Emberek a pincefaluban

A vendégmarasztaló zsákutca és a női megérzés


Legyen neked is pincéd!


Két évvel ezelőtt éppen most, júliusban lett pincéje az öttagú Rajki családnak a Strázsahegyen. Ha eszembe jutott volna megkérdezni, Rajki László bizonyára a napját is meg tudta volna mondani az adásvételnek, a hegyen pincéhez jutni ugyanis az olyan örömteli események közé számít, amiket az ember szívesen megjegyez. Főleg, ha azt a pincét egy ideje már nagyon akarta. A Rakji családdal pedig éppen így volt. Addig-addig jártak fel a rendezvényekre, vendégként a baráti összejövetelekre, hogy egyre erősödött bennük a kívánság: pincetulajdonosnak lenni a Strázsán.


Vendégmarasztaló zsákutca és a női megérzés

tovább

A hegyen valahogy mindig arra téved valaki

 

Legyen neked is pincéd!


A monori Magócsi István egyszerre számít régi, és szinte még egészen új pincetulajdonosnak a Strázsahegyen. Ez ugyan feloldhatatlan ellentmondásnak látszik, mégis van rá egyszerű magyarázat, ami ráadásul szorosan összefügg a hegy sorsával.

Köztudomású ugyanis, hogy volt egy választóvonal a pincefalu életében, amikor annak kellett eldőlnie, maradhat-e a szőlők, a pincék, a társasági élet színtere, fejlesztésre érdemes táj a monoriak kedvelt pihenőhelye, vagy az élet szélére sodródottaknak, a leszakadóknak ad lak- és menedékhelyet. Ez utóbbi esetben egyúttal bele kellett volna törődni, hogy a szőlőhegy, mint a kikapcsolódás és szórakozás helye, végleg elveszett.

A hegyen valahogy mindég arra téved valaki...
tovább

A pincehegy szenvedélyt és barátokat is teremt


Legyen neked is pincéd!


Amikor a vecsési Sárosi István ellátogatott az etyeki borfesztiválra 2004-ben, még nem sejtette, mekkora fordulat következik be az életében azzal, hogy a pincékben és azok közvetlen környékén zajló élet hangulata úgy magával ragadja, mint a forgószél. Mert valami ilyesmi történt vele, úgyhogy azon helyt el is döntötte: neki is kell egy pince. Persze, nem Etyeken, Vecséshez az túl messze van. Elkezdett érdeklődi barátai, ismerősei közt, ki tud a közelben pincéket, szőlőskerteket, s ekkor bebizonyosodott megint egy régi szólás abszolút igazsága, miszerint a jó bornak is kell a cégér. Hiába állt ugyanis a Strázsahegy a monoriak érdeklődésének középpontjában emberemlékezet óta, ha a szomszédos Vecsésen Sárosi István még csak nem is hallott róla soha.

Csakhogy, miképpen egy másik szólás bölcsen megállapítja: innen szép győzni

Pincehegy szenvedéyt és barátokat is teremt
tovább

Az elegancia oklevéllel is elismert pincéje

Legyen neked is pincéd


Beszélgetésünk elején még nem sejtettem, hogy Kriskó András erdész pincéje egészen más jelentéstartalommal is bír,  mint amihez pincék történetével megismerkedve az ember hozzászokott. Borról például csak a legvégén esett szó – igaz, az is egészen figyelemreméltó módon – hordókról, szőlőművelésről, szőlőről, borászkodásról pedig egyáltalán. A szépségről, és e szépség megteremtésének öröméről annál inkább.


Monori Pincefalu, szép pincék

tovább

A megosztó Izabella és a kölcsönös öröm

Legyen neked is pincéd!


