- Mi volt az a motivációs erő, ami arra a nem könnyű munkára késztette, hogy szőlőt telepítsen?
- Ezt nehéz megfogalmazni. Ezért inkább három meghatározó családi emlékemet idézném fel, amik talán jobban érzékeltethetik döntésem indokait. Nyolcéves koromban nagyapám – a pince végében a csínjára állított kantahordókat látva – megkért: - Gyerek, figyeld már, a szomszédnál lefogyott róla a víz, hát így nem dagad meg. Légy szíves, vigyél már rá neki egy vödör vizet, hogy tudjon szombaton szüretelni az öreg Maczák sógor. (Mert ő éppen nem volt kinn.) De a második történet is sokat mondott nekem. A szomszédom idősebb kolléga. Nagyon jóban voltunk, de amikor telepítettük a szülői háznál a szőlőt, bizony nem nagyon akartam, hogy jöjjön segíteni, mert ez nem kis munka. Nem hívtam, de munkánk közben egyszer csak megjelent közelünkben (az ő szőlője közepén), és nagyon sértődötten, morcosan viselkedett. Kiderült, hogy az volt a legnagyobb bánata, hogy nem szóltunk, jöjjön nekünk segíteni… A nagyobbik rész még hátravolt, elhívtam. Ettől boldog lett, mert segíthetett, ingyen, bérmentve. Ez is egy olyan közösségi dolog, ami pl. Pesten nehezen képzelhető el, ami miatt úgy gondoltam, hogy érdemes ezzel itt foglalkozni. És végül egy családi vonatkozású példa is ebben erősített meg. Egy vasárnap délelőtt itt a pincében hívott telefonon a feleségem, hogy fehér bort szeretne önteni a tervezett sült húsra, de nem talált otthon, csak palackosat, jó lesz-e a tokaji furmint. Jó, hát – mondtam. De tíz perc múlva újra szólt a telefon: - Nem jó, hozzál haza valami rendeset… Úgy látszik, valóban igazolódott a közismert mondás, hogy a legjobb, a saját. Egyébként történelmi borvidékről hozott szőlővel nem művészet borversenyen nyerni. Azzal kell indulni, amit én itt – a trágyázástól kezdve, januártól, egészen a szüretig – saját magam csinálok. Ezzel majd most már én is be fogok nevezni, mert ez az enyém.
- Hallottuk, hogy elsősorban nem eladásra törekszik, de hogy gépeivel még másoknak is segít.
- Én úgy gondolom – hobbiból csinálva –, nekem ez már csak szórakozás. Csak úgy akartam megvalósítani (mivel ma már én sem vagyok húszéves), hogy kapálni ne kelljen, mert azt bizony nem szeretek. És ezért alakítottuk ki ezt a modern gazdálkodást, ahol gépekkel lehet csinálni. A régiből egy negyed hektár volt otthon, de azt is kivágtam, teljes egészében és újra telepítettem, itt a Csokonai utcában. A szülői ház hátsó része az a telek, ami kijön már a Lapos hegyre. A tőkeművelésű szőlőt ott is gépi műveléshez tettem alkalmassá. Így gyakorlatilag kézi munka kevés van: csak a metszés, meg a kacsolás. Az összes többi, még a soralji művelés is, gépi. A telepítésnél tudunk gépeinkkel másoknak is segíteni. Az ember, amikor ül a traktoron, és csinálja a sajátját, akkor az agya azon jár, hogy lehetne jobban és kisebb munkával megcsinálni, és milyen segédeszközt lehetne használni ehhez. Az is igaz, hogy a gépek sem olcsók, de fejlesztettünk is ilyeneket. Ujjas forgókapát is csinálunk, azt gyártjuk is, és nyitó-födőekét is megvalósítottam. Tehát ezeket, amik itt nekünk szükségesek. Nem mindent vásárol az ember, hanem inkább kitalálja, mert nem tökéletes az sem, amit a piacon lehet venni. Hál’ istennek úgy sikerült, hogy azt mondják, jobb, mint amit Németországból importáltak.
- Egyébként mikor történt a telepítése? Mekkora területen és milyen fajtákkal?
