Fűri Csillával való beszélgetésünket abban a helyiségben kezdtük, ami 2008-ban (a Borrend nyilvántartása szerint) ez a pince is elnyerte a „TISZTA, GONDOZOTT PINCE” címet. Bár nem tudhatjuk, hogy akkor milyen volt, de állíthatjuk, hogy ennél jobb állapotban nemigen lehetett akkor sem. Ezért azonnal gratulálhattunk is Csillának. Közben a ragyogó napsütés kicsábított minket az emelt teraszos, masszív, termésköves bejáratú épület elé. - Igen, ezt apa nagyon jól megépítette – ismerte el Csilla, a lefutó szőlősorok tövében.
- 1943-ban született apja, foglalkozása révén is, nagyon sok emberrel kerülhetett kapcsolatba, de egyébként is mély monorigyökerekkel rendelkezett.
- Édesapám 16 évig mentős volt, 20 évig pedig pálinkafőzdét vezetett. A volt ÁFÉSZ-tól vette meg a szeszfőzdét, a rendszerváltás után, addig bérelte. Ezekben a közösségekben sokan megismerték, és sokakat megismert ő is. Szeretett és szerettek vele is beszélgetni.
- Egyébként is a Fűri család mély monori gyökerekkel rendelkezik?
- Már édesapám dédnagyapja és 1896-ban született apja óta levezethető az itteni családfája. Helyi ismeretei és lankadatlan szorgalma segítségével, fokról-fokra építette ki szőlész-borász birodalmát.
- Milyen lépései voltak ennek?
- Jövőre lesz 60 éve, hogy 1967-ben az első saját présházát, Antal gyógszerésztől, vásárolta meg, lent a Lapos-hegyen. Ez ott van, ahol jövünk fel a Strázsára. Ahhoz már 800 négyszögöl szőlőterület is tartozott, amelyet kézi erővel művelték, mivel akkor nem volt még rotációs kapa. Azt utána eladtuk.
- Ezek szerint a jelenlegi pince már a második volt?
- Igen, de előtte még egy feljebb lévőt szeretett volna apa, de pesti ügyvéd tulajdonosa azt nem adta el neki. Ezért nézte ki magának ezt a jelenlegi, 1974-ben vásárolt, központi helyen az Orbán tér felett lévő Kadarka sori, szép panorámás területet, ami része a mostani Fesztivál körútnak. A szájhagyomány és a helytörténet ehhez köti leginkább áldozatos, legendás munkáját. Az itteni borospincét ugyanis fizikai, kézi munkával ásták és fúrták ki (!); 7 emberrel, 2 lóvalóval, 8 nap alatt,
- Most itt nyomát sem láttam a szüreti munkálatoknak. Talán van még egy présház?
- Eredetileg ebben a pincében folyt a szőlőfeldolgozás, de sok kosszal járt, ezért döntött apa úgy, hogy épít még egyet a szőlő végében, az Orbán térnél. Ennek a pincerészében van most is lent a prés, a kádak, a hordók. Itt már részben gépiesítették a munkálatokat. De ősszel a szőlőt lovas ekével födték be. Akkor még volt valamennyi részünk a volt tsz-szőlőben is. Itt azért is kellett ember a munkákhoz.
- Ön is részt vett a szüretelésben?
- Természetesen az egész család részt vett a szüreti munkálatokban, de Apa halála után én már nem vállalhattam sem a szőlővel kapcsolatos zöldmunkát, sem a szüretet, így természetesen a borkészítést sem. Azóta egy ahhoz értő, megbízható, ismerősünk – Fecske András – gondozza a szőlőt.
- Önnek egyedül sem ideje sem ereje nem maradhatott volna mindennek a saját kezébe vételére, hiszen 34 éve dolgozik a fővárosban.
- Valóban, csak ezt tehettem.
- És a most innen lefutó hosszú szőlősoroknak mi a története?
- Ezt a szőlőt apa ültette. A régi szőlő kivágását követően kékfrankost telepített és 2010-ben már aranyérmes lett az itteni első szüret bora. /A napról visszatérve a felújított fogadórészbe, ennek (a XII. Kunsági Borversenyen, Cegléden kiadott) oklevelét is láthattuk bekeretezve a falon./
- A szőlőfajtákban és a feldolgozási módban történt mostanában változás?
- Az idén már Fecske András szüretelt. Elsőként rozé, majd később vörösbor készítéséhez szüretelték a kékfrankost, mindkét esetben a készítendő borhoz tartozó technológiát alkalmazták. A szőlőterület alsó részén még az eredeti szőlőterületről megmaradt csemegeszőlők szürete külön történt, itt a hagyományos technológia maradt, a család elfogyasztotta a termést.
- Mik a közelebbi és távolabbi tervei a Pincéjével kapcsolatban?
