„Ha valaki Erdőbényén egy fát elhajint, az vagy kádárt üt, vagy kőfaragót" egy helyi szólásmondás szerint. A magyar kádárság kezdetének története a pécsváradi apátság alapításakor a szerzetesekkel betelepült hat kádármesterig vezethető vissza. Nyelvünk háromféle elnevezést is használ
a faedényeket készítő mesterek megnevezésére: kádár, bodnár, pintér. A kádár általában keményfából készít kádat és hordót.
A céhtörvények szerint a hegyaljai bodnárokra is kötelező volt a vándorút. Ekkor ismerkedtek meg a német céhszervezetek felépítésével, szokásaival, melyeket aztán hazahoztak. A kádárcéhek céhpecséttel, céhládával és céhzászlóval is rendelkeztek.
A régi Hegyalján a termelő hordóval együtt adta el a mustját, borát a porosz és lengyel kereskedőknek. Így az erdőbényei kádároknak igen nagy volt a keletje, alig győzték az új hordók gyártását. De nem csak hordókat, hanem olyan faedényeket is készítettek, amelyek nélkül
elképzelhetetlen lett volna a szüret: puttony, kád, cserpák, taposó kádicska.
A hegyaljai bodnáripar hanyatlása a filoxéra vész idején következett be, ami után az iparosok nagy része kivándorolt az országból.
A településen élő és dolgozó
kádármestereknél lehetőség nyílik műhely és mesterség bemutatóra is
előzetes egyeztetés alapján.
