Egy korábbi, az EU bővítése előtt készült, tizenöt tagállamra kiterjedt vizsgálat szerint, az összes mezőgazdasági terület 2%-át kitevő szőlőültetvény felületre juttatták ki a teljes felhasznált növényvédőszer-mennyiség 40 %-át. A 150 éve alkalmazott réztartalmú növényvédő szerek következtében a folyamatosan szőlő termőterületként hasznosított földek talajában toxikus mértékben halmozódott fel a réz mennyisége. A gazdasági és környezetvédelmi indokok mellett hangsúlyozni kell a szőlő nagymértékű kémiai növényvédelme miatti szermaradványok humánegészségügyi kockázatát is.
Magyarországon a szőlő növényvédelmében kijuttatott hatóanyagok mennyiségének döntő hányada a peronoszpóra és lisztharmat elleni védelmet szolgálja. A többi károsító elleni védekezés, lényegesen kevesebb kémiai beavatkozást igényel, illetve számos kórokozó esetében nincs lehetőség a vegyszeres védekezésre. A vegyszerfelhasználás csökkentésére, a vegyszeres védekezéssel nem megfékezhető károsítók, valamint a kedvezőtlen környezeti tényezők elleni védelemre a legkézenfekvőbb, de a legbonyolultabb feladat a rezisztencianemesítés és a rezisztens szőlőfajták alkalmazása.
A szőlő rezisztencianemesítésének kezdete
A szőlő rezisztencianemesítésének kezdeti lépései az észak-amerikai kontinensen, a földrész európai bevándorlók általi benépesülését követően történtek. Az Európában akkor még ismeretlen károsítók, a filoxéra (Dactulosphaira vitifoliae Fitch.), a peronoszpóra (Plasmopara viticola (Berk. et Curt. Berl. et de Toni)) és a lisztharmat (Erisyphe necator (Schw.) Burr.) lehetetlenné tették az európai (Vitis vinifera L.) szőlőfajták termesztését. Ezért az amerikai kontinensen őshonos, a helyi károsítóknak ellenálló számos szőlőfaj szelektált változatait, az amerikai fajok egymás közötti és európai fajtákkal való keresztezésével fajhibrideket – interspecifikus hibrideket állítottak elő és termesztettek. Az említett három károsító az amerikai hidridek Európába szállított vesszőivel juthatott kontinensünkre, ahol katasztrofális károkozásukkal az európai szőlőtermesztés gyökeres átalakulásához és a szisztematikus szőlőnemesítés kialakulásához vezettek.
Az Amerikában a XIX. század első felében előállított, a filoxérának, peronoszpórának és lisztharmatnak többé-kevésbé ellenálló hibridek Európában később direkt termő összefoglaló néven váltak közismertté, mivel a filoxéra elterjedését követően, a csak oltványként termeszthető európai fajtáktól eltérően saját gyökéren is termeszthetőek voltak. A direkt termők, (Othello, Elvira, Izabella, Delaware stb.) mint a szőlő rezisztencianemesítés első termékei esetében, a rezisztencia és a minőség kombinálásában – európai szemmel – a minőség került hátrányba.