A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett.
Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem
akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok
majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek
tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a
vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való
tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek aki tudja hol
kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel,
közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a
diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember
szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a
kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben
hazám lapályait.
