- Miért választotta – Szigetszentmiklósról, sőt előzőleg oda is még messzebbről indulva – éppen Monort?
- Először ismertem meg a Strázsa-hegyet - monori kollégám és barátom Madócs Zoltán és párja Gál Ilona révén, akik egy nagyon régi családi pincével rendelkeznek -, és csak utána jött az ötlet, hogy pincét vegyek. Az a gondolat persze, hogy egyszer majd („öregségemre”) szőlőm és pincém legyen, már nagyon régen a fejemben volt.
Döntésem előtt körülnéztem Etyeken és Pátyon is, hiszen mindkét település kb. olyan távolságban van Szigetszentmiklóstól, mint Monor, és nagyon szép pincék vannak arrafelé is.
Végül a Strázsa-hegy győzött, a ma talán kicsit még rendezetlen, de a szememben szebb jövőt magában hordozó bája, az addig megismert emberek segítőkészsége és kedvessége, valamint az akkor éppen eladó, nagyon szép fekvésű szőlőterület miatt.
-Kérhetnénk egy rövid bemutatkozást? Hiszen valószínűleg még nem is sokan ismerhetik itt. Miket tartana legfontosabbaknak kiemelni eddigi életrajzából?
- Sill Tibornak hívnak. Koromat tekintve egy évnyire a nyugdíjtól, amit azért is várok, hogy több időt tölthessek a családommal (feleségemmel, lányommal és három gyönyörű unokámmal) és a szőlővel.
Szakmai pályámat villamosmérnöki végzettséggel kezdtem, de a sors elég hamar a menedzseri területre sodort, ahol 25 évig vállalatvezetőként, az utóbbi egy évben pedig kereskedelmi igazgatóként ténykedem.
Gyökereim egy – a régi Magyarország területén lévő - (akkor még színmagyar) csallóközi faluhoz, Csallóközcsütörtökhöz kötnek. Helyi őseim vére itt keveredett az 1700-as években Felső-Tirolból ide települt német családokéval (innen a nevem). Itt jártam a magyar nyelvű általános iskolát, és itt tanultam először (és utoljára) magyar nyelvtant, irodalmat. Ebben a kis faluban tanultam meg, mi az igazi nemzeti összefogás.
Innen kerültem középiskolába, egy tiszta szlovák környezetbe, a Kárpátok lábánál, a Trencsén vármegyében fekvő Óturára, ahonnan szép időben látszottak a csejtei vár romjai, szikrázó téli időben pedig a kisváros völgyét beborította a frissen főzött szilvapálinka illata (a környéken termelték a legjobb szlovák szilvát, és főzték a legjobb szilvapálinkát).
- Hogyan került végül is Magyarországra?
- Az „igazi” Magyarország, akkor nekem, nekünk,
felvidékieknek az álomvilág, a hőn áhított „külföld” volt. Felvételt nyertem a
Budapesti Műszaki Egyetemre. Bár eufórikus öröm töltött el emiatt, mégis fájón
kellett ráébrednem arra, hogy ismét idegennek számítok a hazámban (igaz, most
nem magyarként idegen, hanem „csehszlovákként”).
Végül a 90-es évek elején jött el az idő, hogy felvehettem a magyar állampolgárságot, ami - a családomon kívül – a legszebb dolog, amit elérhettem az életben. Talán a fentiek után nem is kell kiemelnem, de megteszem: akinek megadatott, hogy magyarnak született Magyarországon, kérem, becsülje meg ezt a kincset, és ha körülményei engedik, tegyen valamit azért, hogy ne csak büszke múltunk, de szép jövőnk is legyen a Kárpát-medencében.
- Jól tudjuk, hogy családjában és eddigi tevékenységében nem voltak előzményei szőlész-borász ambícióinak? Talán egyetért Hamvas Bélának A bor filozófiájában kifejtett gondolatával, miszerint: „Végül is ketten maradnak – Isten és a bor.”?
- Hamvas Bélának ez a könyvecskéje természetesen ott van az én könyvespolcomon is, hiszen egy ideje próbálok minden elérhető szak- és szépirodalmat elolvasni, ami a szőlőről és borról szól.
Gyerekkoromban, a mi falunkban, még teljesen természetes volt a rendszeres vasárnapi templomba járás. Emlékszem, már akkor különösnek és érdekesnek találtam a Bibliában annyiszor felbukkanó példákat és történeteket a szőlőről és borról.
Sajnos igaz, hogy nem születtem bele egy szőlőbirtokba, bár édesapámnak azért volt néhány tőkéje, hogy a „saját bor” öröme meglegyen. Részben szakmai megfontolásból, részben édesapám iránti tiszteletből, a most telepített két fajta fehér szőlő egyike ugyanaz, mint ami az ő kertjében volt.
- Amikor hírét vettük ideérkezése utáni gyors itteni aktivizálódásának, úgy éreztük, hogy ezt – jó példaként – szívesen közzé tennénk, jobban megismerve és megismertetve Önt az itteni közösséggel. Ön ezt el szerette volna hárítani, mondván, hogy ennyi idő alatt nem sok érdeme lehet még itt. Mi viszont úgy láttuk, így érdemes kezdeni a Strázsán egy beilleszkedést.
- Aki szőlővel foglalkozik - főleg ilyen kevés tudással és tapasztalattal, mint én – tudja, hogy ez még csak az út eleje, és nagyon sok munkát kell még elvégezni, sokat tanulni, sok bajt, nehézséget leküzdeni, amíg az embernek iható bora lesz.
