Hogy a szüret - ami, ha szigorúan vesszük, nem könnyebb mezőgazdasági munka a kukoricatörésnél vagy a krumpliszedésnél – mégis hogyan kerül meghitt kapcsolatba az ember boldogsághormonjaival - amivel egy krumpliszedés soha - arról nyilván mindenkinek van saját története. Mint ahogyan saját, feledhetetlen szüreti élményei is vannak mindenkinek, talán még a legzordonabb városlakónak is. Ha más nem, a szüreti hegy zsongása, a bográcsokból felszálló, felhőnyi jó szagok, netán egy harmonikából váratlanul kizümmögő, ismerős, kedves dallam.
Bennem például, alig ütögettem gépbe ennek az írásnak a címét, már egymás sarkát taposva jöttek elő az emlékekké átlényegült hajdani események.
Egy véget nem érőnek látszó, sűrű lugas például, ahol - megirigyelvén a fiúk indiánjátékait - mi is berendeztük a magunk kunyhóját, ami egy teljes nyáron át működött. Sorscsapásként éltük meg a vesszők levélhullatását, de a sötétlilára érett otellók és izabellák szedésekor a must ígérete, majd édes valósága elfeledtette velünk a veszteséget, indián nyarunk végleges elmúlását. Pedig ez csak egy kerti szüret volt, az igaziak még csak ezután jöttek, fönt, a Strázsahegyen.
Az igaziak pedig végig tudnak kísérni egy egész életet. A szőlősorok szélére rakott „bengék”, a legszebb, csemegének hagyott fürtök gyereknek való felszedegetésétől a puttonyossá, vagy a legversenyképesebb szedővé válásig, végül a pince mellé, a langyos napsütésbe kitett padon való,reszketeg üldögélésig – miközben megtanulunk nem csak dolgozni és mulatni, hanem búcsúzni az elmenőktől, és új érzéseket, ismerősöket, barátokat körünkbe fogadni.
A néprajzi lexikon „társasmunka” névvel illeti a szüretet, és társasági esemény ez valóban, alighanem vagy nyolcezer éve, amióta a szőlőt az ember megismerhette. Elég beleolvasni az internet idevágó passzusaiba, hogy az is kiderüljön: az előző századokban a szüret idejére a hadviselő katonák is hazamehettek, s olyankor a törvénykezés is szünetelt.
Amikor a mindenkori szüretelő sokaság végzett a munkával, a szedéssel, és letette kezéből a kacort, a sajtárt, a csöbröt, hátáról a puttonyt, s a présekből is kicsorgott az utolsó csepp nedű is, hazament megtisztálkodni, átöltözködni mindenki, majd visszatért a pincehegyre.
Az asszonyok töltöttkáposztás edényekkel érkeztek – az hagyományos, jól bevált étele volt a régi szüreteknek – a férfiak pedig, akik otthon a konyha közelébe se szagoltak soha, mondván, hogy az az asszonyok műhelye, most bográcsban főzték a juhhúsos kását, a gulyást, ki nem engedve kezükből a keverőkanalat.
Fegyverdurrogás, nótázás, zeneszó, rigmusok voltak a szüreti mulatságok elengedhetetlen velejárói. Némely vidéken a nagy gonddal elkészített szüreti koszorú sem maradhatott el. Másnap aztán sor kerülhetett a szüreti felvonulásra, ahol - attól függően, hogy melyik tájegységen vonultak éppen - a betyárok, a pandúrok, a bíró és a bíróné. a cigányok, a csőszök szórakoztatták vagy épp ejtették ámulatba az utcákon felsorakozott közönséget.
Sok minden változott azóta. A régi szokások közül néhány örökre kihullott az idő rostáján, és nem is kár érte. Más pedig megmaradt, csak kissé hozzáidomult a mostani ízléshez és kívánalmakhoz. Az ezen a környéken sűrű egymásutánban rendezett, vagy hamarosan sorra kerülő szüreti menetek, bálok, vigasságok különböznek is, hasonlítanak is egymásra, a lényegük azonban, az mindenképpen egyformának és örökkévalónak látszik.
A görögök a maguk dionüsziáit az év lezárásának tartották, amikor számot kell vetniük az eltelt idővel, megfelelni a kérdésre: megtettem-e mindent, amit megtehettem, és megérte-e?
Ugyanezt tesszük szüret környékén, bár kimondatlanul, mi is.
Sodorja hát a jó érzések közti számvetés körébe ennek a szüretnek, és az ezt követő mulatságoknak az öröme és lendülete azokat is, akiknek ugyan se kertjük, se pincéjük a Strázsán - de a szőlőt, a jó bort, vagy legalább egymást szeretik.