- Lehet, hogy majd, ha nyugdíjas leszek, valamit kezdenék vele, de megfogadtam, hogy az apai örökséget eladni semmiképp nem szeretném. Kevés fős rendezvényre esetleg kiadnám. Erről már gondolkodtunk a jó egészségi állapotnak örvendő édesanyámmal. Ők, apával 65 évig ismerték egymást, és 59 évig voltak házasok, kölcsönös tiszteletben és szeretetben élve.
- Biztosan erre, a kiadás lehetőségére is gondolt a külső-belső felújításkor.
- Külsőleg ki kellett vágni, sajnálatunkra, a nagy fenyőfákat, mert gyökerei benőttek a pincébe, és a házra is borulhattak volna. Ezen kívül kint csak széldeszka- és korlátfestésre volt szükség. Belsőleg egy kis modernizálásra törekedtem, a mai kornak megfelelően, de a régi hagyomány megtartásával. A borozó részt modern konyhává alakítottam, a főzőfülkét pedig zuhanyfülkés fürdőszobává. A nagy helyiségben felkerültek a falra az oklevelek, a felső szoba is lakhatóvá lett téve (ahol voltak már visszatérő nyaralóvendégek). A nagy helyiségbe szabályozható klímabeépítés történt, mivel – a lenti pince téli melegsége miatt – télen penészedett a fal.
- Milyen dolgokban szeretné még jelenleg, hogy itt változás történhessen?
- Apa iratai között 20 éves petíciót is találtam, ami a közművesítés nélküli beköltözések ellen tiltakozik. Ez, sajnos, azóta is aktuális. Bárkivel beszélek itt, minden tulajdonos problémája az itteni porfelhős száguldozás. Jó lenne, ha nem félve kellene kijönnünk, ha sétálni szeretnénk a jó levegőn.
- 2012-ben jelent meg – a Monori Lokálpatrióta Egylet kiadásában –
Monoron, a „Strázsahegyi anekdoták” című kötet, amelybe belekerültek a szőlőhegy korábbi generációjának legendás ottani alakjai is. Pl. azok, akiket Veres László pincéjének falán egy festmény is megörökített. Kissé később akár Fűri Imre is közéjük kerülhetett volna.
- De apa olyan volt, hogy szeretett a háttérben maradni Ő, ha indult a borversenyen, oda a borát is más vitte el. Délelőtt kiült a teraszra, már márciusban tiszta barna lett az arca. Azt mondta, hogy neki ez az Andaxin. Aztán a madarakat nézte. És jöttek hozzá, beszélgetni, mindenki tudta, hogy ő kint van délelőtt.
- Pedig a mentősség és a pálinkafőzés is adott neki elég munkát.
- Szívós volt. Volt, hogy
48 órából 1-2 órát aludt. És híresek lettek az összejövetelek. Nagy társasági életet éltek itt. Az öregek
szerint a szőlő szeretete biztosan második otthonává tette a Pincefalut. Napi több
alkalommal is kiment. Apa nagyon precíz volt. Itt egy szál gaz nem volt. Ez annyira szépen
volt gondozva, ápolva. Sokan apát cukkolták is vele, hogy kijött, meglátott egy gazt, már
rögtön hívta az embereket, kapálni. És hogy neki
annyira érzéke volt a szőlészet-borászathoz, hogy amikor reggel kijött, ránézett a
szőlőre, és látta; „Ezt most permetezni kell!”. A jó gazda szemével rögtön meglátta,
mit kell tenni. Hívta az embereket permetezni. Aki két órával később permetezett,
tönkrement neki. A szőlő az ilyen. Ha időben nem permeteznek akkor könnyen odaveszhet
a termés jó része.
- De Önt is a Strázsa lokálpatriótájaként ismerik a monori lakosok, aki részt vesz az itteni közösségi élet ügyeiben, és a civil kezdeményezésekben. Pedig 1988-as közgazdasági szakközépiskolai érettségije óta a fővárosi kormányhivatalban dolgozik, így kevés ideje maradhat itthonra.
- Igaz, hogy 30 évig Budapesten is éltem, és csak 5 éve jöttem haza. Sokan számítanak rám. Nekem ez lett a „hivatásom”, hogy másoknak, illetve másokon segítsek.
- Visszajövetelének ez is lehetett az oka?
- Már nem szerettem a koszos, hangos Budapestet. A társasházból már vágytam a kertes házra, mivelhogy itt nőttem fel.
Különösen elismerésre méltó, hogy nőként (férfiakat is megszégyenítő helytállással) – minden nehézséget leküzdve – szinte Zrínyi Ilona alakját felidézve, áll a vártán, apja öröksége mellett a kis pincét és saját házát is felújítva.
Hiteles példájával hirdetve, Ady szavaival, hogy:
„Őrzők, vigyázzatok a Strázsán!”
Bolcsó Gusztáv