„Az telepítsen szőlőt, aki ezt szeretetből csinálja. Ez a Strázsán közösséget fog kovácsolni.”

„Ha kimegyek az ültetvénybe, akkor megnyugszom, és tetszik, ami a végeredmény.”

Figur Gábor harmincéves, nős, két kisfia van. Monoron egy mezőgazdasági cégnél dolgozik, és emellett őstermelőként – bár nagyon kevés szántóföldjén kukoricát, napraforgót, búzát termel – leginkább szőlővel foglalkozik, és a Hegyközség választmányának tagja

„Azért Családi Pincészet, mert mindenki benne van.”

Csúzi Lászlóné fogalmazta meg így közös munkájuk lényegét, amikor férjével együtt beszélgettünk a szőlészetükkel kapcsolatos aktuális kérdésekről. Hozzátette, hogy aki nem szereti a szőlőt, annak az csak fáradság. Más, ha csak látja a tőkét, örül annak, hogyha azon a szőlő szép, egészséges. Nem a muszájt érzi. Ez továbbviszi az embert a nehézségeken is. Csúzi László visszaemlékezéseivel hitelesítette mindezt. Felidézte, hogy apja már kisgyerek korában megmutatta neki pl. a metszésmódokat, így – mivel nagy- és dédapja is foglalkozott ezzel – mindenbe szinte belenőtt. Pesti rokonaiknak is volt itt pincéje. A sajátjuk akkor az egykori csőszház mellett volt, ahol mindig volt bor. 

„Ez az, ami megmutatja a gazdáját is, hogy milyen ember.”

Aranyi Botond ősei már a török korban is jelen voltak Monoron, azóta foglalkoznak szőlővel. Egykor az egyik legrégibb itteni – 1763-ban fúrt – pince is a család tulajdona volt. Botondot először anyai nagyapja vitte ki szombatonként, biciklivel – egészen kiskorában – a szőlőbe, a nagyobb fortélyokat pedig (három fiú testvérének is) apai nagyapja tanította meg ott. Édesapjával – aki a Gazdakör elnöke, és még a szüreti felvonulás főszereplője is – és sógorával ők vitték tovább a hagyományt.

„ Az út az, hogy szőlőt mindenképpen telepíteni kell.”

Lukácsy Zoltán a Strázsán élen jár családi pincészetük szőlőterületének megújításában és bővítésében. Sokat tanulhatott e téren már a XIX. század óta szőlész-borász közvetlen rokonságától is. Atyai nagyapja – idős Lukácsy Géza – tekintélyes hegyközségi vezető volt, édesapja számos helyi és országos borversenyen jeleskedő, óriási tapasztalattal rendelkező agrármérnök; bátyja kertészmérnök, szőlész, nemzetközileg is elismert, korszerű és sokoldalú elméleti tudással rendelkező egyetemi adjunktus. Zoltán pedig – borász képzettsége mellett – idegenforgalmi közgazdász is. 

Emellett pedig fiatalon beválasztották a Monor Környéki Strázsa Borrend Nagytanácsába is.

Van ok az aggodalomra

Tokaji kísérletek