Féltávnál a Nemzeti Bor Maraton mezőnye

Az ötödik napon, 684 km megtétele után ért a Zalai borvidékre, Nagykanizsára a II. Nemzeti Bor Maraton.
Május 17-én Balatonfüredről indulva Révfülöp, Badacsonytomaj, Balatongyörök, Keszthely, Sármellék, Zalakaros, Kisrécse voltak a résztvevő települések. Az ötödik napra közel 12.000 főre duzzadt a résztvevői létszám, ami már elérte, sőt, túl is szárnyalta a tavalyi, közel tízezres sportoló tömeget.


Nagykanizsán, a nap kiemelt helyszínén a régió kézműveseivel és a borvidék borászaival ismerkedtek a látogatók. A futók fél óra késéssel ugyan, de 17 óra 40 perckor befutottak az Erzsébet térre. A 10 kilométeres futószakaszt teljesítőket Nagykanizsa alpolgármestere, Tóth Nándor köszöntötte. A Nemzeti Művelődési Intézet jóvoltából kora délután kulturális programok töltötték meg a színpadot, míg este Tolvai Renáta lépett fel.
A Borvidék Szépe Országos Szépségkirálynő Választás Zalai Borvidéki győztese Kecskés Luca lett, aki Simon Zoltán borvidéki elnök úr köszöntője mellett vehette át a királynői címet.
A folytatásban egy újabb, élményekkel teli nap vár a futókra és kerékpárosokra, azon az útvonalon, amely elvezet a hűség városába, Sopronba. A reggeli nagykanizsai rajt után Újudvar az irány, és ezen a napon Dr. Hende Csaba és Pars Krisztián olimpiai bajnokunk is nyeregbe pattan a Szombathelyet érintő szakaszon.