Az egykori gazdák ügyeltek arra, hogy jó szőlőtermésük és ennek megfelelően jó boruk legyen. Erről így írt Bölcske egykori jegyzője, Örsy Gergely: „Meg-lehetős mennyiségben a helység felett valamennyire emeltebb helyen jó asztali bort terem.” A bölcskei borok jó hírét Galgózy Károly mezőgazdasági szakíró is hirdette a 19. században: „A bölcskei borok szinte a jobbak közül valók, Bölcskén kiváló szor-galom fordíttatik a bortermelésre.” A hagyományos februári borversenyeken túl az újraéledt pincefalu több gasztronómiai eseménynek is helyt ad. Természeti és építészeti emlékekben gazdag községünk, várja kedves vendégeit!
Bölcske pincefalu
Bölcskén változatos természeti környezetben található a mintegy 400 pincéből és présházból álló pincefalu, a Tolnai történelmi borvidéken, a Paksi hegybírói körzetben. Bölcskén már az 1808-ban megalakul a hegyközség, amely a történelmi viharok után 1998-ban kezdte újra működését. A szőlő és a bor szerepe már a kora középkorban egyre nagyobb teret nyert az itteni gazdálkodásban. Jelentőségét az is fokozta, hogy az egyházi közösségek napi életviteléhez hozzátartozott a bor kulturált fogyasztása.