Németországból Oberschwanbenből betelepült ( 1743-1744) svábok emlékét őrzi. Patatich Gábor, kalocsai érsek jóvoltából érkeztek telepesek a szőlőkultúra fellendítése végett. Császártöltés egy igazi pincefalu, hiszen a több száz présház és pince a falu belterületén helyezkedik el. A faluban 324 pince 8 pincesoron öleli körül a települést a falu déli és nyugati részén. Pincesoraink a következők: Főkáptalan, Haszilló lejáró, Öreghegyi feljáró, Káposztás kerteki, Kis sor, Vidám sor, Bajtárs utca, Hofstella. Az itteni présházakra jellemző forma a nyeregtető alatti homlokzat közepén ajtóval, két oldalt pedig szimmetrikusan elhelyezkedő kisablakokkal a sváb pinceépítési hagyományokkal megfelelően. Császártöltésen nem csak a borok, hanem a növény- és állatvilága, a falu északi határában lévő Vörös-mocsár védett területen pl.: a Gyurgyalag-telep, a Parkerdő, a sváb tájház helytörténeti kiállításai, a sváb kulturális rendezvények, borversenyek, falunapok, horgászati és vadászati lehetőségek is csábítják a látogatókat. Ma is többen foglalkoznak fafaragással, fazekassággal a faluban.
Császártöltés pincefalu
Császártöltés Bács-Kiskun megyében az 54-es főút mellett található. A 2066 fős település a Hajós- Bajai borvidék tagja. napjainkban 560 ha-on termesztenek szőlőt. A termesztett fő fajták közé a Rajnai rizling, Cserszegi fűszeres, Chardonnay, Olaszrizling, Királyleányka, Bianca, Kékfrankos, Zweigelt és a Cabernet sauvignon tartoznak. A Kiskunság és a Sárköz határában épült falu településszerkezetének egyedi arculatát az árterület szélén emelkedő löszfalba vájt présházas pincesorok adják. A pincesorok stílusa az egykor