- Májusban lesz hároméves a telepítés, és az idén már szedtünk róla. Természetesen erősen korlátozott mennyiséget, de már mutatja a minőségét, és az ízeket is érezhettük. Ugyanis több fajtát telepítettem, éppen azért, hogy legyen választék. Pölöskei muskotály és cserszegi fűszeres az van a szülői háznál, és itt a Strázsán pedig olaszrizling, cabernet sauvignon és pinot noir. A legnagyobb mennyiség, amit majd le fogunk szüretelni, az az olaszrizling, a másik pedig a cabernet sauvignon. De a pinot noirból is kerülhet eladásra. A pölöskei muskotályt inkább csemegének, és magunknak, annyit, amit mi megiszunk. Cserszegi fűszeresből sincs sok, csak a fajtajelleg miatt, hogy legyen. Azért akárhogy is nézem, ha nem is elsősorban eladásra gondolok, azért ezen az összesen háromnegyed hektáron (akárhogy is számoljuk), éves szinten azért 40-50 hektó bor bizony lesz. És annyit már nem tudok meginni. (Egyébként is csak este iszom.) Pont most jöttem az Önkormányzattól, ahol engedélyt kaptam termelői borkimérésre. Így mégiscsak gondolhatok szőlő- és boreladásra is. Van csemegeszőlő is benne. És akkora sikere volt az idén, hogy nem sokat, de olyan két mázsát el tudtunk adni. Amikor negyedik alkalommal mentünk ki a piacra, itt Monoron, már negyed tízre el is fogyott.
- Fáradságos munka a kivágás-telepítés. Mindezek után a jövőben tervez-e még hasonlót?
- Mivel ez nekem – mint említettem – kedvtelés, nem tervezek. De én azt mondom, hogy aki szőlővel foglalkozik, ha nincs mindig benne, és nem szívvel-lélekkel csinálja, akkor felejtse is el. A fáradság legyen jóleső fáradság, annak, aki erre vállalkozik. Annyit vállaljon, amennyit meg tud művelni. Ezt mondta a feleségem is. Csak akkorát. Erre bérmunkásokat kapni ma már nem nagyon lehet. Egyrészt ha megfelelően gépesítik, annyira azért nem is fáradságos, másrészt nem szabad elhanyagolni. A szőlőben mindig ott kell lenni. Figyelni kell állandóan. a bort is minden héten legalább egyszer meg kell nézni. Én naponta is megteszem. Tudja, hányan vásárolnak itt szőlőterületet, pincét? Mert azt hiszik, hogy magától terem ez a dolog. És többnyire olyan emberek, akik eljönnek erre a Borviékek Hétvégéjére, vagy az ünnepekre, és azt hiszik, hogy az ünnepből áll a világ. A mellettem lévő másik szőlő, amit most megvásároltam, az is egy pestié volt. Megveszik, és egy vagy két év múlva adják el. Hát ezt szeretni kell. Azt gondolom, hogy ez a picehegy egy összetartozást jelent. Hívjuk, segítjük egymást, és közben jól elbeszélgetünk. Nem a telefont nyomkodjuk, emberi kapcsolatokat ápolunk. Utána ezekre az emberekre számíthatunk. Én épp ezt akarom visszahozni, ez a lényege ennek. Amikor pl. a múltkor a Sárosi Pistitől köcsönkapott fúróval a kiment szőlőt pótoltuk, velünk szemben egy ember ásóval, csákánnyal régóta izzadt, 40-50 tujatő ültetésével. Nem akart segítséget kérni, de mi egy fél óra alatt kifúrtuk neki a megmaradt 30 helyet. Azóta haver.
- Hogyan látja a Strázsa jövőjét? Mit lát itt biztatónak, és mit érez javítandónak?
- A szőlő és a bor összehozza az embereket. És ez a pincefalu itt Monoron olyan érték, ékesség, amit talán nem becsülünk meg eléggé. A pincék mellett viszont kevés a szőlő, pedig a jelentős méretű elhanyagolt területeken lenne még hely telepítésre. És a régi gondot – hogy ezek a pincék nem alkalmasak állandó lakhatásra – is meg lehetne oldani. Ismerjük az erre tett eddigi erőfeszítéseket, de az Önkormányzatnak még jobban a sarkára kellene állnia. Egyszerűen pl. környezetvédelmi bírságot lehetne kivetni (és – ha nem tudják fizetni – ingatlanjaikra ráterhelni) azoknál, akik pl. az ivóvíz, WC vagy tüzelőproblémáikat nem tudják igazoltan, törvényesen megoldani. És ezeket – a rendelkezéseket betartó többség, és a továbbfejlődés érdekében – az itteni közösségnek ki kellene vetnie magából. Hiszen aki pl. itt termelői borkiméréshez borászati üzemengedélyt akar kapni, ehhez különböző hatóságokat (NÉBIH, KÖJÁL, NAV, stb.) kell végigjárnia. És az Önkormnyzat is segíthetné jobban azokat, akik – a város számára is fontos – vállalkozásokat akarnak itt indítani, működtetni.
Így kovácsolódhatna még jobban működő közösség a Strázsán, a szőlész-borász tevékenységet igazán szeretők, de az egyre több idelátogató örömére is.
Bolcsó Gusztáv