Aki még nem tapasztalta, előbb- utóbb észre fogja venni, hogy a pincetulajdonosok, igen csekély kivétellel, mind barátságos, közvetlen emberek. Hogy ez kiderüljön, ahhoz persze fel kell menni a Strázsahegyre. De néha az is elég hozzá, hogy a téma a szőlő, a pince, a borkészítés és a vendégvárás legyen. Amint ezek szóba kerülnek, a pincetulajdonos kinyílik, történetek jutnak eszébe, amiket szívesen megoszt, és szemlátomást azon van, hogy beszélgetőpartnerének át tudja adni azt a derűs, könnyű, elégedett érzést, amit a hegyen otthonosan mozgók jól ismernek. A Vásárhelyi Nagy Józseffel folytatott beszélgetésünkből – aminek a végére minden  különösebb, konkrétan megjelölt ok nélkül határozottan jókedvem lett – ugyancsak ez derült ki.


Megosztó izabella és a kölcsönös öröm
tovább

A visszajáró lélek pincéje

Legyen neked is pincéd


Gál Vali - csak így, Valiként jelölték meg nekem, akiről semmit nem tudtam, amíg el nem kezdtünk beszélgetni. Így aztán épp csak sejtéseim lehettek róla, hogy bizonyára azért nem Valéria áll a cédulán, amire a telefonszámát is feljegyezték, mert nem a szigorú, komoly hivatalosságáról közismert, inkább közvetlen, népszerű embere lehet a Strázsahegynek, akit minden különösebb faxni nélkül lehet a keresztneve becéző formáján is emlegetni és szólítani.

Gál Valéria, legyen neked is pincéd
tovább

Szavak, szőlőkről és szenvedélyről

Szőlőhegyre nem vizet inni járnak az emberek - mondhatná bárki, ha a pincéket és a vizet egyszerre hallja emlegetni. De mert a víznek volt világnapja éppen, amikor Viczián István monori szőlősgazdával váltottunk szót a pincehegyről és a szőlőskertekről, mi mással kezdtük volna, mint éppen a vízzel. Mert ugyan a Kultpincében is a lehető legritkábban fordul elő, hogy valaki vízzel múlassa ráérő idejét, azt azonban bárki beláthatja, hogy a vízre elengedhetetlenül szükség van ott is. A szőlő ugyanis vizet iszik, de a permetezéshez, a hordómosáshoz és a tisztogatás egyéb műveleteihez kút és  víz kell. Méghozzá vízből nem is kevés.



tovább

Czeglédi György hegybíró pincéje

Czeglédi György borospincéjét ki sem lehetne kerülni: az Orbán szobor felé menet már messziről látni a ligetes mögött felívelő domboldal szép szőlősorait, a domb tetején a zöld zsalugáteres, formás épülettel.
Nem is olyan régen még romos volt ez a ház, be is tévedtünk akkoriban az udvarára, sajnálkoztunk, milyen kár érte, s hogy milyen jó lenne, ha szépen rendbe hozná valaki.

Czeglédi György lett ez a valaki. Hét éve vásárolta meg a gazdátlan, valaha a Ringeisz család tulajdonában lévő birtokot, s teremtett azon olyan szépet, hogy belekerült egy idén kiadott képeskönyvbe is, a Magyarország ezer csodája című kötetbe.

Czeglédi György hegybíró
tovább

Lukácsyék pincéje

Ha az ember a Corvinus Egyetem szőlészeti tanszékének docenséhez megy látogatóba, aki mellesleg több évet töltött Chilében azzal, hogy egy ottani egyetem borászati képzését segítsen megalapozni – mi meg legfeljebb a móri árokig jutottunk – kicsit meg van szeppenve a beszélgetés mikéntjét illetően.

Amikor aztán két jókedvű ifjú fogadja a pinceajtóban – dr. Lukácsy György és az Öccse, Zoltán – s az első percekben elhangzik a „mámor” szó, meg lehet nyugodni.

A mámort – a bor fogyasztásával mégiscsak törvényszerűen, mondhatni lényegileg együtt járó tudatállapotot – a vendégváró pincékben eddig még nem hozta szóba senki. Megemlíttetett a hagyományőrzés, a technológia, a szőlőfajták sokasága, a gyümölcsös, füstös, súlyos és könnyed ízek, de a mámoros élvezet rendre kimaradt. Most meg Lukácsy György magától értetődően kijelenti:

 Elvégre a görögök is azért itták a bort, hogy közelebb kerüljenek az istenekhez!


Lukácsyék

tovább
1 2 3 4 5