Borvidékek Hétvégéje 2012-től 2023-ig

A Borvidékek Hétvégéje rendezvénysor eredettörténetét elevenítettük fel Lukácsy Zoltán borásszal, a Monor Környéki Strázsa Borrend nagymesterével. A múltidézése során a Strázsa újság idevágó számait is fellapoztuk, sőt a szervezők emlékezetét is segítségül hívtuk.


Borvidékek Hétvégéje, borrendek


- Hogyan született meg az I. Borvidékek Hétvégéje 2012-ben?

 

2012-ben a Leader pályázaton nyert jelentős összeget a Monor Környéki Strázsa Borrend célzottan arra, hogy egymást követő két évben megrendezze, ha úgy tetszik, beindítsa azt a rendezvényt, mellyel az országos borturizmus vérkeringésébe tud a Monori Pincefalu bekapcsolódni úgy, hogy a rendezvényre kilátogató vendégek ne csak a monori, hanem az ország a 22 borvidékének borait is megkóstolhassák autentikus környezetben. Ezt az ötletet és szándékot tükrözi a „Borvidékek Hétvégéje” megnevezés is. Pályázati kitétel volt az is, hogy a helyi pincetulajdonosok a vendégborászoknak helyet biztosítanak a pincéikben, és vendégül is látják őket.

- Volt-e valami különbség az első két Borvidékek Hétvégéje és a továbbiak között?

Az első évben a szervezők még az egész pincefalut bevonták a lehetséges helyszínek, a nyitott pincék körébe, nemcsak az Orbán-szobor környékén, de a Bacchus téren is zajlottak programok. 2012-ben még háromnapos eseményről beszéltünk, hiszen pénteken borászati előadások folytak a monori Vigadóban; szombaton és vasárnap kézművesek és különböző portékák várták az érdeklődőket, néptánccsoportok léptek fel, szólt az élőzene; vasárnap 11 órakor még ökumenikus istentiszteletet is tartottak az Orbán-szobornál. A szombati nap másik kiemelt helyszíne a Bacchus tér volt. A régi szeméttelep helyén szombaton fogathajtó verseny zajlott, majd a Ghymes együttes adott nagykoncertet este 8-kor. A Borvidékek Hétvégéje tehát 2013-ig két területen, a strázsa-hegyi és a téglagyári pincéknél zajlott, és 2012-ben a kétnapos programot egy szakmai nap előzte meg.

- Kik vettek részt a szervezésben?

Akkoriban Bodor János volt a borrend nagymestere, és már 11 évvel ezelőtt is fogadták és vendégül látták a pincetulajdonosok az ország különböző borvidékeiről érkező borrendek tagjait, hogy szombaton – egy fúvószenekar kíséretében – tanúi legyenek a Monor Környéki Strázsa Borrend új tagavató ünnepségének. A borrend tagjain és a pincetulajdonosokon kívül már ekkor is a Vigadó vitte a szervezői munka dandárját.

- Milyen változások történtek a szervezésben 2014-től?

A harmadik rendezvény már a Felső-Strázsán, tehát a Szent Orbán tér környékén koncentrálódott.Bár a rendezvény tulajdonosa továbbra is a Monor Környéki Strázsa Borrend maradt, de a programszervezést Hanzelik Andrea vezetésével a monori Vigadó vette át, és vitte tovább az önkormányzat anyagi támogatásával. Az évek során az együttműködés a borrend és a Vigadó között olyan gördülékennyé vált, hogy a későbbiekben már csak néhány egyeztetésre volt szükség a borrend képviselői (nagymester és kancellár) és Hanzelik Andrea között. A Monori Borút Egyesület és a borrend továbbra is ötleteket sorakoztat fel, továbbra is betölti a rá szabott szerepeket, főként a vendég borrendek fogadása, vendégül látása és az ünnepi ceremóniák területén.

Borvidékek Hétvégéje, borrendi avatás

- Mi történt 2020-ban és 2021-ben a Covid idején?

A koronavírus-járvány miatt kimaradt egy rendezvény 2020-ban, 2021-ben pedig kisebb léptékű lett a Borvidékek Hétvégéje. A járványügyi szabályok miatt szűkebb keretek között szerveződött, amit sokan nem is bántak, hiszen újra családiassá vált a rendezvény. A kezdetek óta bemutatásra kerültek a monori borok mellett az ország különböző borvidékeinek nedűi is, de 2021-ben nem jöttek vendégborászok, és annyira nem is hiányoztak, hiszen a kisközösség összezárt, és a rendezvény vendégei kizárólag a helyi, azaz monori borokat kóstolhatták. Ez egy ilyen lokális alkalom volt. 

- 2023-ban a szervezők már abszolút ráérztek a fesztiválhangulatra! Milyen volt a II. Monori Pincezene Fesztivál és a XI. Borvidékek Hétvégéje? 

Június 9-én már voltak zenei programok, együttesek léptek fel az Aranyi Pince melletti Panorámaszínpadon. Köztük a legnépszerűbb, a Kék Balaton együttes, ők vitték el a II. Monori Pincezene Fesztivál közönségdíját. Június 10-én, szombaton 11 órakor kezdődött a vendéglátás. A 965 pincéből álló pincefaluban 42 pincészet várta a látogatókat az ország minden részéről. A Monor és környéki borok mellett, ahogy az eddig is volt, a különböző hazai borvidékek borait is kóstolhatták a vendégek. Körülbelül 20 vendéglátóhelyen lehetett falatozni, a hagyományos fogások (pörkölt, chilis bab) mellett bőven volt választék a street food (lángos, gyros, pizza) kedvelői számára is. Több helyen állítottak fel színpadot. Egyre gazdagodik tehát a zenei és az egyéb programkínálat, egyre vonzóbb a rendezvény, egyre több pince kapcsolódik be, fogad vendégborászt és foglalkozik vendéglátással.

- Hová érkeztek június 10-én a Monor Környéki Strázsa Borrend vendégei?

Borvidékek Hétvégéje, Borrendek vendéglátása

Szombaton 10-től Kiss Péter biztosított rendezvényhelyszínt az ország különböző tájairól érkező borrendi lovagok fogadására. Az Orbán-szobor melletti pincében lévő vendéglátást követően 13:30-kor kezdődött a felvonulás fúvószenekar kíséretében. Idén 16 borrend képviselte magát 42 fővel, még a Felvidékről is érkeztek vendégek.Ezt követően a Panorámaszínpadon megtörtént az új tagok avatása és Monor Város Borának díjátadása, amelyet ebben az évben a Sárosi Pince Olaszrizling 2022-es évjáratú bora nyert. A korábbiakhoz képest annyi volt a változás, hogy az utóbbi években a városközpontban volt a borrendek vendégvárása, majd a katolikus templom melletti parkban került sor az avatásra. 2023-ban ezen változtattunk, az új avatóhelyszín a Panorámaszínpad volt, és a jövőben is az lesz.

Sárosi pince, Monor Város Bora

- Az elmúlt tizenkét évben népszerűbb lett-e a Borvidékek Hétvégéje?

A vendéglátóhelyek, a bort kínálók és a látogatók száma emelkedik, 2023-ban több mint tízezren vettek részt a rendezvényen, és könnyen megjósolható, hogy korántsem tetőzött a létszám. A borrend eredeti célkitűzése, hogy országos szinten ismertté váljon a Monori Pincefalu, azon belül a monori borok és maga a Borvidékek Hétvégéje rendezvény, abszolút megvalósulni látszik.

 

Artzt Tímea

Képek Forrása >>