Azzal viszont egyetértek, és köszönöm a lehetőséget, hogy ez az interjú segíthet a beilleszkedésben. Ugyanakkor én is próbálok megragadni minden lehetőséget ennek érdekében, és el kell mondanom, hogy eddig csak barátságos, segítőkész monoriakkal találkoztam. A Madócs házaspárt már említettem, de hálás vagyok Csúzi Szabolcsnak, Vásárhelyi Józsefnek, Czeglédi Györgynek, Tóth Lajosnak is tanácsaikért, és Herda Lászlónak, Herda Hajninak, azért a nélkülözhetetlen segítségért, amit a talajmunkák, telepítés és ültetvénygondozás terén nyújtottak, és remélem még fognak. És a sor egyre bővül, például most Önnel és Kugel Györggyel, aki tudomásom szerint ezt az interjút kezdeményezte.
-Érdeklődésünket felkeltette, hogy – szokatlan módon – egyből két pincét is vásárolt.
Az pedig ugyancsak, hogy két területen is belevágott – a talán legnehezebb itteni munkába – a szőlőtelepítésbe, ami láthatóan precízen is sikerült. Mekkora területen, és milyen fajtával és módon? Volt ebben itt segítsége.
- Az, hogy két ingatlant vásároltam, a véletlen műve.
Egy szőlőtelepítésre alkalmas területet szerettem volna venni, amelyiken egy szép nagy pince van. Találtam is egy szép fekvésű ingatlant, földterülettel a kilátóhoz közel, de ehhez csak egy kicsi pince és présház tartozott. Ugyanakkor találtam egy másik ingatlant, a pincefaluban, amelyik egy présházból és egy szép nagy pincéből állt, de sajnos földterület nélkül. Nem ideális, de csak így tudtam megvalósítani eredeti elképzelésemet.
Mivel borom még nincs, konkrét tevékenységet egyelőre csak a szőlős területen végzek.
A terület felén Kékfrankos, a másik felén fele-fele arányban Generosa és Zöldveltelini van. Mindhárom fajta szerepel a telepíthető fajták listáján. A konkrét választáson hosszú hónapokon át gondolkodtam, és mindent elolvastam pro és kontra. A jövő fogja megmondani, jól döntöttem-e.
- Már heti 2-3 alkalommal itt van, és legutóbb metszett is.
- Mint említettem, még egy évig jelenlegi munkahelyemen is helyt kell állnom, így heti 1-3 alkalomnál gyakrabban nem tudok kimenni, bár úgy gondolom, hogy ez később sem lesz sokkal gyakoribb, hiszen nekem Szigetszentmiklósról nem olyan egyszerű, csupán egy-két órára, felugranom a hegyre, és a családot sem szeretném elhanyagolni.
A metszést, ami most még csak egy előmetszés (a hosszúra nőtt vesszőket levágom a drótokról), azért kezdtem el, hogy amikor az igazi metszés jön, már kevesebb munka (és vessző) legyen, hogy csak a metszés „szépségére” tudjak koncentrálni.
- Jelenleg meg tudja már fogalmazni közeli és távolabbi itteni terveit?
Mennyi termést remél, és mikorra? Saját felhasználásra gondol, vagy el kívánja adni a szőlőt és a bort? Maga kívánja feldolgozni szőlőjét?
- Nem túl távlati tervem létrehozni egy „mini szőlőbirtokot” (remélem nem túl fellengzős az elnevezés) a szőlőműveléshez, borfeldolgozáshoz, tároláshoz szükséges infrastruktúrával és persze egy kis helyiséggel, ahol a bort meg lehet kóstolni, a barátok, rokonok le tudnak ülni, én pedig meg tudok pihenni a nyári hőségben.
Terveim nem üzleti indíttatásból születtek, és elsődleges célom az adottságokból kihozható legjobb minőségű bor készítése. Ugyanakkor nem nehéz kiszámolni, hogy erős terméskorlátozás mellett is valószínűleg kerül majd egy kevés eladásra is.
- Van kialakult hitvallása, hogy miért vágott bele, és miért most, életének ebbe az új tevékenységébe?
- Nem akarok az élet értelméről szóló filozófiai eszmefuttatásokba bonyolódni, de engem mindig foglalkoztatott az, hogy amit csinálok, annak van-e, és ha igen, mi az értelme. Szeretnék végre valami olyat csinálni, ami nem a profitról, a megélhetésről, az idővel való állandó versenyfutásról, a versengésről, az emberi viselkedés rejtelmeiről szól, hanem ahol a nap és hold osztja be az időmet, ahol nem a stressztől, hanem a fizikai munkától izzadok meg, és ahol bármikor megállhatok, hogy a tájban, a szőlőben, a rovarokban vagy a csillagokban gyönyörködhessek. És a borban. Ahogy Hamvas Béla írja a már említett A bor filozófiája című könyvében: „A szőlők és borok olyanok, mint a drágakövek.” Drágakövekkel foglalkozni pedig nem lehet rossz.
- Monori szőlő- és pincevásárlása előtt hallott már valamit az itteni borrendezvényekről? Részt vett esetleg valamelyiken, vagy majd be szeretne kapcsolódni ezekbe (ha végre megengedi a vírushelyzet)?
- Természetesen hallottam már az itteni borrendezvényekről, és korábban voltam is már néhányon Zoli barátom jóvoltából (a „beetetés” részeként…). Nagyon tetszett. Remélem, hamarosan ismét lesznek ilyenek, és talán egyszer majd én is adhatok hozzá valamit. Egyébként volt már szerencsém megismerkedni Herda Tiborral is, aki a Monor Környéki Strázsa Borrend titkára, és aki párjával Tündivel együtt nagyon sokat tett már a Strázsahegy felvirágoztatásáért.
– Azt kívánjuk, hogy érezze jól itt magát, és teljesülhessenek előzetes várakozásai!
-Köszönöm szépen, és köszönöm a lehetőséget, hogy mindezeket elmondhattam.
