Hát a méhészek. A selyemkóró ugyanis elsőrangú mézet ad, íze intenzív, egyedi, és nem csak magában használható, hanem gyengébb minőségű mézek feljavítására is kiváló. Ördögi kör, hogy a selyemkóróra állított méhek tevékenysége nyomán a növény az erőteljes beporzás miatt gyorsabban terjeszkedik, így állítva szembe egymással a méhészeket és a gyom ellen küzdő gazdákat.
A selyemfűméz nem csupán ízletes, hanem jótékony élettani hatásokkal is bír. Pollentartalma alacsony, így allergiások számára is fogyasztható, vérnyomásszabályozó hatása is ismert, általános roborálószerként is kiváló, és klinikai kísérletek bizonyítják, hogy a mézek közül a selyemfű méze az egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentő. A ritka finom nektárja mellett még egy hasznos tulajdonsága van, megköti a homokos talajt (többek közt ezért is került az akáccal az alföldi vidékekre). Mindennek tetejébe az illata is ámulatba ejtő.
Végeredményben az a furcsa helyzet áll elő a vaddohánnyal kapcsolatban, hogy mind az ellentábornak, mind a pártolóknak igazat lehet adni bizonyos szempontból. Az akácállomány téli károk miatti gyengülése okán a méhészeknek kétségkívül fontos a selyemkóró támogatása, már miniszteri szinten is szóba került, hogy esetleg leveszik az inváziós növények listájáról (igazság szerint, és a józan ész mentén haladva ennek az esélye elhanyagolható), ahol például a már említett parlagfűvel van egy csoportban, annak ellenére, hogy nem allergizáló faj, és a méhészek szerint gyomnak sem mondható teljes bizonyossággal, ami azért lássuk be, legalábbis csúsztatás. Szerintük a vaddohány csak ott él, ahol más növények nem telepednek meg. A gazdáknak, termelőknek más a véleményük, nekik komoly ellenfél, a veteményesek, termőföldek ádáz ellensége, terjedése már most mérhető károkat okoz a mezőgazdaságban, emellett az őshonos fajokat is aktívan szorítja ki, ami természetvédelmi aggályokat is felvet.
Forrás: kertész.blog