- Vannak a szőlőhöz ktődő családi hagyományai vagy ilyen jellegű szakképzettsége?
- Mint tősgyökeres monorinak, édesapámnak is volt pincéje a Strázsán. a hagyományos borkészítési módokban – gyerekkoromban – én is részt vettem. Annak idején dísznövénykertész és parképítőként érettségiztem. Végigtanultuk a növénytermesztés minden szakágát, és mindennel kellett foglalkoznunk. De e területen nem helyezkedtem el, mindig a családi gazdaságban dolgoztam. Később – 2006-ban – felnőttképzésben végeztem borászként. Így ott is volt lehetőség sok elméleti információt szerezni a szőlővel kapcsolatban.
-Mik indították arra, hogy rászánja magát – az egyáltalán nem könnyű – szőlőtelepítésre?
- Igazából nem is én szántam rá magam. Próbáltam a munka könnyebbik végét megfogni. De azt be kell látni, hogy a Strázsa-hegy hírnevét öregbíteni úgy lehet, ha az ide látogató vendégek valami tárgyi, megfogható dologgal tudnak hazamenni. És milyen szőlőhegy, pincefalu az, ahol nincsen saját bor? Hogyan legyünk hitelesek akkor, hogyha nincsen szőlőnk, amiből a pincefaluban bort készítenek? Nekünk szerencsénk volt a birtokkal kapcsolatban. Majdnem 2 hektár, egybefüggő terület, amiből 1 hektár az, ami szőlőként újratelepíthető. Ezt folyamatosan, apró részletekként tettük meg, és az ide látogató vendégeknek így lesz termék, lesz emlék, amit haza tud majd vinni. Így lehet. Sajnos látni, hogy akárhogy is a könnyebbik végét akartam megfogni, a nehezebb fog jutni. Ha már el van telepítve, akkor biztos nem fogjuk könnyelműen nézni, hogy tönkremenjen. Tehát foglalkozni kell vele, foglalkozni fogunk vele. Szerencsére édesapám az (kettőnk miatt született a „KétSzabó” elnevezés), aki ezeket a szőlőket a saját kedvére telepíti. És borzasztóan élvezi a művelését.
- Ez valóban szerencse, hogy édesapja még bírja, ért hozzá és szereti is csinálni.
- De tudjuk azt, hogy ez a munka is ránk fog várni. Ez már nem sokáig lesz így. Azért csak fogy az erő. És akkor pedig innen jön az indíttatás, hogy van miért, van kiért ezzel a dologgal foglalkozni. És a sajátunkat csináljuk. Viszont megjött hozzá a kedv, hogyha a sajátunkat csinálhatom, és úgy, ahogyan én szeretném. És nem szól bele sem a közgazdaságtan, sem bármiféle érdek. Akkor igazán olyan szőlőt telepíthetünk, és olyan bort készíthetünk belőle, amivel megmutathatjuk azt, hogy a Monori Pincefalu adottságai semmiben nem különböznek a legnagyobb borvidékekétől.
- Első hallásra ezt sokan megkérdőjeleznék. Hogyan győzné meg őket?
- Semmiben sem kell, hogy szégyenkezzünk. Ugyanis szerencsésen megszereztük a „Monor OEM” minősítést, vagyis a minősített bor címet. Az altalaj az nagyon hasonló más borvidékekhez, ahol remek borokat készítenek. A borkészítési tudásunk megvan. Szerencsére az ország legjobb szőlőszakembere – Lukácsy Gyuri – is monori. Nekünk is ő segített a telepítésben. Minden adott tehát ahhoz, hogy legyenek itt jó szőlők. A generáció- és szemléletváltással és a technológia-fejlődéssel, valamint azzal, hogy egyre több picében van már víz, és jobban ügyelnek a higiéniára ; az utóbbi 20 évben itt is sokkal jobb lett a borok minősége.
- Végül is mikor, milyen formában és milyen fajtákat sikerült telepíteniük?
- Miután a kivágást magunk végeztük, családi segítséggel; négy éve, illetve 2019 tavaszán. Most már el van telepítve – két részletben – az olaszrizling (egy százéves ültetvény mellett). 2020-ban folytatjuk még fél hektáron, kékfrankossal. A szőlő-szaporítóanyagot (olaszrizlingből) Csongrádról szereztük be, a kékfrankost meg Ausztriából (mert több klónt tervezünk, és ott ebben precízebbek az osztrákok). A kékfrankossal szeretnénk igazából olyan eredményt elérni, ami a legjobb 20 közé kerülhet az országban. Szívesen csináljuk, mert itt vagyunk, és nekünk ez az életformánk.
