Aranyszínű sárgaság, bejárás a monorierdei Szárazhegyen




Még csak március eleje van, de már a mandula és a barackfák virágban vannak, néhány korai szőlőnél már megindult a nedvkeringés. Gyönyörű a tavasz ahogy ébred a természet, de egy kicsit félve élvezzük a tavasz szépséges látványát, mert a tapasztalatunk azt sugallja, hogy még jöhet fagy és úgy járunk mint az előző éveben, hogy a korai gyümölcsfáink virágai ismételten elfagynak. Nem tehetünk mást, mint reménykedünk, de azért van egy permetszer, ami még ad egy lehetőséget a védekezésre, ez pedig a Damisol BB Frigomax. Reméljük nem lesz rá szükség.




- Mindig örülünk, ha a Strázsára olyan új ember érkezik, aki nyomban tenni is akar e szőlővidék jövőjéért. Ennek nyomai máris láthatóak. Mióta is van itt?
- Először is, köszönöm a megtisztelő érdeklődést. Ha őszinte akarok lenni, a vásárláskor nem a szőlővidék jövője motivált, bár természetesen örülnék, ha akárcsak egy picit is hozzájárulhatnék ehhez a jövőhöz. A kilátó közelében lévő szőlőterületet, rajta egy nagyon régi, nem a legjobb állapotban lévő présházzal és egy kis pincével, valamint egy szép nagy pincét lejjebb, a pincefaluban, 2017 őszén vettem. A telepítés előkészítése (tájékozódás, jogszabályok tanulmányozása, talajvédelmi- és telepítési terv készítése, talaj előkészítés stb.) már 2018-ban történt, a présház eredeti formában történt felújítása pedig 2019-ben. A telepítési engedély megszerzését követően 2019-ben a terület felén Kékfrankos oltványokat telepítettem. A terület másik felét eredetileg 2020 tavaszán terveztem betelepíteni, fehér borszőlővel, de a tavaszi telepítés a pandémia miatt elmaradt, és csak ősszel tudtam megvalósítani.
