Főterünk, Monor legfőbb jellemzőit felidéző térköveinek ábráin ugyanúgy ott vannak szőlődombunk jelképei, mint legrégebbi pecséteinken, vagy jelenlegi címerünkben is. A 4-es főút körforgalmának díszítése, ugyanúgy arra irányítja a figyelmet, mint vasúti aluljárónk pályázatnyertes gyermekeinek hangulatos falfestménye. Egykor és ma is, sokak szerint:
„Az igazi monorinak pincéje van a Strázsán.” Településünk szinte minden tagjának így vagy úgy, de köze van e becses területhez. Örvendetes, hogy hagyományőrzőink mellett egyre többen – és sokféle módon – jelenéért és jövőjéért is tenni akarnak.
Büszkeséggel tölthet el bennünket, hogy –alföldi, Strázsa környéki – borvidékünk hobbi szintű családi borászataiból indulva, mára több itteni fiatal olyan diplomát és vezető beosztást szerzett e téren, ami után szakmai tudását már történelmi borvidékeinken (pl.Tokajban vagy Villányban), de a leghíresebb külföldi szőlészetekben is elismeréssel méltatták. Még nagyobb öröm számunkra, hogy mégsem szakadtak el területünktől, széles körű elméleti és gyakorlati tapasztalataikat szívesen osztják meg itthon, szűkebb pátriájukban is. Erről beszélgettünk ezúttalTóth Sándorral.
„Édesapám szerelme volt a szőlő és a borkészítés”
Kele János (1917-2003) Monor legendás alakjai közé tartozott. Nem véletlenül olvashatunk róla például a Strázsahegyi anekdoták című kötetben, vagy került megörökítésre – Simorka Sándor festményén – társaival, a Veres pice külső falán. Ha utóbbi idővel halványodott is, az ő emléke máig is élénken él.
*
Se családi borászati hagyománya, se szőlője, se pincéje, se technikai háttere nem volt; mégis meg tudta alkotni saját, díjazott minőségi borát. Gomba-Felsőfarkasdról, Monorierdő Szárazhegyi Borászatának „albérlőjeként”, a monori Strázsahegyi Borház megszervezésén és felvirágoztatásán dolgozik. Maga és felesége élelmiszermérnökként, két tulajdonostársuk pedig szociológusként alkotnak ebben újszerű, szőlőhegyünket is népszerűsítő, fejlesztő, sikeres csapatot. Ezek az izgalmas, érdeklődést keltő tényezők késztettek minket arra, hogy minderről többet tudjunk meg Hidegkuti Tibortól, ennek a kezdeményezésnek a vezetőjétől.
Régóta úgy tartja a hagyomány, hogy az számít igazi monorinak, akinek pincéje van a Strázsán.
Vannak olyanok, akik kettővel is büszkélkedhetnek. Burján Sándor azonban kivételes rekordernek számít ebből a szempontból. Semmiképp sem mindennapi ugyanis, ha valaki féltucatnyi pincében is érdekelt, egyszerre. Miért tart ennyit szükségesnek? Mi célja lehet ezekkel? Ez keltette fel érdeklődésünket, ezért akartunk megismerkedni vele.
Baldavári Attila nemrég érkezett a Strázsa Kadarka sorára. Ha olyan új társat köszönthetnek ott, aki jó hatással tud lenni környezetére, másrészt a szőlőjével is igényesen kíván foglalkozni, az dupla örömet jelenthet mind a szőlész-borász közösség, mind a város, e hegy jövőjének biztosítása szempontjából. Álmai megvalósításaként máris olyan elegáns pincét sikerült megvalósítania, ami méltán nevezhető a Strázsa ékének; de másutt is, bárhol büszkélkedhetne vele.