- Van-e olyan Önöknél, ami zászlósbornak számít? Vagy a kadarkát szánják majd annak? Hiszen fogadójuk a Kadarka-soron van, és egy évtizede a fővárosi Kadarka Kör „kadarnagy”-gyá is választotta, majd később a Megyeri-Hanti pince tulajdonosait is, akik szintén kiváló minőséget készítettek ebből a fajtából.
- Igazából az olaszrizling és a kékfrankos lesz a fő fajta. De természetesen kadarka is lesz telepítve valamikor. Ha nem az idén, a ’21-es évben mindenképpen. Olyan szőlőket telepítünk, aminek a borait szívesen isszuk. A család is, és magunk is. Nem tudunk köztük különbséget tenni, hogy melyik a kedvencünk.
- A termelt szőlőből eladásra is szánnak, vagy csak borkészítésre?
- Csak borkészítésre, mert azok a termésmennyiségek amiket mi tervezünk, valószínű, hogy 4-5-600 Ft-os kilónkénti szőlőárra fognak majd kijönni a végén.
Nekünk az a cél, hogy feldolgozva, palackba téve kerüljön majd a vásárlók elé.
- Palackoznak már, vagy vannak ilyen terveik?
- Nekünk nagy szerencsénk van a barátainkkal. Én a borkészítés izgalmát elveszítettem egy pár évvel ezelőtt, viszont a Megyeri-Hanti pincészet ez megmaradt. Már közösen kezdtük annak idején a borkészítést (tizen-akárhány évvel ezelőtt), és ez azóta is megmaradt. Mi megtermeljük a szőlőt, és abból majd a Megyeri-Hanti pince bort fog készíteni. Nagyjából minden évben – január-február-március környékén –, tanulva az elmúlt évek hibáiból, elhatározzuk, hogy a következő évben mi legyen az irány a borkészítésben. Ennek alapján metsszük és termesztjük a szőlőt; határozzuk meg a szüret időpontjait. Közösen, a Megyeri-Hantival, egyszerre. És onnantól kezdve, hogy a szőlő le van szedve, teljes mértékben át van adva számukra az irányítás; az, hogy hogyan, mint készítik. De igazából akkor már ki van jelölve az út, hogy abból a szőlőből majd milyen bor fog készülni. Igazából ők csak folytatják a metszéskor kitalált ötletet a borkészítésben. És hiába nincs rajta a palackokon a név, attól még igenis a sajátunknak érezzük azt a bort; ha nem is az szerepel a palackon, hiszen a szőlőt mi termeljük. A borok palackozására és forgalmazására a Megyeri-Hantinak van engedélye, és mi nem akartunk ebben konkurenciát csinálni a tulajdonképpeni legjobb barátainknak. Viszont –hiánypótlásként – nekünk a szörpökre, paradicsomlevekre, mustárokra van ilyen kedvünk, lehetőségünk.
- Hogy kapcsolódik ez a tevékenységük a Strázsához, és a KétSzabó Fogadóhoz?
- Mi a vendéglátásra, borturizmusra építünk elsősorban, távlati terveinkben is. Nagyon sok ötletem
van a gasztronómiával kapcsolatban, ami a borkészítéssel együtt már sok lenne, nem lenne hozzá se időm, se türelmem. Azért termelünk szőlőt, hogy a vendégeink elé kerülő bor szigorúan innen, a birtokon belülről származzon. Ugyanakkor a gyógynövények, gyümölcsök szintén itt teremnek. Szerencsére nagyon szeretik az emberek, de itt is a saját felhasználás az elsődleges, azzal együtt, hogy szörpjeinkből már sok helyre került. Arra törekszünk, hogy amiért egész évben dolgozunk, abból semmi ne menjen veszendőbe. Egy vidéki gazdaság mindent felhasznált régen is, gondoskodott arról – tartósítással, gyümölcsök eltételével –, hogy télre is legyen.
-Szimpatikus életfilozófia. Hogy látják, manapság sok követőjük van ebben?
- Ha a gyerekek ebben nőnek fel, akkor ez nekik teljesen szokásos, az életük része lesz. Nem kell őket noszogatni, hogy ezzel akarjanak foglalkozni. Ez – automatikusan, öngerjesztő folyamatként – szerencsére halad. Egyébként nem akarunk hittérítők lenni, mert akiben nem alakul ki ez az igény, annak hiába próbálnánk más lehetőséget mutatni. Ha valakinek nincs meg az a lehetősége, hogy nyakába szakadt 2 hektár földterület, amivel bármit kezdhet – csak a kreativitás szab határt –; ők úgyis azt fogják látni, hogy milyen sokat dolgoztok. Közben nem dolgozunk sokat. Mert szeretjük csinálni. Én legalábbis nagyon, nekünk ez nem kényszer. Minden termékünk a saját magunk fogyasztására készül. Aki magával szemben megengedi azt, hogy nem a legjobbat akarja előállítani az életében, az saját magának az ellensége.
Bolcsó Gusztáv
