Történetek, anekdóták a Monori Pincefaluból 46
A csodálatos hordócska
tovább
Szerző: Koblencz Zsuzsa 2011 tavasz
Hogy nincs legendája a Strázsahegynek? Hát már hogyne lenne. Csak éppen a monoriak nem emlékeznek rá. Mert az ember már csak ilyen: azt gondolja, a limlomot sepregeti ki az emlékezetéből, de hogy a limlom közt aranyszemcsék is ragyognak, azt már nem veszi észre.
Ez a história is így kerülhetett a semmirevalónak hitt emlékek közé, és mindössze annyi maradt meg belőle, hogy aki a Strázsa borát issza, ha nem is épp a halhatatlanságba vált bilétát, de hosszú életre számíthat. Hogy mindez a giriguri hordócskának köszönhető, azt persze nem őrizte meg a hálátlan utókor.
Pedig réges-régen, amikor még híre-hamva sem volt a belvárosi sétánynak, az angyalos kútnak, de még a fából faragott Orbán-szobornak sem, fönt a hegyen, a pincék közt valahol, lakott egy igen-igen különleges, varázslatos hordócska.
Fagyos téli éjszakákon, amikor csönd üli meg a Strázsahegyet, s csak a csillagok világítanak, meg a hó, a pincék mélyéből egészen halk hangokat hallani. Ha valaki ilyenkor a hó alól kiágaskodó szellőzők fölé hajolna, azt hihetné, gordonka szól a mélyben, nagybőgő mormogásával keveredve. Pedig csak az öreg hordók mesélnek a fiatalabbaknak a hordócskáról, nehogy el találjon veszni végleg a hosszú életnek a hordónemzedékek által mindmáig őrzött receptje.
Hogy nincs legendája a Strázsahegynek? Hát már hogyne lenne. Csak éppen a monoriak nem emlékeznek rá. Mert az ember már csak ilyen: azt gondolja, a limlomot sepregeti ki az emlékezetéből, de hogy a limlom közt aranyszemcsék is ragyognak, azt már nem veszi észre.
Ez a história is így kerülhetett a semmirevalónak hitt emlékek közé, és mindössze annyi maradt meg belőle, hogy aki a Strázsa borát issza, ha nem is épp a halhatatlanságba vált bilétát, de hosszú életre számíthat. Hogy mindez a giriguri hordócskának köszönhető, azt persze nem őrizte meg a hálátlan utókor.
Pedig réges-régen, amikor még híre-hamva sem volt a belvárosi sétánynak, az angyalos kútnak, de még a fából faragott Orbán-szobornak sem, fönt a hegyen, a pincék közt valahol, lakott egy igen-igen különleges, varázslatos hordócska.
Fagyos téli éjszakákon, amikor csönd üli meg a Strázsahegyet, s csak a csillagok világítanak, meg a hó, a pincék mélyéből egészen halk hangokat hallani. Ha valaki ilyenkor a hó alól kiágaskodó szellőzők fölé hajolna, azt hihetné, gordonka szól a mélyben, nagybőgő mormogásával keveredve. Pedig csak az öreg hordók mesélnek a fiatalabbaknak a hordócskáról, nehogy el találjon veszni végleg a hosszú életnek a hordónemzedékek által mindmáig őrzött receptje.
