Forralt boros koccintás a Monori Pincefalu filmjéért


A Monori Pincefaluról készülő film mielőbbi befejezése érdekében újabb támogató rendezvényt szervezünk 2013 december 8-án 15 órai kezdettel a KultPincében. Vendégeinket forralt borral, lapcsánkával, házi lángossal a gyerekeket házi szörppel és Mikulás-napi meglepetéssel várjuk.  Részletes program itt!
A belépés díjtalan, az ételek-italok árusításából összegyűlt pénzt a film befejezésére fordítjuk.
Készül a Monori Pincefaluról, az ott tevékenykedő borászokról és az ott zajló eseményekről egy kb. 50 perces film. (Egy 3 perces filmspot már összeállt a korábbi felvételekből, amely megtalálható a weblapunk főoldalán, illetve a következő linken) Azt gondoljuk, hogy ez a film egy igen fontos marketing eszköz lehet a kezünkben.
A felvételek már megvannak, továbbiakban stúdiómunka (szerkesztő, vágó, fordító) következik, amelynek költségeit pályázati pénzből szerettük volna előteremteni,de sajnos nem kaptunk rá forrást.

Örülnénk, ha több monori civil szervezet mellett a monori lakosság, a Monori Pincefalut kedvelő látogatóink is támogatnák ügyünket azzal, hogy minél többen eljönnek a KultPincébe december 8-án, isznak velünk egy kis bort, falatoznak hozzá és jól érzik magukat.

Előre is köszönjük a részvételt, mozgósítást, várunk mindenkit szeretettel!!