt a kezdeményezés és a fiatalabbak is kedvet kapnak a fröccshöz, a szódavízhez.
- Szállítottak a környékre is, mióta Ön ezzel foglalkozik?
- A mai napig is terítjük Vasadot, Csévharasztot, Péterit – mondják. Vasadon, Péterin is volt szódagyár, de már megszűnt. Lehetne azért továbbfejleszteni, ha lenne munkaerő.
- Pedig már a borászok is azt vallják, hogy a kánikulában a hideg szikvizes fröccsnél jobb nincs!
- Így is van. Nálunk, amikor még a két szódagyárból volt a kiszállítás, volt olyan nap, hogy a feleségemmel közel 5000 üveget töltöttünk meg. 3-4 kg-os üvegeket berakni, ládákat szerezni, fölrakni… És a pályafutásom alatt – míg aktív voltam – nem ismertem a szünnapot. Minden nap – akár karácsony, húsvét vagy bármi – én dolgoztam. Hordtam a szódavizet. Minden szombaton voltak esküvők. Akkor már szerda-csütörtökön kérték a szódát. Nagyon szerettem a lakodalmakat fölvállalni.
Pedig ehhez már komoly készletek kellettek. Mindig megkínáltak, disznóvágáskor is kóstoltattak, csomagoltak: - Gyurka, edd meg, ez kóser!...(?)
- A fia és a felesége átvehette a munkaszeretetét, mert az Ajtai Minerál is minden nap nyitva van.
- Úgy is terjedt el a híre, úgy mondják, hogy: az Ajtai, a zsidó bolt mindig nyitva van. A háború után a Hirschlék mellett a Fleischmannék is szódáztak, akiktől a háztól vitték el a szódát. Addig létezett ez, ameddig a Rákosiék ezt lehetővé tették. Én minden zsidó szódáshoz eljártam a lovas kocsival.
- Van-e még olyan, amit a témánkról szívesen elmondana?
- A legszebb emlékeim azok voltak, amikor felülhettem valamelyik lovas kocsira, a bakra, a szódagyáros mellé, és vittem a szódát, este értem haza, segítettem. Mi is lovakkal kezdtünk szódázni – egészítette ki felesége. Addig (’73-ig) volt ló, ameddig nem jött a kormányrendelet, hogy a vállalkozók is vehetnek teherautót.
- A helyi kisiparosok is biztos megszerették, megbecsülték munkájáért.
- Sajnos a jubileumi (25. éves) gyűrűt nem kaptam meg, mert csak 20 évig voltam egyéni vállalkozó. A Mészáros Karcsi volt ott az elnök egyébként, akit szerettem. Rendes ember volt.
- Jár még a Kisiparosok Monori Testületébe?
- Nem, már évek óta a pesti OSZI-hozjárunk, azoknak vagyunk a tagjai. Oda tartoznak a szikvizesek.
Ajtai Györgyöt nem kényeztette el a történelem. De munkaszeretete, kitartása és felesége mindig átsegítette a nehézségeken.
-Jó egészséget kívánunk!
Bolcsó Gusztáv
Ui: Ha csak naponta egy liter szódavizet iszol, egy év alatt elkerülheted, hogy 245 darab másfél literes PET-palack landoljon a szemétben!
